Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Közeleg a hajrá, tovább élesedik a küzdelem

2023. január 26. 6:05
Pénteken (18.30) újabb hazai mérkőzést játszik az élvonalban a tabella második helyén álló veszprémi futsalcsapat, amely az ötödik, szintén a felsőházi rájátszásra készülő Aramist látja vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Érdekesség, hogy a veszprémi futsalosok mindkét idei bajnokija az utolsó percben dőlt el. Igaz, más-más kimenetellel, hiszen múlt csütörtökön a Csömör ellen itthon a mieink, hétfőn Kecskeméten viszont a vendéglátó vitte be a győztes találatot a végjátékban.

Fehér Zsolt vezetőedző – aki betegség miatt mindkét összecsapást otthonról figyelte – az alföldiek ellen elszenvedett vereség dacára is elismeréssel nyilatkozott tanítványai teljesítményéről.

Büszke vagyok a játékosaimra, akik mindent megtettek a pályán, hogy a bajnokesélyes Kecskemét otthonából is győztesen távozzanak. A rivális azonban a mérkőzés végén érvényesítette a nagyobb rutinját.

Újabb hazai sikerre készül a veszprémi csapat (archív fotó)Újabb hazai sikerre készül a veszprémi csapat (archív fotó)

További sajnálatos hasonlóság a két januári mérkőzés között, hogy Tatai József, Kártik Zsombor, Molnár Raul, Bognár Patrik mellett a brazil légiós, Ton is hiányzott egyaránt sérülés miatt.

Egy játékos hiányát is megérzi egy csapat, főleg, ha olyan kvalitású futsalokokról beszélünk, mint Tatai József vagy Ton. Tőlünk pedig öten is kiestek.  Át kell variálnunk egy-két dolgot, sokkal jobban kell védekeznünk, mert sajnos jelen pillanatban kevés olyan játékosunk van, aki el tud dönteni egy-egy mérkőzést. A közeljövőben jobban kell csapatként funkcionálnunk

– nyomatékosította a szakember, aki a saját helyzetével kapcsolatban elmondta: egy edző számára nem lehet annál rosszabb érzés, mint amikor csak a tv előtt szurkolhat azoknak a játékosoknak, akikkel a mindennapokban együtt dolgozik a klub sikereiért.

Mint megtudtuk, a soron következő, pénteki (18.30), Aramis elleni hazai bajnokin még a másodedző Németh Gábor fogja dirigálni a társaságot, jövő héten azonban várhatóan már visszatérhet Fehér.

Az Aramis hozzánk hasonlóan fiatal, jó csapat. Hatékonyan, erősen védekeznek, kiválóan váltanak ritmust, ami után gyorsan kontráznak. Bízom benne, hogy ugyanolyan elszántsággal játszunk majd ellenük, mint a legutóbbi mérkőzésen, s akkor nagy esélyünk lesz megnyerni a találkozót.

Három kör van még az alapszakaszból

Az már korábban eldőlt, hogy a címvédő Haladás (45 pont) mellett, a Veszprém (44), a Kecskemét (42), a Berettyóújfalu (40 ), az Aramis (38) és a DEAC (36) jut a felsőházi rájátszásba. Az alapszakaszból hátralévő három fordulóban azonban még nagy csaták várhatóak, amelyek után eldőlnek a végső helyezések, s hogy ez alapján melyik együttes hány bónuszponttal kezdheti meg a rájátszás küzdelmeit.

Zatkalik Dávid
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
9-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. február 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2026. március 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 16. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
holnap 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 3. 19:00
Helyszín
Nyírbátor, Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 20. 0:00
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. április 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2026. május 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 18. 18:00
Helyszín
Debrecen, DESOK Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2026. május 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.