Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kórusünnepet rendeznek Veszprémben

2023. március 1. 14:02
Kórusok jelentkezését várják az éneklő Magyarország ünnepére Veszprémbe, Európa Kulturális Fővárosába, az Unesco Zene Városába.

A „Dalvölgy - az éneklő Magyarország ünnepe, Veszprém 2023. június 1-4.”
rendezvénysorozatának kezdeményezője és házigazdája a Veszprém Város Vegyeskara
Egyesület. A több napos programsorozatot a rendezők a közös éneklés és a találkozások igazi
ünnepének szánják, mellyel a magyarországi és Kárpát-medencei magyar kórusoknak
teremtenek egyedülálló találkozási lehetőséget.

A programot karnagyi kurzus, szakmai műhelyek, kortárs művek ősbemutatói teszik teljessé.
A nyilvános koncertek mellett az országos érdekvédelmi szervezetek bevonásával szervezett
műhelymunkák lehetőséget biztosítanak a szakmai párbeszédre, a közösségi kapcsolatok
elmélyítésére is.

A központi, veszprémi események mellett a Nemzeti Összetartozás Napján, az EKF régió
településein felhangzó koncertek a művészi élményen túl a nemzeti identitást is
reprezentálva különleges élményt jelentenek majd a résztvevőnek és közönségnek egyaránt.
A kórusok ünnepe a nagyközönségnek is egyedülálló koncertélményeket biztosít. A rendezők
szándékai szerint a találkozóra érkező kórusok közös fellépése mellett a közönség számára is
nyitott tematikus műhelykoncerteket olyan szakmai újítások alapozzák majd meg, amelyek
hosszú távon járulnak hozzá a kórusmuzsika közvetítésének kreatív megújításához, a
közösségi élmények megerősítéséhez.

Hasonló eseményre hosszú ideje nem volt példa a veszprémi, de a hazai kóruséletben sem. A
programokra a belépés ingyenes lesz.

 

A kórus-ünnep programja:

Magyar Kórusok Találkozója - 2023. június 1.-4.
A Kárpát-medence és nyugati szórvány magyar kórusainak találkozója.
Karnagyi kurzus - 2023. június 1- 2.
A résztvevő kórusok karnagyai és egyéni jelentkezők számára szervezett kurzus
Dalvölgy Veszprém 2023 - Az éneklő Magyarország ünnepe - 2023.június 3.
Műhelymunkákban előkészített tematikus összkarok fellépése neves karnagyokkal, Kárpát-
medencei és hazai résztvevőkkel, közös ének
Koncertek a Nemzeti Összetartozás Napján az EKF régióban -2023.június 4.

További információk, jelentkezés március 15-ig:
www.dalvolgy.hu

vehir.hu
további cikkek
Neked melyik a kedvenc veszprémi könnyűzenei formációd? Neked melyik a kedvenc veszprémi könnyűzenei formációd? Várjuk kommentben a szavazatokat és mi megkeressük a legnépszerűbb előadót, hogy exkluzívinterjút készítsünk vele a zene világnapja alkalmából. ma 11:05 Jazzfesztivál novemberben! Jazzfesztivál novemberben! Négy napon át csaknem harminc koncert, világsztárok, köztük Erik Truffaz, Bill Frisell, Manu Katché és Jojo Mayer fellépése várja a műfaj iránt érdeklődőket november 16-tól 19-ig a Veszprém Jazz Fesztiválon - hangzott el az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. 2023. szeptember 27. 12:59 Mindenki másképp csinálja - Dubrovnik és Tartu városvezetői mesélnek az ő praktikáikról Európa Kulturális Fővárosa Mindenki másképp csinálja - Dubrovnik és Tartu városvezetői mesélnek az ő praktikáikról Dubrovnikban többek közt a Trónok harca miatt korlátozták az óvárosba a belépést. Tartuban pedig van egy hónap, amikor majdnem féláron lehet étterembe menni. Érdekes turisztikai megoldásokkal találkoztunk, amikor a két város vezetőivel interjúztunk veszprémi látogatásuk alkalmával. 2023. szeptember 27. 11:53 Közös zenélés a zene világnapján Közös zenélés a zene világnapján Szeptember 29-én, a zene világnapja alkalmából közösségben élhetik meg a zenélés örömét fiatalok és idősebbek, kezdők és képzett zenészek a Pannon Köztéren. A Hangjáték ünnepi programja egy délutánba sűrítve mutatja meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa zenei fejlesztési programjának lényegét: zenélni jó!  A Hangjáték két éve adja át a zenélés örömét egyre szélesebb rétegeknek.   2023. szeptember 26. 16:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.