2022. január 22.
//
Vince névnap

Azért az agy az úr

2021. december 7. 21:35
Molnár Sándor írása.

"A szervezet nem felejt" - szokta mondogatni Bozsik, mikor még nem vette magára felelős polgárként a másnak szóló kritikát, helyesebben nem akart megfelelni annak a másiknak, és be-bejárt az Utasba, hosszasan kotorászva hátizsákjában, ahonnan hol egy üveg whisky, hol szalmarum, hol dobozos sör, ritkábban bor került elő kínálásra, pontosabban az ő szinten tartására. Akkor már évek óta nem ittam, és ez nem fért a fejébe; maga volt a kísértő ördög, ahogy tukmálta az italt, hozzá egy eltorzult vigyor, mert nagyon rossz lehetett a visszautasítás, az egyedül-ivás. Ilyenkor jött az önfelmentő fenyegetés: a szervezet nem felejt, nem ereszt az ital, csak ámítod magad!

Most, hogy épp a napokban húztam a harmadik strigulát az alkoholmentes évekhez, és, hogy semmilyen szinten nem foglalkoztat az ivás, kezdek röhögni rajta, helyesebben irigységben született okosságán, mert igenis felejt! Felejt, mert az alkohol annyira idegen az az élő szervezetnek, hogy szabályosan örömtáncot járnak a sejtjei, ha mentesülnek tőle, főleg az agy sejtjei, feltéve, ha maradt még elegendő belőlük a szürkeállományban, amik még gondolkodásra foghatók.

Persze, az álmok azért még ott vannak, ha nem is gyakran. Azok alattomosak. Túl vagy egy nagy szerelmen, már nem is jut eszedbe, nem tudod felidézni már az arcát, a hangját, és egyszer csak befészkelődik egy kéretlen álomba, és napokra visszavet a múltba.

A Kossuth utcán laktunk, a patika fölött, már nem tudom, melyik feleségemmel, melyik szerelmemmel, mikor hajnalban zajos társaságra ébredtem; köztük volt Janó, Bóta Pisti, Szanisz, szinte mindenki, akikkel az éjszakában megfordultam régen, és Dunyhát agitálták összefüggéstelen-részegen, hogy na, még ide menjen velük, tényleg-csak-utolsó pohárra! Leszaladtam közéjük, megyek én is, naná, erre Dunyha is kötélnek állt, és fergeteges jókedvünkben végigittuk a várost. Betértünk Kerekes Lali pékségébe is, aki szívlapáttal szórta a lisztet a dagasztóba, a lisztben egykor volt kuvaszom hempergett border collie-foltokkal, tehát Loon is velünk volt, hogy is maradhatott volna ki, és ekkor felriadtam. Mint aki zuhanós álomból riad. Végigáramlott bennem a megkönnyebbülés, a hála: nem estem vissza, csak álom volt az egész!

Mert a szervezet igenis felejteni akar! Alkoholt, vírust, klímakatasztrófát! És, amíg az agy az úr, tenni is fog ezért…

Molnár Sándor

További cikkek

Időutazás – kampányok gyerekcipőben
Időutazás – kampányok gyerekcipőben
Annak idején volt egy értékes jegyzetfüzetünk és egy magán telefonkönyvünk, jó esetben egy üzembiztos autónk is. Az internetet és a mobiltelefont álmainkban sem ismertük. De volt valami, ami azóta igencsak megkopott: és ez az újságírók iránti bizalom. Ez segített át a technikai hiányosságokon, bár olykor igencsak groteszk helyzeteket kellett átélniük a rendszerváltás krónikásainak.
Három hónappal a választás előtt
Három hónappal a választás előtt
A baloldalról sokan azt mondják nekem, hogy Gyurcsány emlegetése a múltba tekintés, és erre nincs szükség. Iskolás koromban én is ezt mondtam történelem órákon, de mára azért megváltozott a véleményem. Sőt, ajánlatos lenne visszatekinteni akár csak 2019-re, amikor az ellenzéki pártok veszprémi vezetői a maguk listás helyeiért küzdve kizárták például a Lokálpatriótákat, Márki-Zay barátját, Kész Zolit stb... szóval bárkit, aki egyetlen helyet is követelt magának a befutóra várt listás helyek közül. Így a várt összefogás meghiúsult és maradt minden a régiben, de legalább a pártvezérek fizetése megmaradt. Adamecz Zoltán írása.
A haszkovói gipszbetlehem
A haszkovói gipszbetlehem
A hagyomány áhítata, a múlt századok és évtizedek veretessé lett emlékezete tölti meg a decembert. Különösen a második felét. Az ádvent és a karácsony a várakozásból rendre a retrók retróját forrja ki. A visszarévedésbe a betlehemi történet mellett a közelmúlt jellegzetes veszprémi félrehallásai-félremondásai is eszembe jutnak idén. Kilián László írása.
Az év hordaléka
Az év hordaléka
Számvetés lenne ez itt most? Dehogy! Soha nem vetettem számot semmivel, nem írtam naplót, megtanultam hamar felejteni mindent, ami már nincs: ne húzzon le a semmii-haszna emlékezés. Mert - hiába állítják-, az ember soha nem fog tanulni a múltjából, csak lábbilincsben totyorog általa, a sok " mi lett-volna-ha?" meg sima szellemi hazárd.
Felébredt az alvó város – egy kis derű a borús napokon
Felébredt az alvó város – egy kis derű a borús napokon
Haszkovó felébredt, már nem az a városnegyed, ahova csak aludni járnak haza az emberek. Ez a megállapításom nem újkeletű, de most, a karácsony előtti napokban határozott véleménnyé formálódott bennem. A Kálvin parkban sáros cipőben, de otthonosan szaladgáltak a gyerekek a betlehem és a karácsonyfa körül, a felnőttek kalácsot vagy lángost szorongatva kortyolgatták a forró teát beszélgettek és örültek egymás örömének, a változatos műsornak, a kisvonatnak. Nehéz napokat élünk, jól jön minden derűs önfeledt pillanat…