2023. május 30.
//
Zsanett, Janka névnap

Megfogyatkozva is győzelemre törnek a futsalosok

A Veszprém NB I-es futsalcsapata szokatlan időpontban, csütörtökön (18.30) fogadja a Rubeola FC együttesét az új év első bajnokiján.

Múlt hétfőn a Magyar Kupában kezdte meg a 2023-as esztendő küzdelmeit az 1. Futsal Club Veszprém, amely 5-1-re nyert a TFSE vendégeként, így bejutott a legjobb tizenhat közé a sorozatban. Nem lehetett azonban felhőtlen a bakonyiak öröme, hiszen az egész szezonban parádés formában játszó brazil légiós, Ton súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a találkozó első játékrészében.

Kapcsolódó cikk
Döcögős kezdés után sima továbbjutás
Sikerrel kezdte a 2023-as évet az 1. Futsal Club Veszprém, amely hétfő este 5-1-re nyert a másodosztályú TFSE vendégeként a Magyar Kupa második fordulójában.

Az egyetlen dolog, aminek örülhettünk, az a továbbjutás. A mérkőzés maga negatív élményt jelentett. A pálya alkalmatlannak bizonyult a játékra, mivel a parketta mindenhol vakszos volt. Ton sajnos porc- és izomsérülést szenvedett. Három hétig semmilyen mozgást nem végezhet. Csak a későbbi vizsgálatok után dől majd el, hogy meddig kell őt nélkülöznünk

– mondta el a vehir.hu-nak Fehér Zsolt vezetőedző. Hozzátette, csapata nincs könnyű helyzetben, hiszen Tatai József visszatérése is várat még magára. Mint megtudtuk, a csapatkapitány jelenleg gyógytornára jár annak érdekében, hogy mihamarabb labdás edzéseket tudjon végezni. Kártik Zsombor játékára sajnos még hosszú ideig nem számíthat a stáb. Jó hír azonban, hogy Boromisza Dániel a tavalyi utolsó fordulóban visszatérhetett súlyos sérülését követően.

Fehér Zsolt: Aki játékra jelentkezik, mindent megtesz majd a győzelemért!Fehér Zsolt: Aki játékra jelentkezik, mindent megtesz majd a győzelemért!

Csütörtökön (18.30) az élvonalban is folytatja szereplését a második helyen álló 1. FCV, amely a nagy múltú, a tabellán jelenleg hátulról második Rubeola FC Csömört fogadja a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Jelen pillanatban még nem lehet tudni, hogy milyen kerettel vágunk neki a találkozónak, hiszen egycsapatnyi játékosunk sérült vagy műtét után lábadozik. Természetesen nyerni szeretnénk, biztos vagyok benne, hogy aki játékra jelentkezik, mindent megtesz majd a győzelemért. A csömöri fiatalok minden mérkőzésen nagyot küzdenek, harcolnak, így lesz ez szerintem a csütörtöki összecsapáson is, de nekünk jelen pillanatban magunkkal kell foglalkozni és megtalálni azt a játékot, amivel eredményesek lehetünk a folytatásban is.

– zárta gondolatait a szakember.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I rájátszás, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 9 0 1 45 20 25 34
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 31 29 2 24
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 3 2 5 23 31 -8 15
4. 1. FC VESZPRÉM 10 2 4 4 25 30 -5 13
5. ARAMIS SE 10 3 1 6 40 43 -3 12
6. DEAC 10 2 2 6 30 41 -11 9
Utolsó módosítás: 2023. május 22. 22:28
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 4. 2023. június 5. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 3. 2023. június 2. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 2. tegnap 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét 4-3
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 1. 2023. május 26. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém 6-3
futsal Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023 10. 2023. május 22. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Berettyóújfalu 5-3
előző események betöltése

További cikkek

Nagy csatában nyert és egyenlített a bronzpárharcban az FCV!
Nagy csatában nyert és egyenlített a bronzpárharcban az FCV!
A Veszprém egyenlített a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharcában, miután a hétfői második találkozón saját közönsége előtt legyőzte a Kecskemétét.
Máris folytatódik a bronzpárharc
Máris folytatódik a bronzpárharc
„A tűréshatárt kijjebb kell tolnunk még akkor is, ha minden sebből vérzünk. Mindent meg fogunk tenni hétfőn, hogy kiegyenlítsük a párharc állását” – fogalmazott a veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Fehér Zsolt a Kecskemét elleni „kis döntő" hétfői (18.30) második, hazai találkozója előtt.
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
A veszprémi futsalosok a rendes játékidő hajrájában még 3-0-ra vezettek, a vendéglátó Kecskemét az utolsó percben egyenlített, majd a hosszabbításban fordítani is tudott az NB I bronzpárharcának első, pénteki meccsén.
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Az 1. Futsal Club Veszprém hatalmas csatában, 5-3-ra legyőzte a vendég Berettyóújfalut hétfőn az első osztályú bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Fehér Zsolt legénysége ezzel megcsípte a negyedik helyet és készülhet a Kecskemét elleni bronzpárbajra.
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Egyszerű a képlet: ha az 1. Futsal Club Veszprém hétfőn (18.30) nyer a négyszeres bajnok Berettyóújfalu vendéglátójaként, idén is bronzpárbajt vívhat az első osztályban.