Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C

Bejelentették az idei Rozé Rizling Jazz Napok fellépőit

2021. július 23. 16:01
Augusztus 13. és 22. között rendezik meg a VeszprémFest hagyományos kísérőrendezvényét, a Rozé Rizling Jazz Napokat. Kiderült, kiket láthatunk a színpadon és mely borászok termékeit kóstolhatjuk meg.

A részleteket péntek délután jelentették be egy az Oliva étterem udvarán rendezett sajtótájékoztatón.

A hagyományokhoz hűen a tíznapos fesztiválon ezúttal is naponta három – összesen tehát harminc – koncertet láthatnak az érdeklődők, miközben harminc borászat portékájából válogathatnak – ahogy Zsandár Tamás fesztiválmenedzser felhívta arra a figyelmet, átlagosan száz-százhúsz–féle bor szerepel a kínálatban. A borok mellett a buborékos műfajok szerelmesei is megtalálják számításaikat: a Törley pezsgőház és a Pannonhalmi Apátság sörfőzdéje is jelen lesz az Óváros téren. A gasztronómiai igények kielégítéséről az Oliva mellett a Serpenyős Ház és a Vitéz Kürtős gondoskodik.

A Lidi zene augusztus 20-án lép színpadraA Lidi zene augusztus 20-án lép színpadra

–  Amikor a covid tavaly mindent elsöpört, a Rozé Rizling Jazz Napok volt az egyik olyan kis fesztivál, ami állva tudott maradni – fogalmazott Mészáros Zoltán, a VeszprémFest fesztiváligazgatója. Mint mondta, ennek sok oka van: a 40-50 milliós költségvetés még ebben a viharvert időszakban is menedzselhető volt – ezért a stábnak és az egyre bővülő támogatói körnek kell köszönetet mondani.

Mészáros felelevenítette, hogy tizenegy évvel ezelőtt azért indították el a programsorozatot, mert szerettek volna ingyenes koncerteket is szervezni, hiszen vannak, akiket eltántorít a VeszprémFest árkategóriája. Az elmúlt több mint tíz év során kiderült, hogy ez a koncepció nemcsak a helyieket nyerte meg, de sokan érkeznek távolabbról is kifejezetten a Rozé Rizling Jazz Napok miatt Veszprémbe. A szervezők célja mindig az volt, hogy a kultúra és a gasztronómia terén is minőségi kínálatot tudjanak prezentálni. Lehetőséget akartak biztosítani a helybeli kezdő és amatőr zenészeknek, akik aztán akkor is a program részei maradnak, amikor már nem lehet kezdőnek nevezni őket. 

Mészáros ZoltánMészáros Zoltán

A sajtótájékoztatón Porga Gyula polgármester a tizenegyes szám misztikumáról beszélt. Mint mondta, tizenegy év hosszú idő, az, hogy a fesztivál ilyen sokáig része volt a veszprémi nyárnak, azt jelzi, hogy hosszú távon is életképes lesz. Mint mondta, abban bízik, hogy jövőre már kevésbé kötött körülmények között gyűlhetünk majd össze, és nem kell már a járvány következményeitől tartanunk. 

Az idén azonban még érvényben vannak a járványügyi szabályok, így a rendezvénytérre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. 

Ami pedig a hosszabb távú jövőt illeti, Mészáros Zoltán már előrevetítette, hogy 2023-ban, amikor Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa, tovább bővítenék, nemzetközivé tennék a borkínálatot, akár a testvérvárosainknak is lehetőséget adva a nedűik bemutatására.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.