Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csonka Anikó megnyerte az Európa-bajnokságot

2022. július 2. 9:41
Azok után, hogy országos- és világcsúcsot döntött felhúzásban, a Lovassy László Gimnázium történelemtanára már Európa-bajnoki címnek is örvendhet. Csonka Anikó egyetlen év leforgása alatt szinte mindent bezsebelt, amelyről egy sportoló valaha is álmodhat.

Két évvel ezelőtt még a testépítésben ért el sikereket, tavaly azonban irányt váltott, és a kinézet helyett a teljesítményre kezdett fókuszálni a Lovassy László Gimnázium történelem, etika, könyvtártudomány szakos tanára, Csonka Anikó.

Az új sportágában – a felhúzásban, amelyet elemelésnek is szoktak nevezni – néhány hónap leforgása alatt sikerült országos- és világcsúcsot döntenie, nem feledve a bajnoki címeket. Azóta csupán egyetlen megmérettetésre fókuszált, méghozzá az Európa-bajnokságra.

Csonka Anikó ismét bizonyított (fotó: Németh Kriszta)Csonka Anikó ismét bizonyított (fotó: Németh Kriszta)

A kontinensviadalnak június 22-26. között Magyarország, azon belül pedig Kiskunfélegyháza biztosított otthont. Az ötvennégy éves sportolónő -67,5 kg-ban versenyzett úgy, hogy korcsoportjában négy évvel fiatalabb erőemelőkkel is farkasszemet kellett néznie.

Az eseményen tizennyolc országból összesen félezer sportoló szerepelt. Csonka Anikót mindez nem hozta zavarba: 140 kg-ot sikerült felhúznia, amellyel megnyerte versenyt. A tanárnő tehát immár országos, világ- és Európa-bajnoki címnek is örvendhet.

Anikó felkészülését fiatalabbik gyermeke, Zsigmond Ákos, valamint Kupcsik László segítette. Szponzoráció tekintetében Tölgyes András finanszírozta a felkészülést. A világcsúcstartó idén még hazánkban, illetve Németországban is bizonyíthat majd.

Simon Dani

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.