Talán adja magát az első kérdés: miért éjszaka van ébren, amikor mindenki alszik?
Mindig is éjszakai életet éltem. Ahol most vagyunk, az az én kis műhelyem, itt szoktam festegetni, stúdiózni, vagy éppen online előadásokat tartani. Utóbbit persze nem éjszaka. De dalok is születnek itt, fogom a gitárom és zenét írok. Tehát munkával telik az éjszaka, mondanom sem kell, imádok éjjel fent lenni.
Nem ijesztő ez az elvonulás? Az egyedüllét?
Csend van és magány. Valójában, ha a létezésünk mélyére nézünk, akkor mindnyájan visszavonhatatlan, eredendő magányban élünk. Szeretünk ugyan társulni, én is szeretek együtt lenni másokkal, de amit átélek, azt senki nem tudja pont úgy átérezni. Amiben én vagyok, az teljesen személyes, és maximum ráláthat a másik.
Tehát voltaképpen teljes mértékben – soha nem változó módon – magányban vagyunk, mint szemlélők, és egyedül nézünk kifelé ebbe a végtelen univerzumba.
Egy kis pöttyből nézi mindenki az univerzumot, és az univerzum is nézi a dolgokat. Mindegyik hely egyedül van, és a Jóisten rábízta az emberre saját magát azzal, hogy önmagának kell felemelnie a kezét, magától az nem emelkedik fel. És a lábait sem rakosgatja más helyette. Mi nyomjuk le a kilincset, mi megyünk oda, ahol vagyunk. Megyünk az úton, voltaképpen ez magány, de én szeretek ezen az úton járni.
Fotó: Bánszegi Rebeka
És a megosztás élménye?
Az is jó, nem kérdés. Elmeséli az ember a történéseket, csak azt mondom, hogy senki nem tudja úgy megélni, mint ahogy én átélem. És én sem tudom más megélését teljes mértékben átérezni. Csak tapogatjuk egymást a létben.
Boldog ebben a létben?
Határozottan boldog vagyok.
Korábban úgy nyilatkozott, volt egy fordulópont az életében, amikor rájött, hogy boldog. Mi történt? Ki vagy mi változott?
A változás törvénye mindenek felett áll.
Szóval nem Ön irányítja?
Nem, nekem csak közöm van hozzá. Előttem is volt élet, utánam is lesz. A változás folyamatos, nem múlik el soha, csak bizonyos formák kikerülnek a képből, máskor pedig bekerülnek. A változás tehát állandó, minden más átmeneti. Ez nem azt jelenti, hogy rossz, csupán annyit, hogy nem szabad túlságosan ragaszkodni. Mert ha ragaszkodsz, fájni fog.
Ebből az következik, hogy az emberi kapcsolatait nem is fűzi igazán szorosra?
Óriási tapasztalatom van abban, hogy milyen szerelmesnek lenni. Azt gondolom, két ember szövetkezhet. A feleségemmel szövetkeztünk egy feladatra, de örülök, ha nélkülem is szabad ember, mert az jó érzést kelt bennem. Segítünk egymásnak mindenben, hogy a másik szárnyaljon.
Alkotóilag is szabad? Úgy tudom, a festményeiből már kiállítás is nyílt…
Igen! A rajzolás már gyermekként rám talált, a Repülőgép című képemmel iskolai rajzpályázatot nyertem harmadikban. Szépen kiszíneztem ezüsttel, persze senki nem foglalkozott vele azon túl, hogy elmentek a kép mellett. Kezdetben az iskolai könyveket rajzoltam tele, meg a füzeteimet mindenféle borzalmas figurákkal. Aztán jöttek a rajzok mellé versikék, tehát elég korán érkezett ez a vonal is.
Fotó: Lantos István
Akár a buddhizmus?
Igen, 1987-ben, amikor megtudtam, hogy a képekben varázserő rejlik. Elkészítek egy ábrát, annak ereje van. Érdekes tapasztalás volt, amikor úgy hittem, a buddhizmusból származó varázserő majd az életemet fogja „megvarázsolni”.
Így is történt?
Pontosan így történt. Elkezdtem direkt energiaképeket készíteni. Hittem abban, hogy amit én elképzelek, az a rajzban is átjön, mint energia. Mondok egy példát: amikor porckorong sérvem volt – két és fél év szenvedés –, varázsképfestéssel meggyógyítottam. Nem tudtam kikelni az ágyból, de hason fekve energiavonalakat rajzoltam, szép kép lett belőle.
