Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemes küzdelemben maradt alul a Veszprém

2022. szeptember 3. 19:41
A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém végletekig kiélezett párharcot követően kétgólos vereséget szenvedett a Komló ellen a férfi kézilabda NB I nyitófordulójában.

A Fejér-B.Á.L. Veszprém szombat este hivatalosan is megkezdte harmadik idényét a férfi kézilabda NB I-ben.  A bakonyiak a Komló alakulatát látták vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban. Az együttesben komoly változások történtek a nyár folyamán, a célkitűzés viszont továbbra is a bennmaradás lett.

A Bajnokok Ligáját is megjárt kapus, Borbély Ádám a fővárosi FTC-hez igazolt, míg Fazekas Gergő a Telekom Veszprémhez kötelezte el magát, amely a lengyel Wisla Plocknak adta kölcsön. A válogatottban is bizonyító beállós, Vajda Huba visszatért Balatonfüredre, Tóth József felhagyott a kézilabdázással, míg Somogyi Bálint, Kurucz Máté és Tóth Márton közös megegyezéssel távozott.

Érkezők tekintetében hárman Egerből helyezték át otthonukat Veszprémbe: a kapus Balogh Tibor, a szlovák válogatott beállós Simon Machac, illetve a balkezes Pulay Gábor. Az élvonaltól szintén búcsúzó Kecskemét gárdájából Szrnka Levente és Vetési Bence érkezett, míg a jobbkezes átlövő Stranigg János és a veszprémi kötődésű balszélső, Molnár Balázs is csatlakozott az együtteshez.

A vezetőedzői feladatkört Konkoly Csaba vette át, míg a segéd- és kapusedző Fazekas Nándor maradt. Danyi Gábor szakmai igazgatóként, a klubigazgató Éles József lövőedzőként segíti a csapatot.

A házigazda remekül kezdte az összecsapást: Strannig duplázott, majd Éles is betalált. A vendégek viszont jól reagáltak, a kilencedik percben már 5-5 volt a részeredmény. Fej fej melletti játék következett, ám lépéselőnyben immár a komlóiak voltak (17. perc: 9-10).

Több apró hibát is vétettek a hazaiak, amelyet Kilvinger Bálint csapata 4-0-s sorozattal bosszult meg (20. perc: 9-14). Észlelt a Fejér-B.Á.L., ám az exveszprémi Melnyicsuk és Szuharev vezetésével a folytatásban is őrizte előnyét a Baranya megyei együttes (26. perc: 13-16).

Nagy odaadással kézilabdáztak a csapatok, de a szünetet jelző sípszóig már nem változott a különbség a felek között (félidei részeredmény: 15-18). A második játékrészt a Veszprém kezdte jobban: Szmetán Péter révén az egyenlítés is sikerült (37. perc: 20-20).

Podoba remekelt a hazai kapu előtt, Éles Benedeknek pedig esélye is nyílt a fordításra, ám hibázott a játékos. Lelkiismeretesen küzdött a vendéglátó, de Szuharev bombájával ismét a komlóiaknak sikerült ellépniük (47. perc: 24-26).

A hajrához közeledve Machac és Éles jóvoltából ismét összejött az egalizálás (52. perc: 28-28). A vendégeknek viszont erre is volt válaszuk: hattal a vége előtt a Komló vezetett hárommal. Folytatódott a férfias küzdelem, Melnyicsukot a játékvezetők kizárták (57. perc: 31-32).

Az utolsó másodpercekben a lépés mégis vendégeknek jött ki jobban: a Veszprém végül kétgólos vereséget szenvedett (végeredmény: 32-34).

Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 1. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Komló 32-34 (15-18)
Március 15. utcai sportcsarnok. Vezette: Altmár, Horváth.
Veszprém: Podoba, Balogh (kapusok), Machac 3, Hári 3 (1), Szmetán 6,  Preszter, Éles 5 (1), Fercsik, Stranigg 8, Pulay 6, Molnár, Szrnka 1, Bugyáki, Vetési.
Vezetőedző: Konkoly Csaba.
Komló: Pásztor, Szilágyi (kapusok), Zobec 6 (1), Vaskó 2, Szöllősi, Grünfelder 1, Urbán 2, Jerkovic 5, Takács 4, Melnyicsuk 10 (3), Szuharev 1, Orbán 2, Hoffmann 1.
Vezetőedző: Kilvinger Bálint.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/4

Képek
vehir.hu
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 3 3 0 0 110 86 24 6
3. HSA NEKA 3 3 0 0 74 67 7 6
4. FTC-Green Collect 3 2 0 1 105 87 18 4
5. Csurgói KK 3 2 0 1 93 87 6 4
6. MOL Tatabánya KC 3 2 0 1 80 78 2 4
7. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
8. Dabas KC 3 1 0 2 85 89 -4 2
9. Fejér B.Á.L.- Veszprém 3 1 0 2 83 91 -8 2
10. QHB Eger 3 1 0 2 80 89 -9 2
11. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 3 0 0 3 66 82 -16 0
14. PLER-Budapest 3 0 0 3 67 96 -29 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:03
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 27. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnol
Eredmény
33-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 19. 18:15
Helyszín
Budaörs, Sportcsarnok
Eredmény
31-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. május 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Tatabánya
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 5. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Sportcsarnok
Eredmény
36-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 26. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 22. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
46-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
35-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. március 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
további cikkek
Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Megszerezte első győzelmét a férfi kézilabda élvonal idei kiírásában a Fejér-B.Á.L. Veszprém, miután a szombati játéknapon hatalmas csatában, egy góllal győzni tudott a Budakalász vendégeként. 2023. szeptember 16. 21:06 Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Fejér-B.Á.L. Veszprém Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Hiába vezetett többször is négy találattal, a hajrában produkált nyolcperces gólcsend megpecsételte a Fejér-B.Á.L. Veszprém sorsát, amely a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján végül négygólos vereséget szenvedett a NEKA vendéglátóajként. 2023. szeptember 9. 19:56 Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém A Fejér-B.Á.L. Veszprém küzdelmes mérkőzésen öt góllal alulmaradt a Dabas vendégeként a férfi kézilabda élvonal 2023/24-es évadának első fordulójában, szombaton. 2023. szeptember 2. 19:55 Éles József: Nagybetűs csapatot építünk! Fejér-B.Á.L. Veszprém Éles József: Nagybetűs csapatot építünk! A Fejér-B.Á.L. Veszprém az előttünk álló hétvégén immár negyedik idényét kezdheti meg a kézilabda NB I-ben. A klubtulajdonos-vezetőedző Éles József portálunk kérdésére elmondta, bizakodva várja a rajtot, az igazolt játékosok teljesítményével egytől egyig elégedett. 2023. augusztus 30. 12:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.