Évszázadok óta kíséri a mesteremberek tevékenységét az „Isten áldja a tisztes ipart”- kérés, kívánság. Már Széchenyi is ezzel biztatta az iparosítás kulcsszereplőit. Az iparos székházak, klubok, egyesületek falain is mindenütt olvasható volt a felirat. Nekem is ez járt a fejemben, amikor a minap körbejártam Veszprémben az új szakmunkás továbbképző csarnok, a Szakipark környékét.
Bár a vasas szakmákhoz a romantikázás nemigen kapcsolódik, ha az ember műszakiak között szocializálódik, rögződnek benne ilyen pillanatok is. Nekem például eszembe jutott, amikor apám a saját kisüzemébe megvette a városban az első esztergagépet, anyám sírt örömében, mi pedig a testvéremmel összekapkodtuk a spirál alakú csillogó fémhulladékot, mondván, majd ebből csinálunk igazi karácsonyfadíszt. Az ünnep, a szakmai érdeklődés, majd az üzleti siker észrevétlenül összekapcsolódott a családunkban. Az öcsém úgy hetedikes lehetett, amikor különös kéréssel állt elő: szeretne egy működő kisvasutat készíteni magának karácsonyra, csak azt kéri, hogy a szülők az alapanyaghoz járuljanak hozzá. Hónapokig tartott az előkészület: voltak sínek, vagonok, mozdony, ami elemlámpával működött. Karácsony estén meg is mozdult a szerelvény. Nem mondom, hogy száguldozott, de kis igazítással körbeért. Évekig nem láttam a játékot, közben az öcsém gépészmérnök lett és három fiú édesapja. Az egyik karácsonyi készülődéskor sok időt töltött a kis házi műhelyében. A meglepetés célba ért. Felújította a gondosan őrzött gyerekkori kisvasútját és mintegy szakmai örökségként átadta a fiúknak. A folytatás nem maradt el, a fia után rövidesen az unokája, a harmadik generációs gépészmérnök is átveszi a diplomáját.
A gyerekkori felismerés, az otthoni tapasztalat általában jó útra tereli a pályaválasztókat. Ezért is figyelemreméltó az a felhívás, amely a fémmegmunkálásra épülő szakmák iránt érdeklődő fiatalokat hívja versenyre. Nemcsak a pályaválasztásról szól ez a verseny, meg a továbbképző központ, hanem annak a tudatosításáról is, hogy a szakmunkások tanulása nem fejeződik be az alapképzéssel, lépést kell tartani a folyamatos változással. Gondoljunk csak a minősített hegesztőkre, akiknek évente akár többször is le kell vizsgázniuk, vagy az esztergagépekre, amelyek programozása sem kis feladat… Szóval 12-14 éves fiatalok állhatnak majd rajthoz és mérlegelhetik a pályaválasztásuk irányát. Nem korai még? - vetődhet fel a kérdés. Ha odafigyel az iskola, a szülő, segíthet dönteni a gyereknek a realitások és az esetleges hiú ábrándok között. Az érdeklődés hamar kiderül. Erre is van nem is olyan távoli példám.
A régi Nitrokémia egyik-másik üzemében kevés volt a vegyipari szakmunkás. Felvetődött, hogyan lehetne idecsábítani a fiatalokat és bebizonyítani, hogy ennek a szakmának is vannak szépségei. Engem is bevontak maguk közé az ötletelők és végül kristályosítási versenyt hirdettünk a környező települések diákjai körében. Arra gondoltunk, hogy jó esetben készítenek sóból vagy kékkőből kristályt mondjuk néhány befőttes üvegbe, kiállítjuk és jutalmazzuk a legsikeresebbet. A meglepetés óriási volt: közel száz különleges, házilag készített kristályt hoztak be, igaz, azok egy része amolyan családi vállalkozásként jött létre. Rajtuk volt a papa, mama szaktudása is. Külön kiállítótermet kellett keresni, hogy valamennyi elférjen. Abban az évben állítólag a szokásosnál jóval többen jelentkeztek vegyipari szakmunkásnak, illetve technikumi képzésre.
Egy időben az általános iskolákban is volt, gondolom, hasonló célzattal, technika óra, a fiúk először kalapácsot kaptak, a lányok varrótűt. Később már koedukált lett a képzés, így fordult elő, hogy több fiús anyuka gyakorolta a házi feladatként kapott pelenkaöltést, mert még osztályozták is… A fiam másnap szemrehányóan nézett rám, azzal, mama, a tied csak hármas lett. A lányom saját erőből szerzett kettest a hamutartó kikalapálásával és díszítésével, mert, mint mondták, nem használta jól a kúpfogót… Ez a páréves próbálkozás esetleg az otthoni munkára igen, de a szakmaválasztásra nem annyira orientált. Sőt!
Most a Szakipark a folyamatos fejlődés lehetőségének garanciája lesz majd, és a diákok előzetes versenyeztetése is új helyzetet teremthet a pályaválasztásban, a szakmunkásképzésben és a továbbképzésben. Ez pedig több munkalehetőséget, biztosabb megélhetést is ad. Persze vannak óvatoskodók. Régebben azt már tapasztalhattuk, hogy ha a szakképzés hangsúlyosabb egy-egy időszakban, akkor többen aggódnak, hogy a humánképzés háttérbe szorul. Kimarad ebből a körből a zene, az irodalom. Én úgy tapasztaltam, hogy aki a szakmájában igényes, az nyitott az élet más területei felé is. Voltam már szemtanúja néhány különös találkozásnak. Egy vidéki lakatosműhelyben például egy kistábla lógott a falon, rá gyöngybetűkkel írta fel a mester felesége a József Attila idézetet: Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes…
