2023. június 8.
//
Medárd névnap

Hullámzó mérkőzésen maradt alul a Fejér-B.Á.L. Veszprém

A végjátékban produkált rövidzárlat okozta a Fejér-B.Á.L. Veszprém vesztét a szlovák bajnok Tatran Presov vendégeként a férfi kézilabda Európa-liga idei utolsó csoportmeccsén.

Múlt héten már ráérzett a győzelem ízére a második számú európai kupasorozatban a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely kedd este arra készült, hogy hazai sikere után idegenben is legyőzi az A-jelű hatos utolsó helyén álló szlovák bajnok Tatran Presovot.

Kapcsolódó cikk
Hatalmas csatában szerezte meg első győzelmét az El-ben a Veszprém
A második félidőben kiválóan játszó Fejér-B.Á.L. Veszprém 30-28-ra legyőzte a vendég Tatran Presov együttesét a férfi kézilabda Európa-liga keddi csoportmérkőzésén.

Akárcsak az előző közben, az egyaránt sérült Széles Ákos, Kristóf Mátyás, Simon Machac és Tóth Péter ezúttal is hiányzott, míg a kapusok közül Miklós Gergő maradt ki a keretből.

Kissé tompán, pontatlanul kezdett a Veszprém. Az „odavágón” nyolc gólt szerző Rábek bombájára Stranigg ugyan még válaszolni tudott, aztán sorozatban hármat lőttek a hazaiak (7. perc: 4-1). Gyorsan felocsúdtak a bakonyiak, akik Éles vezetésével egyenlítettek, sőt, Kasatkin kiskiállítását kihasználva – Szmetán és Éles szépségdíjas „kínai” góljával – fordítottak is (13. perc: 4-5).

Tovább hullámzott a mérkőzés, megint az eperjesiek dobtak zsinórban hármat. Szmetán törte meg csapata hatperces gólcsendjét, amire Rábek felelt azonnal (20. perc: 8-6).

Fotó: Fejér-B.Á.L. Veszprém FacebookFotó: Fejér-B.Á.L. Veszprém Facebook

Konkoly Csaba a belső posztokon folyamatosan forgatta együttesét, melynek védekezése egyre szilárdabbá vált. Szemre is tetszetősen játszottak a mieink, ezúttal Hári és Szmetán hozott össze újabb látványos találatot. Csakhogy Csuprina védéseinek, valamint Kaszatkin és Ivanovics jó lövéseinek köszönhetően ismét elment hárommal a szlovák bajnok (25. perc: 10-7).

A veszprémiek hét a hat elleni játékra váltottak két beállóssal, ami eredményre is vezetett, hiszen Gál egyszer, Szrnka pedig kétszer is megvillant. Jól szállt be Pulay is, kettővel a vége előtt így már egált mutatott az eredményjelző. Pulay aztán megkapta a második kiskiállítását is, Lopez kihasználta ezt, így az övéi fordulhattak minimális előnnyel a pihenőre (12-11).

A második felvonás elején már Balogh védte a vendég kaput, aki rögtön egy védéssel mutatkozott be. Hári a kontra végén, Stranigg átlövésből volt eredményes – villámgyorsan fordított tehát a Fejér-B.Á.L. Sokáig nem örülhettünk, Rábeket nem sikerült tartani, a balátlövő hatodik góljával megint a hazaiaknál volt az előny (38. perc: 16-15).

A veszprémiek ismét előhúzták a tarsolyból az emberelőnyös játékot, ami ezúttal is jól sült el. Gál duplájával és Éles hetesével visszavette fórját a Konkoly-csapat. Időt kért Marek Gernat, amivel fel is rázta tanítványait. A mieink viszont egyre többet hibáztak – eladott labdák, technikai hibák –, a meccs háromnegyednél ellépett kettővel a Tatran (20-18). Sőt, a plusz háromért is támadhattak, de Balogh fontos pillanatban védett.

Konkoly Csaba is megához hívta „fiait”, de ez sem segített. Éles hetesből sem tudta mattolni a csereként beállt Colodetit. Ludmánt kiküldték két percre, a vendégek ismét elszórtak egy labdát, Lopez könnyedén dobhatta az üres kapuba a játékszert. Sajnos nem sikerült kilábalni a hullámvölgyből, Rábek nyolcadszor is beköszönt, így néggyel a vége előtt négyre nőtt a differencia (22-18).

Balogh tartotta meccsben az övéit, aki több bravúrt is bemutatott. A kontra végén Vetési talált be, aki tizenkét perces góltalansági szakaszt zárt le ezzel. Balogh ismét védett, Gál is begyötörte a játékszert, így még nem szállt el minden remény. Újabb Balogh-bravúr után megint Gál került helyzetbe, de Colodeti is résen volt. Több gól már nem esett, a Presov fordulatos mérkőzésen, a hajrában jobban koncentrálva győzött (22-20).

A Veszprém egy győzelemmel és öt vereséggel zárta az El idei küzdelmeit, folytatás február elején.

Férfi kézilabda Európa-liga, A csoport, 6. forduló:
Tatran Presov–Fejér-B.Á.L. Veszprém 22-20 (12-11)
Eperjes, 300 néző. Vezette: Pandzics, Mosorinski (szerbek)
Presov: Csuprina – Fech, Ivanovics 2, Urban 2, Kaszatkin 4, Rábek 8 (2), Lopez 4
Csere: Colodeti (kapus), Hernandez, 1 Csarapkin, Fenár 1, Davidovics
Vezetőedző: Marek Gernat
Veszprém: Podoba – Szmetán P. 2, Gál 3, Szrnka 2, Ludmán, Stranigg 5, Éles B. 4 (1)
Csere: Balogh (kapus), Hári 2, Pulay 1, Vetési 1, Bugyáki, Preszter, Molnár B., Szatmári
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. 2023. május 27. 18:00 Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnol Csurgó Fejér-B.Á.L. Veszprém 33-23
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 25. 2023. május 19. 18:15 Budaörs, Sportcsarnok Budai Farkasok Fejér-B.Á.L. Veszprém 31-30
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 24. 2023. május 12. 18:00 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Fejér-B.Á.L. Veszprém NEKA 31-27
előző események betöltése