2023. június 1.
//
Tünde névnap

Tükörsima sikerrel jutott a felsőházba a Veszprém

2022. január 21. 21:02
Sorozatban a negyedik győzelmét aratta a futsal NB I-ben a Balaton Bútor FC Veszprém, amely a sereghajtó Kistarcsa elleni sikerével egy fordulóval az alapszakasz vége előtt bebiztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

Legutóbbi – Boromisza Dániel súlyos sérülése miatt „vezéráldozattal” is járó – debreceni bajnoki győzelmével saját kezébe vette sorsát a veszprémi futsalcsapat Az alapszakasz utolsó hazai találkozóján így annak tudatában lépett pályára Fehér Zsolt legénysége, hogy amennyiben legyőzi a sereghajtó Kistarcsát, biztosan a felsőházban kezdheti meg a rájátszás küzdelmeit.

Mindez azonban csak első ránézésre tűnt egyszerű feladatnak, hiszen az újonc vendégek a közelmúltban két figyelemreméltó eredményt is produkáltak hazai környezetben: decemberben legyőzték a címvédő Haladást, legutóbb pedig döntetlent játszottak a Berettyóújfalu ellen.

A bakonyiak „Visszavárunk Dani!” feliratú pólóban érkeztek meg a játéktérre, a szurkolók pedig „Jobbulást Dani”, illetve „Veled vagyunk Dani” feliratú molinókkal üzentek a gárda csapatkapitányhelyettesének, aki a DEAC ellen szárkapocs- és sípcsonttörést szenvedett.

Vendég lehetőségekkel kezdődött a találkozó. Előbb Kövesdi, aztán Bita tüzelt távolról, de Spandler mindkétszer résen volt. A Balaton Bútor aztán rögtön az első kontrájából betalált: Pál átadásából a góllövőlistát vezető Tatai szerzett vezetést (1-0).

A Veszprém kontrollálta a játékot, a kistarcsaiak kevés veszélyt jelentettek Spandler kapujára. A 8. percben meg is duplázta előnyét a vendéglátó: Tatai passzát Rutai vágta a hálóba (2-0).

Kettő az egy ellen vihette a játékszert a rivális, Kövesdi került helyzetbe, ám Spandler eszén ezúttal sem lehetett túljárni. Ismét megvillantak viszont a mienk. Szép akció végén Bencsik tálalt Pálhoz, aki háromra növelte a különbséget (3-0). A fekete-kék mezesek öt a négy elleni játékkal is próbálkoztak a hátralévő időben, de így sem jártak sikerrel.

Kimaradt vendég lehetőséggel és veszprémi ellentámadással indult a második felvonás. Rutai szépen tartotta meg a labdát, s passzolt a jobb oldalon érkező Tataihoz, aki másodszor is betalált (4-0).

Pál kapufájánál még felhördült a nyolcszáz fős publikum, amely Tatai jóvoltából aztán a 25. percben ismét gólt ünnepelhetett (5-0). Hárommal később Bohony kapus kínálta meg „kollégáját” egy életerős lökettel, amit Spandler a kapu fölé ütött.

A Pest megyeiek újfent öt a négy elleni játékkal próbálkoztak, de kapura lövésig sem jutottak. A mérkőzés csendesen csordogált a hátralévő időben, amikor is hárommal a vége előtt szépített Sohár Zoltán legénysége: Barabás Ádám centerezését követően Vadászi zörgette meg a hálót. A szurkolók felállva ünnepelték kedvenceiket, amikor a hajrában Gellérfi is betalált, beállítva az 5-2-es végeredményt.

A Veszprém zsinórban negyedszer nyert az élvonalban, s bebiztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 17. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–Kistarcsa 5-2 (3-0)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Hartung (Muhari, Róka)
Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Rutai, Serginho
Csere: Sárdi (kapus), Fridrich, Komáromi, Dorogi, Meczner, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Kistarcsa: Bohony – Gellérfi, Barabás M., Kövesdi, Bita
Csere: Horváth B. (kapus), Gregus, Mezőfalvi, Vadászi, Verhoczki, Puskás, Barabás Á., Czinege
Vezetőedző: Sohár Zoltán
Gólszerzők: Tatai (2., 22., 25.), Rutai (8.), Pál (13.), ill. Vadászi (37.), Gellérfi (40.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Nagyon örülök a győzelemnek, hiszen biztossá vált a felsőházi tagságunk. Voltak ugyan hullámvölgyeink a szezonban, de amelyik csapat ennyit dolgozik, annak a legjobbak között van a helye. Azt kértem a srácoktól, hogy ne a tabellán elfoglalt helyezéseket vegyék figyelembe, amikor pályára lépnek. Bár álmosan kezdtünk, egy másodpercig nem forgott veszélyben a győzelmünk. A sikert Boromisza Daninak ajánljuk, akinek mielőbbi visszatérést kívánok.

Sohár Zoltán: – Érvényesült a papírforma. A nálunk sokkal jobb erőkből álló Veszprém százszázalékos helyzetkihasználásának köszönhetően már a szünetben padlóra küldött minket. A második félidőt viszont lehoztuk 2-2-re, ami óriási bravúr a részünkről.

 

Képek
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I rájátszás, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 9 0 1 45 20 25 34
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 31 29 2 24
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 3 2 5 23 31 -8 15
4. 1. FC VESZPRÉM 10 2 4 4 25 30 -5 13
5. ARAMIS SE 10 3 1 6 40 43 -3 12
6. DEAC 10 2 2 6 30 41 -11 9
Utolsó módosítás: 2023. május 22. 22:28
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 4. 2023. június 5. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 3. holnap 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 2. 2023. május 29. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét 4-3
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 1. 2023. május 26. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém 6-3
futsal Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023 10. 2023. május 22. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Berettyóújfalu 5-3
előző események betöltése

További cikkek

Nagy csatában nyert és egyenlített a bronzpárharcban az FCV!
Nagy csatában nyert és egyenlített a bronzpárharcban az FCV!
A Veszprém egyenlített a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharcában, miután a hétfői második találkozón saját közönsége előtt legyőzte a Kecskemétét.
Máris folytatódik a bronzpárharc
Máris folytatódik a bronzpárharc
„A tűréshatárt kijjebb kell tolnunk még akkor is, ha minden sebből vérzünk. Mindent meg fogunk tenni hétfőn, hogy kiegyenlítsük a párharc állását” – fogalmazott a veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Fehér Zsolt a Kecskemét elleni „kis döntő" hétfői (18.30) második, hazai találkozója előtt.
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
A veszprémi futsalosok a rendes játékidő hajrájában még 3-0-ra vezettek, a vendéglátó Kecskemét az utolsó percben egyenlített, majd a hosszabbításban fordítani is tudott az NB I bronzpárharcának első, pénteki meccsén.
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Az 1. Futsal Club Veszprém hatalmas csatában, 5-3-ra legyőzte a vendég Berettyóújfalut hétfőn az első osztályú bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Fehér Zsolt legénysége ezzel megcsípte a negyedik helyet és készülhet a Kecskemét elleni bronzpárbajra.
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Egyszerű a képlet: ha az 1. Futsal Club Veszprém hétfőn (18.30) nyer a négyszeres bajnok Berettyóújfalu vendéglátójaként, idén is bronzpárbajt vívhat az első osztályban.