Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

„Nem foglalkozunk az esélyekkel, csak a győzelemmel” – Fehér Zsolt

2022. május 21. 11:17
Az utolsó fordulót rendezik hétfőn (19.30) a futsal NB I felsőházi rájátszásában. A Veszprémnek még maradt némi esélye a bajnoki döntőre, de ehhez a vendég DEAC legyőzése mellett az is kell, hogy az Újpest megverje a Berettyóújfalut.

Történelmi lehetőség előtt állt a Balaton Bútor FC Veszprém a futsal NB I rájátszásának előző körében. A gárda ugyanis annak tudatában utazott a Berettyóújfaluhoz, hogyha nyer, bebiztosítja helyét a bajnoki döntőben. Nos, a sérülések miatt megfogyatkozott bakonyiak hatalmasat küzdöttek a négyszeres bajnok vendégeként, a találkozó második felében azonban kiütköztek a mieink létszámproblémái, így végül egy góllal alulmaradtak.

Ez egy ilyen szezon. Nagyon kevés olyan alkalom volt, ahol teljes kerettel tudtunk nekivágni egy-egy kiélezett fontos találkozónak, mégis az utolsó pillanatig sanszunk van a bajnoki döntőre. Minden játékosomra büszke vagyok, mindenki megtett mindent a sikerért Berettyóújfalun is. A helyzeteinknél és a pontrúgásainknál is rossz döntéseket hoztunk, sajnos ez okozta a vesztünket. Egyenrangú ellenfelei voltunk a Mezei Villnek, de ezért most nem járt pont.

– ismerte el Fehér Zsolt, a veszprémiek vezetőedzője.

Az utóbbi időben nem sok babér termett a debrecenieknek a Veszprém ellenAz utóbbi időben nem sok babér termett a debrecenieknek a Veszprém ellen

A vereség ellenére maradt még némi esélye a Balaton Bútornak a bajnoki döntő kiharcolására. Ehhez az kell, hogy a hétfői utolsó körben legyőzzék a vendég DEAC-ot, s az ezzel egy időben kezdődő találkozón a már biztosan ötödik Újpest legyűrje a jelenleg második Berettyót. Fehér Zsolt legénysége azonban kizárólag a saját feladatára fókuszál.

Nem foglalkozunk az esélyekkel, nem foglalkozunk a másik találkozóval. Kizárólag magunkkal törődünk és azzal, hogy három ponttal gazdagodjunk.

Az elmúlt években rendre parázs hangulatú meccseket vívott a Veszprém és a Debrecen, ám az utóbbi időben hatalmas bakonyi fölény jellemzi a párharcot. Az előző kiírás bronzpárharcát 3-0-ra nyerték Tatai Józsefék, akik az idei kiírásban is mindháromszor magabiztos verték a hajdúságiakat.

Továbbra is ellenfélként tekintünk a DEAC-ra, nem pedig ellenségként. Elég komoly kis derbik kerekedtek ki a két csapat mérkőzésein, tiszteljük őket, de a három pontért csúszni-mászni fognak játékosaim hétfő este. Védekezésben a maximumot kell nyújtani mindenkinek, azokat az egyénin hibákat, amiket elkövettünk a legutóbbi két meccsen, ki kell küszöbölni. Támadásban jobban kell koncentrálni, jobb döntéseket hozni

– húzta alá Fehér Zsolt.

Intő jel lehet ugyanakkor, hogy a DEAC az előző körben 5-4-re nyerni tudott a már biztos alapszakaszgyőztes, emiatt egyébként tartalékosan felálló Haladás ellen. Ráadásul a Veszprémhez hasonlóan tizenegy ponttal álló cívisvárosiaknak is maradt még némi esélyük a fináléba kerülésre. A recept ismerős számunkra: nyerniük kell a Március 15. utcai csarnokban, a fővárosi lila-fehéreknek pedig felül kell múlni a Berettyó gárdáját.

Mindig elmondom, hogy a DEAC egy fiatal, jó erőkből álló csapat. Erősen, agresszívan támadnak le az ellenfél térfelén, jól hajtják véghez a pontrúgásokat. Egyénileg is kiváló kvalitású játékosaik vannak. Minden erőnkre szükség lesz, hogy egy ilyen jó alakulat ellen nyerni tudjunk hazai környezetben. Bízom benne, hogy sok szurkoló kilátogat a mérkőzésre, hiszen a buzdításuk óriási segítség a csapatunknak.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
tegnap 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.