A mai napig megvan?
Persze. Ha valaki elkérné tőlem, mert hisz a gyógyító erejében, rögtön odaadnám neki. Szóval mire megfestettem, ki tudtam kelni az ágyból.
Szinte hihetetlen…
Mert az ember hite sokszor marhaságokra irányul. Például arra, hogy az anyag elsődleges a tudathoz képest. Pedig pont fordítva: a tudat terméke az anyag. Sokkal szórakoztatóbb ez, mint hinnénk. Sokan úgy hiszik, csak az van, amiben hiszünk. Pedig annál több van, ám ki kell bányászni. Ez a világ trükkje, hogy valójában minden van, csak a dolgok hol itt laknak, hol ott. Van, aki focimeccsre jár, mert duhajkodásra van szüksége, de aki Sivát akarja megtalálni, az a tudatban keresheti. A két dolog két külön világ, egyszerre nem lehetsz mindkét helyen.
Fotó: Lantos István
Úgy tűnik, nagyon a helyén van. Ha ma azt mondanák, hogy holnaptól nincs KFT, elfogadná?
Erre már volt példa, hiszen 1991-től tíz éven át nem volt, noha egyszer-egyszer azért játszottunk. Akkor elsősorban miattam lett felfüggesztve, mert jött a buddhizmus, az elvonulásom. 1993-ban indult a Besenyő család, aztán abból a L’art pour l’art.
Aminek már lassan egy éve nem a tagja. Miért?
Egyszer mindennek vége van, vége kell, hogy legyen. Nekem már többször is szándékomban állt, hogy kilépjek. 2015-ben volt a Laár60-as műsorom az Arénában, attól a csapat elhatárolódott, nem voltak hajlandóak fellépni velem. Erre azt mondtam, jó, akkor én nem vagyok társulati tag. Mostanáig pedig már mindenféle szempontból kiléptem.
Ez azért erős lezárása egy sikeres időszaknak, nem?
Nincs bennem tüske, ez a társulat Galla Miklóssal közös gyerekünk. A mai napig mindenre hálával gondolok vissza, a Gallára is, hiszen, ha ő nincs, akkor ez az egész sincs. Ő konkrétan belerángatott annak idején.
Mondhatjuk, hogy Ön nem is akarta az egészet?
Nem akartam! Soha nem akartam színész lenni, az egész műfajtól ódzkodtam. Nem vonzott a pojácáskodás, sem a bohóckodás, sem hogy humorista legyek. Galla viszont rendkívül nagy tehetségű, erős kohéziós erő volt, aki hihetetlen dolgokat meglátott. Óriási érzéke van ehhez. Nem véletlen, hogy Monty Pythont remekül fordítja. Végül azzal győzött meg, hogy ígéretet tett: nekem semmi dolgom nem lesz.
Elhitte neki?
Abban igaza lett, hogy azon túl, hogy egy nagy szatyorban odaadtam neki a verseimet, rajzaimat, pillanatokon belül készített egy műsortükröt. Hamar kitalálta a figurákat: amikor először megmutatta, könnyezve nevettem. Azt mondtam neki, ez marha jó, csináljuk!
Karinthy-gyűrűs humorista lett, ám a gyűrűt Galla Miklósnak adta. Miért?
Mert neki kell. Persze attól még, hogy nála van a gyűrű, még nekem van papírom arról, hogy Karinthy-gyűrűs művész vagyok. Ő szabadon használhatja, de megállapodtunk: nem adhatja el, nem semmisítheti meg, és amikor én azt mondom, vissza kell adnia, akkor visszaadja. De nem mondom.
Pedig úgy tűnik, fontos Önnek az elismerés, a kézzel fogható tárgy. Igaz, hogy amikor Ön megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, akkor még a strandra is felvette a kitüntetést?
Igen, de csak egyszer, és persze poénból. Fehér strandpólóra kiraktam a lovagkeresztet, mondván, én a strandon is lovag vagyok. Ha most Galla Miki azt mondaná, megunta a gyűrűt, akkor sem hordanám, hanem letenném az oltáromra, ahol kezdetben volt.
Járt a Karinthy-gyűrű a Mikinek, meg is kapta, csak visszavonták, mert visszatetszést keltett, hogy meztelenre öltözött egy műsorában.
