Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C

Létfontosságú győzelmet aratott a Fejér-B.Á.L. Veszprém

2022. december 10. 17:33
Sorozatban elveszett nyolc bajnoki után, a Budai Farkasok ellen szombat este ismét nyert a férfi kézilabda NB I-ben a Fejér-B.Á.L. Veszprém. A tizennégy akciógólt szerző Stranigg vezetésével a bakonyiak így elmozdultak a kiesőzónából.

Az őszi idény talán legfontosabb élvonalbeli bajnokiját játszotta szombat délután a tabella utolsó előtti helyén álló Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely az újonc, sereghajtó Budai Farkasokat fogadta a Március 15. utcai sportcsarnok parkettjén.

A szlovákiai Tatran Presov elleni hétközi Európa-liga-siker után abban bíztak a bakonyi hívek, hogy kedvenceik az NB I-ben is megszakítják nyolcmeccses vereségi sorozatukat és elmozdulnak a kieső helyről.

A házigazda kezdett határozottabban, agilisabban, amely Éles és Stranigg góljainak, valamint Balogh hárításainak köszönhetően 4-1-es rohammal indított. Kvastek találata után Ludmán átlövésből, Éles pedig hetesből zörgette meg a hálót. Az egyiptomi Nourelden és a japán Enomoto révén kezdte meg a felzárkózást a Budai Farkasok. Éles őrizte jó formáját, de az irányító-átlövő bombájára kettővel feleltek a budaörsiek (11. perc: 7-6).

Egyenlíteni viszont nem tudott a rivális, Szmetán duplájának köszönhetően őrizte előnyét a vendéglátó. Támadásban kiválóan muzsikált a Konkoly-csapat, védekezésben viszont akadtak kisebb problémák. A Veszprém így folyamatosan vezetett, de nem sikerült leszakítani a narancs-fekete mezeseket, akiknek a kapujában a csereként beállt Nánási több védést is bemutatott (18. perc: 12-11).

Összességében a bakonyiak kontrolállták a mérkőzést, akik újabb remek, 3-1-es sorozattal rukkoltak elő. Stranigg továbbra is kitűnő lövő formát mutatott, a balátlövő vezényletével öttel a szünet előtt is három volt közte (17-14). Gál kisbüntetése közelebb lopódzott a vendég alakulat, de kettőt így megőrzött fórjából a Fejér-B.Á.L. (18-16).

A pihenő után másfél perc alatt elolvadt a hazai előny, miután Kecskeméti és Nagy is mattolta Baloghot. Szerencsére Éles és Stranigg lövő hatékonysága mit sem csökkent, nem engedte ki tehát a kezeiből a vezetést a kék mezes alakulat (36. perc: 22-20).

Szívósan küzdött a sereghajtó is, amely Holdosi révén folyamatosan ott loholt a mieink nyakában (24-23). Éles újabb életerős löketére ekkor még válaszolt Vuleta, aztán sorozatban Éles, Gál és Stranigg is beköszönt – utóbbi már a tizedik gólját jegyezte (42. perc: 28-24).

Kvastek törte meg csapata hétperces gólcsendjét, nálunk pedig Pulay iratkozott fel a gólszerzők közé. a játékvezetők szorgosan osztogatták a kétperces büntetéseket, de a mieinket nem lehetett kizökkenteni. Az utolsó tíz percbe lépve is négy volt közte (30-26).

Az egyébként jó teljesítményt nyújtó Éles hetese kimaradt, a túloldalon viszont Enomoto és Vuleta is beköszönt. Nagyon kellett Stranigg újabb sikeres átlövése, főleg, hogy a harmadik kisbüntetését begyűjtő Gál idő előtt befejezte az összecsapást. Hári hetesét is védte Nánási, de a kipattanót szerencsére bevágta a balszélső (55. perc: 32-28).

Rohantak a felek, a kilenc találatig jutó Enomoto kétszer is megzörgette a hálót, nálunk Pulay és Éles villant meg. A csereként beállt Miklós egy támadáson belül kétszer is hárított, így eldőlt a két pont sorsa. Mikós a hajrában hetest is hárított, Stranigg pedig még kettőt vágott, a balátlövő így tizennégy akciógóllal fejezte be a kiemelt fontosságú találkozót (36-31).

A Veszprém tehát nyert és elmozdult a kieső, tizenharmadik helyről.

Férfi kézilabda NB I, 12. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Budai Farkasok 36-31 (18-16)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy
Veszprém: Balogh T. – Szmetán P. 3, Ludmán 2, Éles B. 9 (2), Szrnka 1, Stranigg 14, Molnár B. 1
Csere: Miklós (kapus), Gál 2, Pulay 2, Hári 2, Bugyáki,
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Budai Farkasok: Merkovszki – Valler 1, Vuleta 3, Kvastek 2, Rédai, Nagy Sz. 4, Enomoto 9
Csere: Nánási (kapus), Nourelden 4, Kecskeméti 3, Auer 1, Németh A. 1 (1), Holdosi 3
Vezetőedző: Koi Endre
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/1

Edzői értékelések

Konkoly Csaba: – Tudtuk, hogy az őszi idény egyik legfontosabb meccse vár ránk, amelyen győznünk kell az NB I-es tagságunk megőrzéséhez. Szépen dolgoztak a fiúk, védekezésben és támadásban koncentráltak voltunk. Volt kapusteljesítményünk, hatékony támadásszervezés, taktikus, fegyelmezett játék jellemzett bennünket. Maximálisan elégedett vagyok a felkészülésünkkel és az elképzelések megvalósításával kapcsolatban is.

Koi Endre: – Tipikus rangadót láthattunk jó és rosszabb periódusokkal. Természetesen csalódottak vagyunk, hiszen nagyon alaposan felkészültünk a mai találkozóra. Harminchat góllal nehéz mérkőzést nyerni. A játékosiam közül többen nem tudják átlépni az árnyékukat. Nem tudom, hogy ennek mi lehet az oka, de az akarattal nem volt gond. Apró dolgok döntöttek ma, a kritikus pillanatokban a rutinosabb Veszprém pontosabban és jobban játszott.

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Budai Farkasok 36-31 (18-16)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
további cikkek
Kilenc elvesztett bajnoki után ismét nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Kilenc elvesztett bajnoki után ismét nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Nyolcvannégy nap, kilenc elvesztett találkozó után győzött ismét a férfi kézilabda NB I-ben a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely az idei utolsó forduló szombati mérkőzésén három góllal nyert az újonc Eger vendéglátójaként. 2023. december 9. 19:43 Továbbjutott a Magyar Kupában a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Továbbjutott a Magyar Kupában a Fejér-B.Á.L. Veszprém A vendéglátó, harmadosztályú Csömör csak az első félidőben tudta megnehezíteni az NB I-es Fejér-B.Á.L. Veszprém dolgát a férfi kézilabda Magyar Kupa keddi mérkőzésén. Danyi Gábor legénysége végül kilenc góllal nyert és bejutott a legjobb tizenhat közé a sorozatban. 2023. december 5. 20:25 A Telekom Veszprém nyerte a városi derbit Telekom Veszprém A Telekom Veszprém nyerte a városi derbit A listavezető Telekom Veszprém 54-27-re nyert a városi rivális, sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I szombat esti mérkőzésén. 2023. december 2. 19:25 Véget ért Szmetán Péter idénye Fejér-B.Á.L. Veszprém Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. 2023. november 28. 20:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.