Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C

Rasovszky: Wellbrock ma verhetetlen volt

2021. augusztus 5. 5:43 // Forrás: MTI
Rasovszky Kristóf megnyert ezüstnek tartja a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban nyert medálját a tokiói olimpia csütörtöki napján, mivel a győztes Florian Wellbrock szerinte verhetetlen volt.

"Éjjel 2.45-kor ébredtem, de megérte ilyen korán kelni" - mondta magyar zászlóba burkolózva a 24 éves úszó. "Olyan meleg volt a víz, hogy erre csak én készülhettem, ugyanis Hévízhez képest jégfürdő volt az első kör. Nekem nem volt olyan melegem, mint amire a többiek panaszkodtak".

Kapcsolódó cikk
Rasovszky Kristóf ezüstérmes nyíltvízi úszásban!
A veszprémi Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban a tokiói olimpia csütörtöki napjának nyitányán.

A futamot úgy értékelte, hogy a győztes német riválisa ezen a napon verhetetlen volt, az utolsó körben pedig emberfeletti teljesítményt nyújtott.

"Óriási eredménynek tartom, hogy Paltrinierit magam mögött tudtam tartani a hajrában. A végén nagyon figyeltem, melyik oldalamon úszik, és végig ennek megfelelően kacsáztam, mert ha mellém ér, akkor tudtam, hogy vége" - mesélte az utolsó 3-400 méterét Rasovszky, aki az egész utolsó kört egy nagy holtpontnak nevezte.    

A második helyezett Rasovszky Kristóf célba érkezés után - Fotó: MTI/Czeglédi ZsoltA második helyezett Rasovszky Kristóf célba érkezés után - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A taktikát illetően elárulta, nem számított arra, hogy a világbajnoki címvédő Wellbrock már az elején ilyen komoly iramot diktál. Inkább azt várta, ami egy nappal korábban a női versenyben történt, amikor is a legjobbak hosszú ideig megbújtak a mezőnyben. Hozzátette, a második kör elején már érezte, hogy felér a német riválisára, a negyedik körben pedig azért állt élre tempót diktálni, hogy megnehezítse a felzárkózást, s így kifárassza az üldözőket. Megjegyezte, ez jó ötlet volt látva, hogy Paltrinierinek a végén már nem maradt ereje igazi hajrára.

"Én a vívók szobáját vettem át az olimpiai faluban. Szilágyi Áron úgy adta át a kulcsokat, hogy ez a szoba legalább egy ezüstöt ér" - idézte fel egyik kedves történetét az ötkarikás játékokról Rasovszky.

Edzője, Szokolai László szerint is megnyert ezüstről lehet beszélni.

"Végig nyugodt voltam. Akkor tudtam biztosan, hogy megvan az érem, amikor Paltrinieri nem tudott olyan gyorsan felzárkózni, majd mikor ez megtörtént, előzni már nem tudott. Ráadásul láttam Kristóf mozgásán, hogy benne még maradt erő".

Fotó: MTI/Czeglédi ZsoltFotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Szokolai kifejtette, a medencében 1500 méteren is remeklő úszóknak - például Wellbrocknak és Paltrinierinek - értelemszerűen nagyobb az utazósebességük, viszont minél extrémebbek a körülmények, tanítványának annál jobbak az esélyei a kiváló döntéshozó képessége miatt.

"Azonosan felkészült versenyzők között az dönt, hogy ki tudja jobban kontrollálni a változó körülményeket" - mondta Szokolai.    

Nyíltvízi úszásban Magyarország második ötkarikás érmét nyerte Risztov Éva londoni diadalát követően. Rasovszky a magyar olimpiai csapat 13. érmét szerezte a japán fővárosban, négy arany és három bronz mellett ez a hatodik ezüst.

vehir.hu
további cikkek
Ötkarikás játékok egykor és ma sporttörténet Ötkarikás játékok egykor és ma A 33. nyári olimpiai játékokat rendezik jövőre Franciaország fővárosában, Párizsban, ahol remélhetően népes magyar csapat fog versenyezni az érmekért. Közöttük lesz a veszprémi Rasovszky Kristóf is, aki nyíltvízi úszásban a dobogó második fokára állhatott a legutóbbi ötkarikás játékokon Tokióban. 2023. december 5. 6:02 Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját ország-világ Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen - írta hétfőn az Index. 2023. november 27. 8:41 A veszprémi úszótrió mindhárom tagja megcélozta a párizsi olimpiát Párizs 2024 A veszprémi úszótrió mindhárom tagja megcélozta a párizsi olimpiát Az egyaránt Veszprémben készülő három nyíltvízi úszó, az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf, a kétszeres vb-ezüstérmes Betlehem Dávid és a junior Európa-bajnok Sárkány Zalán megcélozta a jövő évi párizsi olimpiát. 2023. november 20. 22:23 Párizs 2024: Sikeres terepszemlét tartott a MOB Párizs 2024 Párizs 2024: Sikeres terepszemlét tartott a MOB Sikeres terepszemlén van túl a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek delegációja vasárnaptól keddig felmérte az épülő olimpiai falu adottságait Párizsban, a jövő évi ötkarikás játékok helyszínén. 2023. november 16. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.