2023. június 3.
//
Klotild névnap

Győztes edzőmeccs az újpesti fiatalok ellen

2022. szeptember 19. 19:39
vesc.hu
Második edzőmérkőzését játszotta szombat délelőtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A veszprémi hölgykoszorú a Selmeczi Zsuzsanna által vezetett újpesti fiatalokkal küzdött meg, akik közül sokan az UTE fiókcsapatában is lehetőséget kapnak majd az NB I-es pontvadászatban.

A felek ezúttal is öt szettben állapodtak meg, melyek egyaránt 25 pontig tartottak. A változatos játékot hozó összecsapást pedig végül Edon Ibrahimi tanítványai nyerték 3:2-re.

Fotó: VEHIR-VESCFotó: VEHIR-VESC

Három napja lett teljes a keretünk, de ettől függetlenül győzelmet vártam a lányoktól és ez sikerült is. Ma azok is több játéklehetőséget kaptak, akik az első mérkőzésen kevesebbet játszottak. Az első szettet a vendégek nyerték, de utána könnyedén fordítottunk és a negyedik felvonást is jól kezdtük. Ott egy kicsit belealudtunk a meccsbe, nem nyújtottunk 100 százalékot, de az ötödik felvonásban aztán megmutattuk az igazi arcunkat. Mentálisan kell még fejlődnünk, mivel hiába alakítunk ki többször is nagyobb előnyt, azt nem tudjuk megtartani

– nyilatkozta a lefújást követően klubja honlapján az NB I-es csapat vezetőedzője.

A VEHIR-VESC szombaton a Diósgyőr otthonában folytatja az előkészületi mérkőzések sorát.

vehir.hu
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
röplabda Női röplabda NB I, 2022/2023 22. 2023. április 23. 18:00 Debrecen Eötvös DSE VEHIR-VESC 0-3
röplabda Női röplabda NB I, 2022/2023 21. 2023. április 16. 16:00 Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola VEHIR-VESC Békéscsaba 3-0
röplabda Női röplabda NB I, 2022/2023 20. 2023. április 9. 18:00 Budapest UTE VEHIR-VESC 0-3
előző események betöltése