Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A közös agrárpolitikáról tartottak fórumot Veszprémben

2022. március 18. 4:00
Az agráriumban a 17,5 százalékos nemzeti társfinanszírozást 80 százalékra emeli a kormány, így 2023-27 között 7600 milliárd forint jut a vidék megerősítésére – hangzott el csütörtök este az Agórában.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium közös szakmai országos fórumsorozatának veszprémi állomását csütörtök este tartották az Agórában, ahol az előadók arról beszéltek, a gazdák hogyan tudnak hozzájutni a KAP, vagyis a közös kormányzati és európai uniós támogatásokhoz. A „Közös Agrárpolitika országos roadshow” 39 helyszínen szólítja meg a gazdákat.

A gazdáknak tartott fórum előtt tartott sajtótájékoztatón Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém Megyei Szervezetének elnöke elmondta: a program kétéves átmeneti időszakkal vette kezdetét az új jogszabályok kidolgozásának csúszása miatt, ami azt jelenti, hogy 2021-ben és 2022-ben még a régi szabályok szerint, de már az új büdzsé forrásaiból kell gazdálkodni. Mint kiemelte, a két héttel ezelőtt született kormány-NAK-Magosz stratégiai megállapodásnak köszönhetően az agráriumban a 17,5 százalékos nemzeti társfinanszírozást 80 százalékra emeli a kormány. 2023-27 között 7600 milliárd forint jut a vidék megerősítésére.

Sövényházi Balázs, Jakab István és Ovádi Péter.Sövényházi Balázs, Jakab István és Ovádi Péter.

-A térség láthatóan fejlődik, amiből az agrárium és a gazdák sem maradnak ki. Több kormányzati program segíti a szektor életét, például a Magyar Falu program, mely valós kérdésekre ad valós válaszokat- mondta Ovádi Péter parlamenti képviselő, majd kiemelte azt is, a térségben egyedülálló együttműködések jönnek létre, hisz kiválóan tud együttműködni gazdálkodó és önkormányzat egyaránt.

Papp Zsolt György az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a kormány eltökélt célja a magyar mezőgazdaság és az agrárium fejlesztése és erősítése. Az új fejlesztési ciklus 2023-ban kezdődik, melyre már most több mint 1600 milliárd forintnyi fejlesztési igény érkezett be.

Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkáraPapp Zsolt György, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára

Jakab István, az Országygyűlés alelnöke és MAGOSZ elnöke úgy fogalmazott, hosszú vita előzte meg a közös agrárpolitika elfogadását, mely azért húzódott évekig, mert a választásokat követően megváltoztak az erőviszonyok az Európai Parlamentben. A Közös Agrárpolitika (KAP) a „greend deal” figyelembevételével született meg. Mint mondta, az előző fejlesztési ciklushoz képest jelentős mértékben csökkent a büdzsé, ám a kormány átcsoportosításokkal megnövelte azt, így a úgynevezett egyes pillérben 12%-kal, a kettes pillérben 300%-kal nagyobb összeg áll rendelkezésre.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo Bakony Expo A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo A víz – az élet, a tisztaság és a megújulás szimbóluma – áll a középpontban az idei Bakony Expon, amelyet tizenkettedik alkalommal rendeztek meg a Veszprém Arénában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém város önkormányzatának közös szervezésében. A háromnapos rendezvény idén is a térségi együttműködés, a helyi termelők, kézművesek és a természet ünnepe lett. 2025. november 7. 23:38 Igyekeznek megkönnyíteni a generációváltást az agráriumban közélet Igyekeznek megkönnyíteni a generációváltást az agráriumban Törvénnyel és pályázattal segíti a kormány a generációváltást a családi gazdaságokban. 2025. július 4. 11:49 Kezdetét vette a XI. Bakony Expo Bakony Expo Kezdetét vette a XI. Bakony Expo Péntek délután kezdetét vette a Bakony Expo, amelyet idén már 11. alkalommal rendez meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az esemény sikere és növekvő népszerűsége jól mutatja, hogy a vásár nem csupán helyi, de országos szinten is kedveltté és elismertté vált. A rendezvény látogatói száma évről évre emelkedik, ami igazolja, hogy a bakonyi ízek és a régió hagyományai iránt nagy az érdeklődés. Az expo azonban nemcsak egy regionális kiállítás, hanem színes kísérő programokkal is várja a látogatókat. 2024. november 8. 21:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.