Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 28. Valéria
2025. április 28. Valéria

Pokolian nehéz tavasz vár az Éles-Veszprémre az NB I-ben

2023. február 24. 19:38
Jamali nyolc, Császár hat gólt lőtt a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek, a sereghajtó Cegléd házigazdaként 28-22-re nyerte a férfi kézilabda élvonal péntek esti kiesési rangadóját.

Az NB I-ben maradásért folytatott versenyben kiemelt jelentőségű találkozó várt pénteken az eddig megszerzett hat pontjával a 12. helyet elfoglaló Fejér-B.Á.L. Veszprémre, amely a sereghajtó, kétpontos Ceglédhez látogatott.

Jó hír, hogy a keddi, Montpellier elleni Európa-liga-mérkőzést sérülés miatt kihagyó Stranigg János és Pulay Gábor is ott lehetett a keretben, így hosszú idő után csaknem a legerősebb összeállításában léphetett pályára a fiatalabbik veszprémi együttes.

Bár a mieink biztató előjelekkel várhatták az Abonyban rendezett bajnokit, hiszen múlt héten bravúros győzelmet arattak a Budakalász ellen, Franciaországban pedig ügyes, bátor játékkal maradtak alul a kétszeres BL-győztes ellen, ezúttal sajnos gyenge kezdéssel rukkoltak elő. Juhász és Kállai vezetésével 5-1-es rohammal indított az újonc Cegléd.

A bakonyiak a folytatásban is nehezen találták a meccs ritmusát. Noha Éles Benedek hetesével sikerült felzárkózni mínusz háromra, az egykori Telekom-kiválóság, a magyar válogatottban is szereplő Jamali, majd Kállai is megzörgette a hálót (12. perc: 9-4).

Balogh helyére Miklós érkezett a vendég kapuba, aki azonnal egy védéssel mutatkozott be. Úgy tűnt, hogy rendezni tudják sorait a vendégek: a szilárdabb védekezés mellé határozottabb támadójáték párosult. Három-nullás szériájával a 17. minutumban visszajött mínusz kettőre a Konkoly-csapat (10-8).

Fotó: Cseh Péter - Fejér-B.Á.L. VeszprémFotó: Cseh Péter - Fejér-B.Á.L. Veszprém

Pulay mellett Stranigg is megtalálta a lövőformáját, a játékrész kétharmadánál így összejött az egyenlítés (12-12). Jött azonban a ceglédiek szakmai igazgatója, a korábbi 247-szeres válogatott Császár Gábor. A nyáron a 39. születésnapját ünneplő, korábban a rekordbajnok Veszprémet erősítő irányító rögtön a vállára vette az övéit, négyszer is betalált, így 16-13-as hazai előnnyel vonulhattak a pihenőre a felek.

A végig felfokozott hangulatú összecsapás második játékrészét is vendéglátó kezdte higgadtabban, pontosabban. Kránitz hárításainak, valamint Jamali és Császár gólerős játékának köszönhetően öt perc alatt négyet dobott a Cegléd, hiába tért vissza Balogh a kapuba, 20-13-nál így másodjára is időt kellett kérnie Konkoly Csabának.

Stranigg a 37. percben jegyezte együttese első gólját a második félidőben, amira Jamali felelt egy hasonló erősségű lökettel. Ismét fordult a kocka, Stranigg és Pulay jóvoltából ezúttal a mieink lőttek sorozatban hármat, a találkozó kétharmadánál, 21-17-nél már Nagy Károly rendelhette magához játékosait.

Csomor rögtön meg is villant a „kupaktanács” után, Szrnkát pedig kiküldték két percre a játékvezetők. Hektikus időszak következett, mindkét csapat sokat hibázott, de a két portás, Kránitz és a visszatérő Miklós is sokat tett azért, hogy csaknem négy percig érintetlenek maradjanak a hálók. Jamalinak köszönhetően aztán a hazaiak tudtak elmozdulni a holtpontról, nálunk Stranigg volt eredményes, nyolcperces gólcsendet megtörve (49. perc: 23-18).

Stranigg bombái továbbra is „ültek”, a Fejér-B.Á.L. többször is visszakapaszkodott mínusz négyre (56. perc: 26-22). Sőt, három is lehetett volna a különbség, de Hári helyzetét megfogta Kránitz. Miklós is hárított, újabb Konkoly-időkérés után Stranigg tüzelt, ám ezt is védte Kránitz. A Pest vármegyeiek így hiába „ragadtak le” hosszú ideig 26 dobott gólnál, ezt nem tudták kihasználni a veszprémiek. A végén még Csomor is betalált a balszélről, Jamali pedig üreskapus gólt lőtt.

28-22-es győzelmével a Cegléd két pontra megközelítette a mieinket. Ráadásul a két gárda egymás elleni eredménye is a riválisnak kedvez, hiszen ősszel a Március 15. utcai csarnokban „csak” néggyel nyertek Élesék. 

Ami biztos: nagyon nehéz tavaszi folytatás vár a bakonyiakra az NB I-ben.

Férfi kézilabda NB I, 16. forduló:
HÉP-Cegléd–Fejér-B.Á.L. Veszprém 28-22 (16-13)
Abony, vezette: Rontó, Szanyi
Cegléd: Kránitz – Pásztor 2, Kállai 5, Spekhardt 1, Juhász K. 4, Jamali 8, Csomor 2
Csere: Aleksza (kapus), Szepesi, Teleki, Császár 6, Tóth M., Mazák
Vezetőedző: Nagy Károly
Veszprém: Balogh T. – Szmetán P. 2, Bugyáki, Gál, Szrnka 2, Éles B. 1 (1), Hári
Csere: Miklós (kapus), Stranigg 8, Pulay 7, Tóth P., Molnár 1, Szatmári B., Machac, Vetési 1
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: -/-, ill. 3/1

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 26 23 1 2 737 613 124 47
2. Budai Farkasok-Rév 26 22 0 4 747 618 129 44
3. DEAC 26 16 3 7 733 683 50 35
4. Széchenyi University HT Veszprém 26 14 4 8 707 690 17 32
5. PV-CENTRAL Békési FKC 26 13 3 10 704 681 23 29
6. Vecsési KKFT 26 14 1 11 676 681 -5 29
7. Ceglédi KK 26 12 2 12 752 742 10 26
8. Mezőkövesdi KC 26 11 3 12 716 718 -2 25
9. OTP Bank - Pick Szeged U21 26 12 1 13 781 784 -3 25
10. DVTK 26 12 1 13 701 734 -33 25
11. Veszprém Handball Academy U21 26 10 4 12 702 675 27 24
12. KK Ajka KFT 26 10 2 14 715 746 -31 22
13. Százhalombattai KE 26 9 3 14 741 755 -14 21
14. Rákosmente 26 7 2 17 686 758 -72 16
15. Balatonfüred KA U21 26 4 1 21 647 741 -94 9
16. Csömör KSK 26 3 1 22 707 833 -126 7
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:25
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. október 31. 18:30
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
PV-CENTRAL Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. november 8. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Győri ETO University Handball Team
Időpont
2024. november 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2024. november 16. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. november 30. 18:00
Helyszín
Debrecen, Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2024. december 7. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2024. december 14. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Rákosmente
Időpont
2024. december 20. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
tegnap 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
19-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 4. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.