2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Az Agórában képzik a kis cukrászsegédeket

Bonbon készítésre gyűltek össze csütörtök délután a Deák és a Báthory iskola kis diákjai a Veszprém Agórában, hogy egy különleges technika órán vegyenek részt: az intézmény Kis cukrász napközi programjának keretében ugyanis a gasztronómia világába nyerhetnek betekintést, miközben a saját édességüket is elkészíthetik.

Vannak közöttünk néhányan, akik könnyebben ellenállnak az édes csábításnak, a legtöbbünknek azonban hevesebben ver a szíve a különböző nyalánkságok láttán. A legegyszerűbb megoldás ezeket lekapni a boltok polcairól, de sokkal izgalmasabb és becsesebb, ha a csokoládét, cukorkát, bonbont saját magunk készítjük el, sőt, akár meg is osztjuk mással.

A Veszprém Agóra Kis cukrász napközi programja éppen erre ad lehetőséget. A 32 alkalmas kurzus a Veszprém Az Élhető Város programsorozat újabb támogatott projektje, melynek célja, hogy a gyerekeknek tartalmas szórakozási és tanulási lehetőséget biztosítson a tanórai kereteken kívül. A napközi szervezői összesen négyféle foglalkozást álmodtak meg, melyekre 8-8 alkalommal várják a gyerekeket – tudtuk meg Fazekas Orsolya művelődésszervezőtől. A korábbi alkalmak során a sütigyár, a nyalókagyár és a mézeskalács műhely nyitotta meg kapuit a gyerekek előtt, csütörtökön pedig a csokigyár harmadik foglalkozásán vehettek részt a Deák és Báthory iskolákból érkezett diákok.

A gyerekek pedig szemmel láthatóan nagy élvezettel vetették bele magukat a bonbon készítés fázisaiba: előbb a csoki burkát készítették el, majd különböző ízesítéssel töltötték meg őket, aztán némi hűtés és az utolsó simítások után már fogyasztásra alkalmasak is voltak a bonbonok. De a várakozási idő alatt van lehetőség már kész csokikat kóstolni, kitalálós játékot játszani, megismerkedni a csoki alapját adó kakaóbabbal és a kakaóvajjal.

Fazekas Orsolya szerint ez egy olyan program, amit mindenki élvez: a gyerekek, a tanítók és a foglalkozás vezetői is, a diákok pedig úgy mennek haza az édesség készítés után, hogy azt kérdezik, mikor jöhetnek már újra.

Brányi Mária, a Veszprém Az Élhető Város akciócsoport elnöke úgy fogalmazott, már az Agóra látványkonyhájának kialakításánál is azt tartották szem előtt, hogy olyan foglalkozásoknak adhassanak ott teret, amelyek közelebb hozzák a gyerekeket a gasztronómiához és adott esetben arra sarkallják őket, hogy maguk is közreműködjenek a háztartásban. A bonbonkészítés ráadásul kiváló lehetőség az otthoni maradék csokik újragondolására és arra is, hogy a gyerekek megtanulják feltalálni magukat a konyhában és akár maguk készítsék el kreatív ajándékukat a közelgő ünnepekre. Hiszen annál értékesebb ajándék aligha akad, mint amit egy kisgyerek a két kezével készít a szerettei számára.

Bertalan Melinda
Domján Attila

További cikkek

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Felsőoktatás: új kihívások, régi reflexek
Felsőoktatás: új kihívások, régi reflexek
Felsőoktatás a 21. században – új kihívások, régi reflexek címmel ültek össze a téma szakértői csütörtökön, a Pannon Egyetemen B épületének konferencia termében.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.