Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

A bakelitlemezek gazdát cseréltek, miközben új barátságok szövődtek

2022. március 29. 4:00
Nagy sikerrel zárult az első veszprémi lemezbörze, ahol félezer bakelitszerelmes gazdagíthatta a gyűjteménye mellett a baráti kapcsolatait is.

A közös szenvedély hozta össze azokat az embereket, akik a vasárnap délelőttjüket, illetve többen a délutánjukat is annak szentelték, hogy ellátogassanak a Hangvillába, ahol az első veszprémi lemezbörzét tartották.

A szervezővel, Zsandár Tamással az eseményt megelőzően készítettünk interjút, ebben akkor azt mondta, „a rendezvény lényege, hogy nem csupán egy nagy börze lesz azoknak, akik eladnának, vagy vásárolnának bakeliteket, hanem a bakelitbarátoknak egy találkozási alkalom is egyben, ahol közös szenvedélyüknek hódolhatnak, új ismeretségek köttethetnek, egyszóval egy Veszprémben is létező, de talán eddig egymás számára ismeretlen közösség tagjait szeretnénk összekötni.”

Hogy ez mennyire sikerült, azt jól alátámasztja a közel félezer látogató, akik kilátogattak a rendezvényre.

Az ígéretekhez hűen a hazai és nemzetközi zenei paletta minden szegmense képviseltette magát az eladásra kínált bakeliteken, a komolyzenétől kezdve a jazz-en át a rockzenéig minden stílusból kínáltak lemezeket.

Némely árus stílus szerint rendszerezve, mások ABC-rendben, valaki pedig előadóként osztotta fel. Viszont jól példázza azt, hogy ezek az emberek milyen komolyan veszik ezt a hobbijukat, hogy amikor szóba elegyedtek egy-egy vevővel, nem csak a keresett albumot tudták a több ezer lemez közül egyből megmutatni az érdeklődőnek, de több esetben az előadó teljes életművével tisztában voltak. Így pedig könnyen kialakultak a beszélgetések, új kapcsolatok jöttek létre.

Az első lemezbörze tehát valóban beteljesítette azt a küldetését, amit szánnak neki, közelebb hozta az embereket és ehhez a zenei kultúrát, azon belül is egy különleges szegmenset, a bakeliteket használta.

A veszprémi lemezbörzét a tervek szerint nem egy alkalommal tartották meg. A szervezők szándékai szerint negyedévente lesz ilyen találkozó Veszprémben.

Magyarországon tavaly 2020-hoz képest másfélszeresére nőtt a vinyl lemezek értékesítése, erre már többet költöttek a magyarok, mint CD-re. A streaming ugyanakkor továbbra is egyeduralkodó, írja az MTI.
Az előző évhez képest az eladott fizikai hanghordozók száma 25,1%-kal nőtt: 2021-ben 1.032.499 darab CD, vinyl és egyéb hanghordozó fogyott. Az éves kereskedelmi érték 21,48%-kal emelkedett, jelenleg 1,59 milliárd forintot termel a hangfelvételipar fizikai szegmense.
A növekedés legfontosabb eleme a vinylek kiugróan magas számú értékesítése: mind az eladott mennyiség, mind az érték mintegy másfélszeresére nőtt. A 2021-ben eladott csaknem 228 ezer darab hanglemez által generált 795 millió forintos bevétellel a vinyl megelőzte a CD-t.
Az előző évhez képest a digitális forgalom ismét több mint 1 milliárd forinttal, 28%-kal nőtt. A letöltésekből származó bevétel 3%-os csökkenése mellett a streaming folytatta az összértékben továbbra is hangsúlyos térnyerését és növekedését. 2021-ben a streamingből származó forgalom megközelíti a 2020-as teljes (fizikai és digitális kumulált) bevétel összegét.

 

Képek: Tóth-Földesi Dóra

Hajas Bálint
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.