Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-2°C
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-2°C

Kikapott, de bennmarad az NB I-ben az Éles-csapat

2022. május 7. 21:34
A Fejér-B.Á.L. Veszprém szombat este ötgólos előnyét leadva három találattal alulmaradt a NEKA vendégeként a férfi kézilabda NB I-ben. Mivel azonban a Kecskemét és az Eger is kikapott, az Éles-csapat jövőre is az élvonalban szerepelhet.

Az NB I-es tagságát bebiztosítani igyekvő Fejér-B.Á.L. Veszprém egyik közvetlen riválisához, a szezont remekül kezdő, ám a téliszünetet követően alaposan megtorpanó Nemzeti Kézilabda Akadémiához (NEKA) látogatott szombat este.

Tóth Péter révén kétszer is vezetni tudtak a bakonyiak a találkozó elején, de mindkétszer egyenlítettek a Balaton-partiak. Krakovszki Bence hetesével aztán a vezetést is megszerezte a rivális, amire ismét Tóth Péter felelt egy gyors kontrát követően (8. perc: 3-3).

Továbbra is fej-fej mellett haladtak a felek, igaz, ezúttal az újonc NEKA vezetett, s a mieink futottak az eredmény után. A játékrész harmadához érve aztán ismét fordult a kocka, Éles ugyanis egalizált, majd Széles és Hári is betalált, így először nőtt kettőre a különbség a találkozón (14. perc: 5-7).

Maradtak még izgalmak a bajnokság hajrájára (archív fotó)Maradtak még izgalmak a bajnokság hajrájára (archív fotó)

A kiválóan védekező veszprémiek a folytatásban is uralták a mérkőzést, a hazaiak hét a hat elleni játéka sem vezetett eredményre. Bendicsek átlövése után ugyanis Hári két üres kapus gólt is lőtt. 6-9-nél időt is kért Sótonyi László. Igaz, ez sem segített az övéin. Bár Éles hetese kimaradt, Temesvári egymást követő két kisbüntetését kihasználva négyre növelte előnyét a Fejér-B.Á.L. (24. perc: 7-11).

Sótonyi mester másodszor is magához rendelte tanítványait, de hiába. A bakonyiak élni tudtak az emberelőnyös helyzetekkel – Borbély üres kapus találatával öttel a szünet már öt volt közte. Ez pedig már nem változott, Stranigg löketére ugyanis Somogyi válaszolt. A végén sajnos Hári hetesét is védte a veszprémi nevelésű Palasics, így 9-14-nél vonulhattak felfrissülni az alakulatok.

A második felvonás elején még felváltva estek a gólok, 11-16-nál aztán zsinórban hármat vágtak a tópartiak. Nagyon kellett Somogyi gólja, de nem sikerült átlendülni a holtponton. A veszprémiek kapkodva, sok hibával kézilabdáztak, Stranigg és Szabó révén feljöttek mínusz egyre a vérszemet kapó sötét mezesek (39. perc: 16-17).

Fazekas is feliratkozott a gólszerzők közé, ám azonnal jött a válasz Papptól. Ezúttal Éles József kért időt, de Temesvári az üres kapuba lőtt, Papp pedig fordítani tudott (19-18). A „kis Veszprémnek” innen még volt visszaút, hiszen Tóth Józsefnek és Fazekasnak köszönhetően sikerült visszavenni az előnyt, ám ez nem tartott sokáig. A szünetben beállt Aleksza továbbra is remekelt a hazai kapuban, az utolsó tíz perce fordulva már megint a NEKA került előnybe (24-23).

A végén még egyszer – 25-24-nél – felvillant a remény a mieink előtt a pontszerzésre, ám ekkor jöttek az új hibák. Dely és Temesvári is a hálóba lőtt, két perccel a vége előtt már plusz hármat mutatott az eredményjelző a hazaiaknak, ahonnan már nem lehetett visszakapaszkodni.

A sereghajtó Kecskemét kikapott Dabason, így már nem tudják utolérni pontszámban a tabellán a Fejér-B.Á.L. Veszprémet. Az Eger szintén alulmaradt a Gyöngyös ellen, s bár a Heves megyeiek még beérhetik a mieinket, az egymás elleni eredmények a bakonyiaknak kedveznek, akik így három fordulóval a végelszámolás előtt megőrizték NB I-es tagságukat.

Folytatás jövő vasárnap a Tatabánya ellen a Március 15. utcai csarnokban.

Férfi kézilabda NB I, 23. forduló:
NEKA–Fejér-B.Á.L. Veszprém 28-25 (9-14)
Balatonboglár, 500 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann
NEKA: Palasics – Kiss A., Dely 2, Temesvári 5, Papp 3, Mikita 1, Krakovszki B. 5 (3)
Csere: Aleksza (kapus), Bendicsek 2, Stranigg 6, Kecskés, Simotics, Szabó Á. 1, Sisa 3
Vezetőedző: Sótonyi László
Veszprém: Borbély 1 – Tóth P. 4, Széles 2, Fazekas G. 3, Vajda 1, Éles B. 2, Hári 5
Csere: Podoba (kapus), Bugyáki, Tóth J. 1, Somogyi 3, Kristóf 1, Szmetán P. 1, Seregi 1
Vezetőedző: Éles József
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/0

Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 12 12 0 0 508 322 186 24
2. OTP Bank-Pick Szeged 12 11 0 1 429 340 89 22
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 12 6 1 5 385 359 26 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. CYEB-Budakalász 12 6 0 6 325 348 -23 12
7. Dabas KC 12 5 1 6 344 358 -14 11
8. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 12 5 1 6 352 375 -23 11
9. Balatonfüredi KSE 12 5 0 7 323 327 -4 10
10. HSA NEKA 12 5 0 7 323 339 -16 10
11. QHB Eger 12 5 0 7 313 378 -65 10
12. PLER-Budapest 12 3 1 8 322 365 -43 7
13. Carbonex-Komló 12 3 0 9 305 349 -44 6
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 12 1 0 11 318 402 -84 2
Utolsó módosítás: tegnap 19:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
tegnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.