Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 17. Laura
Veszprém
19°C
2024. június 17. Laura
Veszprém
19°C

Győzelem a tavalyi bronzérmes ellen

2022. október 29. 20:16 // Forrás: vesc.hu
A VEHIR-VESC szettveszteség nélkül verte a vendég Gödöllő gárdáját a női röplabda NB I szombati mérkőzésén.

Jól kezdte a VEHIR-VESC a Gödöllő elleni bajnokit, 9-6 után jött is a vendégek időkérése. Kiegyenlített játékot hozott a folytatás, a GRC át is vette a vezetést, de a hajrá előtt fej fej mellett haladtak a felek. Debora Araújo sérülése sem zökkentette ki a hazaiakat, akik végül behúzták az első felvonást.

Fotó: Wolf Attila - vesc.huFotó: Wolf Attila - vesc.hu

Ezt követően ott folytatta a veszprémi hölgykoszorú, ahol korábban abbahagyta. A 4-0-s kezdés után azonban feljavult a Pest megyeiek játéka, 12-12-nél egyenlítettek is, de a vezetést már nem tudták átvenni. Sólyomvári Evelinék ismét rákapcsoltak és hiába kapaszkodott vissza újfent a Gödöllő, a hazaiak sokkal magabiztosabbak voltak a sorsdöntő pillanatokban, így már 2-0-ra vezettek Edon Ibrahimi tanítványai.

Gödöllői pontokkal indult a harmadik játszma, de Hajós Alizék hamar magukhoz ragadták a vezetést. Hiába vezettek azonban 5-6 ponttal a bakonyiak, a szett közepére felzárkózott a GRC. A VESC azonban ezután is újítani tudott és végül nem volt kérdéses, hogy melyik együttes nyeri a mérkőzést.

Női röplabda NB I, 2. forduló:
VEHIR-VESC – Gödöllői RC 3:0 (22, 18, 21)
Veszprém, 150 néző. Vezette: Nagy, Vigh
VESC: Pós 5, Araújo 2, Sólyomvári 14, Hajós 10, Dordzsceren 8, Thompson 7. Csere: Tóth (liberó), Molnár-Pintér, Bozsó 3. Vezetőedző: Edon Ibrahimi
Gödöllő: Boros 3, Halla 12, Borsos 3, Kovács 8, Máté 2, Nagy 3. Csere: Maurer, Szerencsés (liberók), Sorompó, Vas, Máthé-Barabássy 2, Kardos 5. Vezetőedző: Szalay Attila

Edzői értékelés

Sokat készültünk erre a meccsre. Azt kértem a lányoktól, mutassák meg az igazi karakterüket és azt kell, hogy mondjam meg is tették. Fontos győzelmet arattunk és hatalmas gratuláció jár az egész csapatnak. Köszönjük szurkolóink támogatását is, nélkülük nem sikerült volna!

– fogalmazott Edon Ibrahimi.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. január 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux - Szegedi RSE
Időpont
2024. január 27. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. február 3. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 10. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabdacsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Békéscsabai Röplabda SE
Időpont
2024. február 17. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BDSE-EMERICUS
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 24. 19:30
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 3. 18:30
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2024. március 9. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 17. 17:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Gödöllői RC
Időpont
2024. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. március 24. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/2024
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. április 20. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. május 1. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
2-3
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.