Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Búcsúzott a Hepp-kupától a Veszprém

2022. március 16. 21:43 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Vasas Akadémia tizenhárom ponttal legyőzte a Veszprém KK-t a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa szerdai negyeddöntőjében.

Izgalmas szakaszához érkezett a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, hiszen az ötödik forduló immáron a negyeddöntőket jelentette, azaz azon egymeccses viadalokat, amelyeken eldől, hogy ki jut be a négyes döntőbe. A szerda esti Vasas Akadémia–Veszprém Kosárlabda Klub összecsapás tétje tehát az volt, hogy ki csatlakozik negyeddiként a már bejutott Budafok, MEAFC-Miskolc és Budapesti Honvéd alkotta trióhoz.

Fej-fej mellett kezdték a felek a találkozót, a bakonyiaktól Glogovac, Szabó és Horváth talált be, így 7:7 volt az állás három perc után. Ekkor az exveszprémi Medve faulttal együtt bedobott egy duplát, és még a büntető vonalról is pontos volt. A Vasas előnyét Andrássy zsákolása növelte tovább, így gyorsan időt kért a Veszprém (5. perc: 15:7). A megbeszélés elérte célját, ugyanis Horváth és Dancsecs révén gyorsan öt pontot termelt a vendég együttes, ám a hazaiak nem hagyták magukat, sőt Farkas kettő plusz egy pontos játéka után már kilenc egységgel vezettek. Jókor érkezett Birkás triplája, amely egyben a negyed utolsó kosara is volt (10. perc: 23:17).

Fotó: vasasbasketball.huFotó: vasasbasketball.hu

A második felvonásban nagy csata kezdődött. Glogovac pontjaival elkezdett zárkózni a Veszprém, ám Boros és Morvacsik is válaszol. Ekkor Horváth jelentkezett egy újabb hármassal. A következő percekben is egymást váltották a két együttes kosarai, míg Medve és Boros nem tett további öt pontot a két fél közé (15. perc: 37:29). Ezután kezdett ellépni a Vasas, Andrássy kosarával már kétszemjegyű lett a különbség, éppen ezért jól jött Szeifert hármasa. A negyed hátralévő részében inkább a Vasas akarata érvényesült, ők dobtak pontosabban, a vendégektől csupán Glogovac és Szeifert talált be, így a nagyszünetre nyolcpontos Vasas-előnynél vonulhattak a csapatok (20. perc: 46:38).

A harmadik tíz percet a fővárosiak kezdték jobban, és a remek formában játszó Andrássy révén már tizennégy pontosra nőtt a távolság. Innen próbált meg visszakapaszkodni a Veszprém, Szabó egy jó büntetőjével és a fiatal Végh hármasával. Majd Glogovac labdaszerzése után Horváth bedobta a negyedik tripláját, így máris látótávolságon belülre került a piros-szürke alakulat. Időt is kért a Vasas (25. perc: 54:47). Ezután viszont ismét belelendült a hazai csapat egy 6:2-es szakaszt produkálva, amit Dancsecs hármasa tört meg, sőt még egy kettest is hozzátett. Boros hármasa megakasztotta a felzárkózást, és a negyed végéig nem is tudott közelebb jutni a Veszprém a Vasashoz (30. perc: 65:56).

Az utolsó etap ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt, sőt kezdett igazán kinyílni az olló. Ezúttal Boros vezette a hazaiakat, akinek nyolc pontjával már a húsz egységniy előnyhöz közelített a Vasas (35. perc: 81:62). A találkozó és párharc sorsa ekkora már eldőlt, de Dancsecs, Osztoics és Szeifert kosaraival még próbált kozmetikázni az eredményen a Veszprém, ami sikerült is. A Hepp Kupa 2022-es négyes döntőjébe azonban a Vasas jutott (40. perc: 89:76).

Férfi kosárlabda, Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, 5. forduló (negyeddöntő)
Vasas Akadémia–Veszprém Kosárlabda Klub 89:76 (23:17, 23:21, 19:18, 24:20)
Budapest, Sport 11 Sportcentrum. Vezette: Gaál, Kapusi, dr. Németh
Vasas: Radics 11, Moravcsik 8/3, Farkas 10/3, Medve 9, Andrássy 18. Cserék: Kerkai, Lakatos, Boros 18/12, Kelemen, Barócsi 11, Dormán 2, Sólyom 2. Edző: Evangelos Ziagkos
Veszprém: Horváth 15/15, Dancsecs 22/12, Glogovac 17, Szabó 5, Birkás 3/3. Cserék: Füzi, Végh 3/3, Szeifert 9/6, Osztoics 2. Edző: Zeljko Lukajics

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, rájátszás, 2022/2023
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Budafok
Időpont
2023. június 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
83-101
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, playout, 2. f., 2022/2023
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. május 14. 18:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
91-94
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, playout, 2. f., 2022/2023
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2023. május 10. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
79-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, playout, 2. f., 2022/2023
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
67-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, playout, 2022/2023
Hazai
PHOENIX-MT Fót
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2023. április 22. 18:00
Helyszín
Fót
Eredmény
78-72
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, playout, 2022/2023
Hazai
Veszprém KK
Vendég
PHOENIX-MT Fót
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium csarnoka
Eredmény
97-91
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, playout, 2022/2023
Hazai
PHOENIX-MT Fót
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. április 15. 15:00
Helyszín
Fót
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-85
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B, rájátszás, 2022/2023
Hazai
Budafok
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. június 6. 18:30
Helyszín
Budafok
Eredmény
76-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 16:00
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.