De szép is lenne, ha nálunk is működne egy hasonló jelzés, de nem, éppen fordítva; hiába körmölsz egy halom átutalási szelvényt, megfeszülten koncentrálva arra, nehogy eltévessz egyetlen számot is a végeláthatatlan bankszámla számok közül, odajön, hogy mizu?, beoltattad magad? mit szólsz a Mariska nénihez? Összegyűröd a rontott cetlit, próbálod udvariasan elmagyarázni, hogy most ez fontos, mindenképpen meg kell csinálni, jöjjön vissza kicsit később, de nem, leül, rágyújt. Megvárja, míg végzek. Erre már felkapom a vizet, lehet, épp ezt várja, mert ahhoz, hogy kinek és mennyit utalok, végképp senkinek sincs köze, és valóban, a durvább kérés után beáll a casus belli, és sértődötten elrohan.
Mint ahogy sértődötten rohant el egy ismerősöm, aki beszélgetni jött hozzám a teraszra, ám meglátott az utcán egy régi cimboráját, hozzánk füttyentette, hellyel kínálta, és hallgatnom kellett a régi sztorikat. Fogalmam sem volt, ki kivel van, egyáltalán: egy vadidegen ember beszélgetett az ismerősömmel mandarin nyelven az én kontómra, rabolva amúgy is szűkre szabott hátralévő időmet. Amit olyan becsben tartok, annyira vigyázok minden pillanatára, hogy csakis értékes emberekkel szeretném eltölteni, és nem katonasztorikat hallgatva egy vadidegentől. Vajon tekintettel lettek volna rám, ha megfordítva teszem fel Gatsby sapkámat? Olyannyira nem, hogy mikor ezt szóvá tettem ismerősömnek, simán lehülyézett , felmondta "barátságunkat", és elrohant...
Csapó Viktor maga volt az értelem. A kifinomult ízlés. A karórákkal, a közélettel, a művészetekkel karon fogva grasszáló gentleman. Ő tudta, mit jelent a megfordított sapka a fejen. Alig pár napja örökre tarkójára húzta a sildet. Azaz nem ő. A Teremtő, ha úgy tetszik Őfelsége, a Fizika, vagy az Égi Rendező Elvek. Mindenképpen Felettünk álló erők. Mert ha Csapó Viktor döntése lett volna ez, előtte mindenképpen bejön elköszönni...
