Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Harmadik mérkőzés, harmadik győzelem – idén még nem kapott gólt a VLS

2022. augusztus 14. 14:13
A Practical VLS könnyed, 4-0-s diadalt aratott a Zalaegerszegi TE II. csapatának otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén.

Azok után, hogy a Balatonfüred és a Kaposvár ellen is 2-0-ra nyert, a veszprémi labdarúgócsapat a Zalaegerszeg II. együttesének vendégszeretetét élvezte vasárnap az NB III nyugati csoportjának harmadik fordulójában.

Pető Tamás csapata remekül kezdte az összecsapást: Major Norbert előbb a tizenhatodikban, majd a huszonnegyedikben is eredményes volt (0-2). Sőt, a fordulás előtt még Végh Tibornak is sikerült bevennie a házigazda kapuját (félidei részeredmény: 0-3).

Háromból három! (archív fénykép)Háromból három! (archív fénykép)

A második játékrészben is fölényben futballoztak a vendégek. A veszprémi kapu szinte nem is forgott veszélyben. A hetvenkilencedik percben Lőrincz Attila előtt adódott nagy lehetőség, aki nem habozott, egyúttal be is állította a 4-0-s végeredményt.

A Practical VLS sorozatban három győzelemmel kezdte meg a 2022/2023-as kiírást úgy, hogy egyelőre még gólt sem kapott. A bakonyiak szerdán (17.30) a Budaörs gárdáját fogadják Ajkán.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 3. forduló:
ZTE II.–Practical VLS 0-4 (0-3)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna. Vezette: Juhász (Holpár, Turi)
ZTE II.: Németh – Jóna, Bolla, Gergely, Boros, Bedővári (Bedő, 79.), Murár (Vert, 74.), Fábián (Kovács R., 88.), Papp, Kámi (Kryvotsiuk, 74.), Győre (Koszovcsuk, 79.)
Vezetőedző: Koller Zoltán.
VLS: Héninger – Gulyás, Molnár B. (Ulbert, 58.), Major (Kovács D., 67.), Végh (Iszlai, 46.), Gálfi (Bakos, 58.), Somogyi, Baldauf (Lőrincz, 67.), Horváth H., Krebsz, Zachán.
Vezetőedző: Pető Tamás.
Gólszerzők: Major (16., 24.), Végh (42.), Lőrincz (79.)

Így értékelte a látottakat

Pető Tamás, a Veszprém vezetőedzője:

Elégedett vagyok, a játékosaim remekül futballoztak. Bízom benne, hogy az előttünk álló fordulókban is hasonlóan eredményes lesz a csapatunk.

Simon Dani
Szalai Csaba
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 24 16 5 3 46 23 23 53
2. Practical VSC 24 14 5 5 50 30 20 47
3. BICSKEI TC 24 14 5 5 36 23 13 47
4. III. KER. TVE 24 13 6 5 37 22 15 45
5. DOROGI FC 24 10 7 7 36 29 7 37
6. GYIRMÓT FC GYŐR II. 24 9 8 7 47 48 -1 35
7. KOMÁROM VSE 24 8 11 5 31 28 3 35
8. BUDAÖRS 24 10 4 10 40 41 -1 34
9. CAOLA SC SOPRON 24 9 7 8 35 29 6 34
10. KELEN SC 24 8 5 11 30 42 -12 29
11. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 24 7 8 9 36 33 3 29
12. BALATONFÜREDI FC 24 7 8 9 30 34 -4 29
13. ETO AKADÉMIA 24 7 4 13 33 38 -5 25
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 24 6 4 14 35 49 -14 22
15. ZTE FC II. 24 4 4 16 22 46 -24 16
16. CSORNAI SE 24 3 3 18 26 55 -29 12
Utolsó módosítás: 2024. április 14. 19:38
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.