Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ismét legyűrte a VKKFT a Dabast

2021. május 4. 20:06
A Veszprémi KKFT négygólos győzelmet aratott a vendég Dabas együttese felett a kézilabda NB I keddi mérkőzésén.

Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a Veszprémi KKFT tét nélküli mérkőzésre készült kedden este: Tombor Csaba tanítványai ugyanis már matematikailag bebiztosították szereplésüket jövőre is a kézilabda NB I-ben. A bakonyiak ezúttal a Dabast fogadták a Veszprém Arénában, amely ellen idén már többször is sikert értek el.

Hári és Kristóf találatával vette kezdetét a találkozó, amelyre hosszú idő után ismét kilátogathattak a bakonyi szurkolók (4. perc: 2-0). Észleltek a vendégek, ám a VKKFT továbbra is tartotta kétgólos előnyét (14. perc: 6-4). Sőt, pár pillanattal később Tóth duplájának köszönhetően már négy volt a különbség (8-4). 

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

A Dabas játékminősége ezt követően azonban feljavult: ütemesen zárkóztak a Pest megyeiek, igaz, a játékrészben egyenlíteniük már nem sikerült (félidei állás: 11-10).

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

A második felvonás elején ismét megléptek a veszprémieknek (37. perc: 14-11). Magabiztosan kézilabdáztak a hazaiak, tartották előnyüket a továbbiakban is (49. perc: 17-14). 

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

Az ötvennegyedikben Seregi góljával még öt volt az előnye a vendéglátónak, ám a Dabas emberfeletti hajrát produkált (57. perc: 22-20). Az utolsó percekben azonban higgadt maradt a Tombor-csapat, amely így végül négygólos, 25-21-es diadalt aratott. 

A Veszprémi KKFT biztosított bennmaradása ellenére újabb két pontra tett szert. Fazekas Gergő és társai vasárnap (18.00) a megyei rivális Balatonfüred alakulatát fogadják az Arénában.

Férfi kézilabda NB I, 14. forduló:
Veszprémi KKFT–Dabasi KC 25-21 (11-10)
Veszprém Aréna. Vezette: Bócz, Wiedemann.
Veszprémi KKFT: Borbély – Tóth P. 2, Kristóf 6, Bugyáki, Vajda 1, Fazekas 3, Hári 2.
Csere: Miklós (kapus), Szeitl, Somogyi 4, Éles B. 1, Seregi 2 (1), Tóth M. 1, Tóth A. 3.
Vezetőedző: Tombor Csaba.
Dabasi KC: Podoba – Kurucz 2, Fekete 3, Török 4, Szöllősi Sz. 3, Koller, Laurinyecz.
Csere: Holló (kapus), Garajszki, Váczi, Antal, Tóth Á. 2 (2), Koller 1, Ács 6 (1), Kende.
Vezetőedző: Tomori Győző.
Hétméteresek: 3/1, ill. 6/3.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc.

Simon Dániel
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.