Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Öt csapat, egy cél – a címvédő ellen kezdi a rájátszást a Veszprém

2022. február 9. 10:59
Stabilizálná szereplését, az élvonal felsőházi rájátszásában idegenben is eredményesebben futsalozna a Balaton Bútor FC Veszprém. A döntőbe vágyó bakonyiak pénteken (18.30) a bajnok Haladást látják vendégül.

Az alap célkitűzést teljesítette, a futsal NB I alapszakaszát a harmadik helyen zárta, a rájátszást tehát a felsőházban kezdheti a Balaton Bútor FC Veszprém. A bakonyiak – akik így két bónuszponttal kezdenek – hazai környezetben remekeltek (hét győzelem, egy döntetlen, egy vereség), idegenben azonban adósak maradtak a kiegyensúlyozott teljesítménnyel (három győzelem és egy döntetlen mellett öt vereség volt a mérlegük).

– A mögöttünk hagyott fél évre visszatekintve olyan érzésem van, mintha hullámvasúton ültünk volna – kezdte idényértékelését Fehér Zsolt.

Hazai környezetben magabiztosan nyertünk hét mérkőzést. A Kecskemét ellen döntetlent játszottunk, ahol a helyzetkihasználásunkon múlt a siker, s egyetlen találkozót vesztettünk a Berettyóújfalu ellen, amelyen finoman fogalmazva a külső tényezők is szerepet játszottak. Idegenben azonban rendre alulteljesített a csapat, amelynek eredményeként kapaszkodnunk kellett a felsőházi szereplés bebiztosításáért. Örültem volna, ha végül elsőként vagy másodikként megyünk a rájátszásba, de nem vagyok elégedetlen, mivel a nagy riválisok négy ponton belül vannak hozzánk képest

– tette hozzá a Magyar Kupa-címvédő Veszprém vezetőedzője, aki úgy látja, az alapszakasz tabelláját a koronavírus is alakította. A betegségektől sújtott Haladás ugyanis a végjátékban négy váratlan vereséget is szenvedett, ami alaposan megkavarta az erőviszonyokat.

Szuperrangadóval indul a rájátszás: a Veszprém a Haladást fogadja (archív fotó)Szuperrangadóval indul a rájátszás: a Veszprém a Haladást fogadja (archív fotó)

Az alapszakasz lezárultával tehát két részre oszlik a mezőny. A 6-10. helyezettek a bennmaradásért, az 1-5. helyezettek pedig az érmekért küzdenek tovább körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben. A felsőház első két helyezettje végül a bajnoki címért, a harmadik és a negyedik pedig a bronzéremért csap majd össze a három nyert meccsig tartó párharcban.

A tavalyi évhez képest szeretnénk szintet lépni, vagyis döntőt játszani, de gondolom, ezzel mind az öt csapat így van. Nyolc nagyon kemény, kiélezett csata következik, minden mérkőzésnek komoly súlya lesz. Az elmúlt félévben látni lehetett, hogy nagyon közel vannak egymáshoz az alakulatok, nüánszok dönthetnek egy-egy találkozón. Mindent megteszünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Ehhez az kell, hogy idegenben is ugyanúgy játsszon a csapat, mint hazai környezetben. Azt biztosan nem bírjuk el, hogyha bukdácsolunk az idegenbeli találkozókon

– nyomatékosította a szakember, aki reméli, hogy a folytatásban elkerülik az övéit a sérülések, betegségek.

Így kezdik a felsőházi rájátszást: 1. Haladás (6 pont), 2. Berettyóújfalu (4 pont), 3. Veszprém (2 pont), 4. DEAC (1 pont), 5. Újpest (0 pont)

A mieink rögtön a legerősebb rivális ellen kezdnek, pénteken (18.30) a címvédő, alapszakaszgyőztes Haladás érkezik a Március 15. utcai sportcsarnokba. A feladat nehéz, de korántsem lehetetlen kihívás, ezt bizonyítja az augusztusi bajnoki nyitány is, amikor Tatai Józsefék szintén hazai környezetben 6-5-re legyőzték a vasiakat.

Szeretnék jó rajtot venni, noha tisztában vagyunk vele, hogy egy kiváló csapat érkezik hozzánk. Úgy vélem, a szombathelyiek toronymagasan megnyerték volna az alapszakaszt, hogyha nem következnek be náluk a sorozatos betegségek. A lehető legjobban, legalaposabban fel fogunk készülnünk a pénteki találkozóra, amelyen nyerni akarunk!

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.