Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kupaaranyra bajnoki bronz! – a Veszprém harmadszor is kiütötte a DEAC-ot

2021. június 4. 20:03
Megismételte eddig legnagyobb bajnoki sikerét, bronzérmes lett az NB I-ben a Balaton Bútor FC Veszprém. Fehér Zsolt együttese péntek este 9-1-re kiütötte a Debrecent, s 3-0-ra megnyerte a párharcot.

Múlt heti hazai és hétfői idegenbeli kiütéses győzelmét követően egyetlen lépés választotta el a veszprémi futsalcsapatot attól, hogy a vendég DEAC elleni újabb sikerével megismételje eddigi legjobb bajnoki szereplését, s 2019 után ismét bronzérmet szerezzen az élvonalban.

A tétnek megfelelően roppant motivált bakonyiak helyzetét a fárasztó sorozatterhelés mellett két alapemberük, az egyaránt sérült Fridrich Dávid és Komáromi Péter kiválása is nehezítette. A gólerős Pál Patrik viszont visszatérhetett.

Az elmúlt két találkozóhoz képest koncentráltabb, hatékonyabb védekezéssel rukkoltak elő a hajdúságiak. Hat percet kellett várni az első igazán nagy lehetőségre, amikor is az üresen álló Montero nagy helyzetben a kapu mellé pörgetett. Kettővel később Rutai szerzett labdát, majd tizenkét méterről a rövid alsóba bombázott (1-0).

A játékrész derekánál a vendégek is veszélyeztettek: Siska életerős löketét Spandler védte bravúrral. Nem sokkal később aztán egyenlített a DEAC, miután Szabó Lajos tizennégy méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1-1). Kisvártatva duplázhatott volna a debreceni játékos, de ezúttal – jóval nagyobb helyzetben – Spandler kiütötte a labdáját.

A veszprémiek játékán látszott a fáradtság, öttel a szünet előtt Fehér Zsolt időkéréssel próbálta felrázni az övéit. Mindez pedig sikerült is, hiszen ismét átvették az irányítást. Tatai löketét Berecz még kifejelte a gólvonalról, Spandler egész pályás ívelésébe aztán ismét a csapatkapitány ért bele, Krajcsi pedig már csak a hálóba tudta segíteni a labdát (2-1). A végén még egy villámgyors kontrát vezethetett a vendéglátó. Tatai passzolt önzetlenül Monteronak, aki a bal oldali kapufát trafálta telibe.

A szünetben a Veszprém U17-es csapatának játékosai vehették át bronzérmüket, akik csak rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően maradtak le az NB I nyugati csoportjának második helyéről.

A második felvonás elején öt a négy elleni játékkal is próbálkoztak a kék mezesek, de az Elek-csapat állta a sarat. Ebben az időszakban kiegyenlített küzdelemnek lehetett szemtanúja a nagyjából nyolcszáz fős publikum. A cívis városiak jelentős energiákat mozgósítottak az egyenlítésért, de vendéglátójuk hősiesen védekezett.

A meccs háromnegyedéhez érve a debreceni Tóth a kapufát találta el. A bakonyiak viszont újabb gólt jegyeztek: Tatai és Rutai iramodott meg egy kontrát követően, utóbbi pedig passz helyett a kapuba lőtt. Egy perc sem telt el, amikor Boromisza tűpontos felívelését Tatai bólintotta a hálóba Dobit megelőzve (4-1).

Spandler ezúttal is válogatott formában védett, aki újabb két bravúrral segítette az övéit. Héttel a vége előtt aztán végleg eldőlni látszott a párharc, miután Pál védhetetlenül a hálóba zúdította a labdát (5-1).

A végére teljesen összeomlottak a debreceniek. Tatai másfél perc alatt háromszor is megzörgette a hálót, a kegyelemdöfést pedig Kántor öngólja jelentette (9-1). A közönség felállva ünnepelte a győztest.

Magyar Kupa-győzelmével és bajnoki bronzérmével tízéves fennállásának legsikeresebb évét zárt a Veszprém.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 3. mérkőzés:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 9-1 (2-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Kovács G. (Vass, Ibriksz)
Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik
Csere: Sásdi (kapus), Palvek, Tar, Pál, Montero, Bognár, Ábrahám, Fellembek, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Krajcsi – Szentes-Bíró, Thiago, Berecz, Szabó J.
Csere: Dobi (kapus), Sánta, Tóth A., Siska, Kántor, Szabó L., Rácz
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Rutai (8., 31.), Tatai (16., 32., 37., 37., 38.), Pál (33.), Kántor (38. – öngól), ill. Szabó L. (10.)
A párharc végeredménye: 3-0, a Veszprém javára

Így látták a veszprémi sikerkovácsok

Rajki Tamás, ügyvezető elnök: – Jól sikerültek az igazolásaink. Az alapszakaszban hamar kiderült, hogy reális esélyünk van a bronzéremre, mert azt láttuk, hogy a Berettyó és a Haladás jelenleg még előttünk jár. Nem lehetünk elégedetlenek, hiszen a tízéves klubunk legsikeresebb évét zárjuk. Evés közben jön meg az étvágy, jövőre még fényesebb sikerre törünk.

Fehér Zsolt, vezetőedző: – Gratulálok a DEAC csapatának, amely az első pillanattól az utolsóig kiválóan küzdött. A saját együttesemet viszont az egekig magasztalom, mert az utolsó leheletükig harcoltak a fiúk. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra. Az első játékrész végére elfáradtunk, a szünetben azt kértem a fiúktól, hogy vegyék elő azt az akaratot, hitet, ami az elmúlt két találkozón velünk volt. A negyedik gól eldöntötte a mérkőzés sorsát, úgy vélem, ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Köszönöm a drukkereinknek, hogy végig mellettünk álltak. Nélkülük sokkal nehezebb dolgunk lett volna. Köszönöm a vezetőknek, a játékosiamnak a támogatást. Azt gondolom, hogy szép estét szereztünk minden veszprémi szurkolónak.

Tatai József, csapatkapitány: – Nehezen indult a mérkőzés. Nagyon akartuk a győzelmet, s ennek majdnem nyögés lett a vége. Szerencsére azonban mindenki átérezte a találkozó súlyát, így a vége gálamérkőzés lett. A Magyar Kupa-győzelem hatalmas lendületet adott nekünk, egyénileg és csapatszinten is önbizalomtól duzzadva játszottunk a páűrharc során. Az eddigi legjobb évünket zárjuk, nekem is jó idényem volt, hiszen egyéni gólcsúcsot döntöttem, de ehhez a remek csapattársaim mellett a kiváló edzőnk is kellett.

Képek
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapaszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 6 0 0 29 10 19 18
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 5 1 0 27 12 15 16
3. NYÍRBÁTORI SC 6 3 1 2 19 17 2 10
4. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 3 0 3 16 18 -2 9
5. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 20 15 5 8
6. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 2 1 2 13 12 1 7
7. ÚJPEST FC-220VOLT 5 2 1 2 18 19 -1 7
8. MAG-LOG MAGLÓDI TC 5 2 1 2 12 15 -3 7
9. DEAC 6 1 4 1 16 16 0 7
10. ARAMIS SE 6 1 2 3 18 21 -3 5
11. PTE-PEAC 5 0 1 4 7 17 -10 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 6 0 0 6 9 32 -23 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 25. 21:47
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 2. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
holnap 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.