Én, bevallom, a humor témájában elég konzervatív vagyok, szerintem a humor legyen vicces. De ez nem volt vicces, sokkal inkább perverz, nem tudtam vele azonosulni, műfajtörés történt. Az én művészi felfogásomba ez nem fér bele. De ettől függetlenül is járt volna neki a gyűrű.
Vágyott Ön a sikerre a pályája elején?
Hogyne! Pláne amikor az ember zenekart alapít. Amikor még a gimnáziumban elkezdtem dalokat írni, rögtön éreztem, hogy mindig ezt akarom majd csinálni. Művészetben, konkrétabban pedig dalban akartam kifejezni az érzéseimet.
Be akartunk futni, mind arról álmodoztunk, hogy híresek leszünk.
Sok emberrel játszottam sok zenekarban a kezdetektől fogva, és nem véletlen, hogy végül a KFT felállás lett a nyerő. A zenekar tagjai nagyon akarták ezt az egészet. Jobban, minthogy próba helyett moziba menjenek. És mivel mind akartuk, sikerült. Egyébként a veszprémi koncert remek lesz, olyan dalokat szedtünk elő, amiket vagy soha, vagy csak nagyon ritkán játszottunk.
Az, hogy mindig is csapatban dolgozott, azt jelenti, pontos és fegyelmezett, nincs olyan, hogy elmarad a próba?
Vannak bűneim, de korrekt vagyok. A bűnözés ritkaság, a valóság az, hogy tíz perc késéssel ott vagyok egy próbán. És azt még tolerálják is a többiek.
Milyen csillag együttállás volt a zenekar befutásakor? Miért működött a kezdetektől a KFT?
Akkoriban kezdett olvadozni az a politikai szigorúság, ami addig meghatározó volt. A liberális eszmék beszűrődtek a kulturális világba, többek között azért, mert olyan emberek voltak a bizottságokban, ahol már nem csak a kopók ültek, hanem például Fodor Ákos, a költő. A legnagyobb tisztelettel gondolok rá, ő egy csoda. Zenei részről pedig ott volt Viktor Máté, akinél aranyosabb, képzettebb embert nem ismertem. Később a mentoraink lettek. Mivel nekik tetszett négy dal az ötből, amit beadtunk, így átnyomták a bizottságon. Ezek az emberek segítettek nekünk, hogy a dolgaink működjenek. Még úgy is, hogy ott volt akkor Erdős Péter is, aki állandóan politikai szempontból bírált. Azt akarta, hogy ne legyen mondanivaló: „Higgyétek el fiúk, a rock és a pop zene kilencven százalékban hormon, tíz százalékban tehetség.” – mondta nekünk.
Fotó: Tóth Donald László
Dühös rá? Egyszer úgy nyilatkozott, ő akadályozta meg, hogy a zenekar igazán kifuthassa magát.
Ez így volt, de dühös nem vagyok. Kedves ember volt és intelligens, megoldotta nekem, hogy ne fussak be Amerikában. Azt is elintézte, hogy ne menjek el Portugáliába, vagy a Benelux államokba, mert ha ott befutok, elvesztem a fejem és nem jövök vissza Magyarországra.
Megvezetett volna, hogy kint jobban élek, miközben nekem Magyarországon van dolgom, magyar nyelven. Erdős az eszköze volt annak, hogy most itt ülhessek.
Semmi baj semmivel. Nem mondom, hogy nincsenek sötét színek, de bármilyen színezetű a külvilág, szörfözni kell a helyzetekben, és igyekezni a legharmonikusabban jelen lenni.
Van, hogy számon kérik Önön a harmóniát?
Nem akarok másmilyennek látszani, miközben vagyok másmilyen is. Én csupán szeretném megtartani a nyugalmat, az a lényeg, hogy ne zökkenjek ki, bármi van. Vagyis ne ragadjon el a hév. Ha például valaki kikiabál az autóból, hogy miért mentem át a sávjába, azon kapom magam, hogy dühös vagyok. De nem ordítok vissza, hanem kezelem a saját dühömet, indulatomat: tudattal. Mire ezzel megvizsgálom, eltűnik a düh. Nem az a baj, ha érzelmeid vannak, hanem ha annyira elragad a hév, hogy azonossá válsz velük.
Boldognak tűnik…
Annyira jól vagyok mostanság, egyszerűen nem érzem, hogy öreg lennék, pedig hatvanhét múltam. Nem tudom, voltam-e jobban valaha az életben. Remélem így marad, hálás vagyok érte. Akadályokkal, mentsvárakkal együtt: minden jó.
Kiemelt kép: Tóth Donald László
