"A szervezet nem felejt" - szokta mondogatni Bozsik, mikor még nem vette magára felelős polgárként a másnak szóló kritikát, helyesebben nem akart megfelelni annak a másiknak, és be-bejárt az Utasba, hosszasan kotorászva hátizsákjában, ahonnan hol egy üveg whisky, hol szalmarum, hol dobozos sör, ritkábban bor került elő kínálásra, pontosabban az ő szinten tartására. Akkor már évek óta nem ittam, és ez nem fért a fejébe; maga volt a kísértő ördög, ahogy tukmálta az italt, hozzá egy eltorzult vigyor, mert nagyon rossz lehetett a visszautasítás, az egyedül-ivás. Ilyenkor jött az önfelmentő fenyegetés: a szervezet nem felejt, nem ereszt az ital, csak ámítod magad!
Most, hogy épp a napokban húztam a harmadik strigulát az alkoholmentes évekhez, és, hogy semmilyen szinten nem foglalkoztat az ivás, kezdek röhögni rajta, helyesebben irigységben született okosságán, mert igenis felejt! Felejt, mert az alkohol annyira idegen az az élő szervezetnek, hogy szabályosan örömtáncot járnak a sejtjei, ha mentesülnek tőle, főleg az agy sejtjei, feltéve, ha maradt még elegendő belőlük a szürkeállományban, amik még gondolkodásra foghatók.
Persze, az álmok azért még ott vannak, ha nem is gyakran. Azok alattomosak. Túl vagy egy nagy szerelmen, már nem is jut eszedbe, nem tudod felidézni már az arcát, a hangját, és egyszer csak befészkelődik egy kéretlen álomba, és napokra visszavet a múltba.
A Kossuth utcán laktunk, a patika fölött, már nem tudom, melyik feleségemmel, melyik szerelmemmel, mikor hajnalban zajos társaságra ébredtem; köztük volt Janó, Bóta Pisti, Szanisz, szinte mindenki, akikkel az éjszakában megfordultam régen, és Dunyhát agitálták összefüggéstelen-részegen, hogy na, még ide menjen velük, tényleg-csak-utolsó pohárra! Leszaladtam közéjük, megyek én is, naná, erre Dunyha is kötélnek állt, és fergeteges jókedvünkben végigittuk a várost. Betértünk Kerekes Lali pékségébe is, aki szívlapáttal szórta a lisztet a dagasztóba, a lisztben egykor volt kuvaszom hempergett border collie-foltokkal, tehát Loon is velünk volt, hogy is maradhatott volna ki, és ekkor felriadtam. Mint aki zuhanós álomból riad. Végigáramlott bennem a megkönnyebbülés, a hála: nem estem vissza, csak álom volt az egész!
Mert a szervezet igenis felejteni akar! Alkoholt, vírust, klímakatasztrófát! És, amíg az agy az úr, tenni is fog ezért…
