„Vinea Pannoniae nobilis districtus.” – Ez a latin felirat a Krisztus utáni harmadik századból származik és Probus, római császár vezette be, hogy megkülönböztesse a Pannónia-tartományból származó borokat, amiket az egész Római Birodalom területére szállítottak, többek közt a mai Balaton-felvidékről is. Jelentése csupán annyi: „Pannónia nemes szőlőterületeinek bora.” Ez az ókori felirat, pontosabban egy azzal majdnem megegyező feltűnik majdnem két évezreddel később ismét a környék egyes palackjain, célja pedig ma sem más, mint, hogy megkülönböztessen bizonyos balatoni borokat társaiktól.
„Vinea Csopak nobilis districtus.” – Az előbbi gyors latin nyelvlecke után már kitalálható, hogy ez a mondat mit is jelent pontosan: „Csopak nemes szőlőterületeinek bora.” Viszont, aki pusztán egy egyszerű földrajzi megjelölésnek gondolja ezt a feliratot egy palackon, az nagyot téved. Ezt, valamint a hozzá kapcsolódó címert kizárólag a Csopaki Kódex védjegyére jogosult borok kaphatják meg. Ennek pedig csupán az egyik kritériuma, hogy nevéből adódóan Csopakon és annak környékén teremjen az a szőlő, amiből aztán a bor készül.
Mielőtt azonban felfednénk a Csopaki Kódex titkát, érdemes visszamenni az időben, hogy megértsük, mekkora jelentősége is van, ha egy bortermelő vidéknek saját védjegye van. Azért az ókorig nem kell visszatekinteni, hiszen Probus császár csupán praktikumból jelölte a Pannóniából származó borokat külön, viszont a 19. századi Franciaországban már sokkal több megfontoltság állt mögötte.
Ezekben az évtizedekben tombolt a filoxéra betegség az európai szőlőültetvényeken, ami nem csak a franciáknál, de Magyarországon is elpusztította az ültetvények jelentős részét. A borkultúra újjá szerveződése során pedig először a francia bortermelő vidékeken fogalmazták meg a helyi gazdák, hogy ha közösen hoznak meg döntéseket a szőlészeti és borászati kérdésekről és azokat szigorúan betartják, erősebbek lehetnek az újjáépülő piacon. Számításuk beigazolódott, először belföldön, majd külföldön is elfogadta a piac, hogy az így jelölt palackokban lévő bor minősége kiváló, magában hordozza a térség jellegzetességeit, ezért pedig hajlandóak voltak akár magasabb összeget is kifizetni.
Ez az eljárás aztán elterjedt az egész világon, Magyarországra pedig csak a szocialista berendezkedés miatt nem tudott betörni, hiszen itt leginkább az állami szervek döntöttek szőlészeti és borászati kérdésekben, nem pedig az alulról szerveződő helyi gazdák.
A rendszerváltással aztán hazánk is maga mögött hagyhatta ezt a berögződést, de sok évnek el kellett még telnie, hogy a borászatok valóban a saját kezükbe vegyék a döntéseket termőterületük szabályozását illetően.
Első fecskeként még 2010-ben Kovács Tamás, a Szent Donát Birtok tulajdonosának vezetésével néhány csopaki borászat döntött úgy, hogy a hazai és uniós szabályrendszerek tengerében belevágnak egy saját védjegy megalkotásába. Ez volt a Csopaki Kódex ötlete. Itt azonban rögtön le kell szögezni, hogy a „Csopak” elnevezés a borászatban nem kizárólag a Balaton-felvidéki falura értendő. Rendszerben nézve ez a térség a Füred-Csopak borvidék része, ami gyakorlatilag lefedi a Balaton északi partjának keleti medencéjét. A borvidéken belül, a Csopaki Kódexben érintett termőhelyek pedig összesen öt csupán település – Alsóörs, Csopak, Felsőörs, Lovas, Palóznak – ültetvényeit foglalhatják magukba.
Akkor mégis miért van az, hogy a Csopaki Kódex védjegyével csak néhány borászat láthatja el borait, ráadásul ők sem bármelyiket. A kérdésre a választ a Csopaki Kódex szabályrendszerében kell keresni, amit közösen és egyetértésben fektettek le a borászok és ami az ország legszigorúbb eredetvédelmi szabályzata.
Ez rögtön az elején lefekteti, hogy „csopaki” jelzővel csupán azokat a borokat lehet illetni, amelyek minimum 85%-ban olaszrizlingből és maximum 15%-ban furmintból készültek. E két szőlőfajta számít a vidék tradicionális fajtájának. Ezután földrajzilag is behatárolja, hogy hol teremhet a szőlő, egészen pontosan 21 olyan dűlőt neveznek meg, akik részei lehetnek a Csopaki Kódexnek. Harmadik pillérben különböző eljárásokra térnek ki a szőlőművelésben, valamint a borkészítés folyamatában. Többek közt szólnak az adalékanyagok tilalmáról is, valamint az erjesztés során a vegyi anyagok mellőzéséről is. Végül a negyedik pontban a technológia kerül előtérbe kifejezetten azzal a céllal, hogy kialakítsanak egy térségre jellemző fajtajelleget, úgy is mondhatnánk, hogy stílust. Ebben többek közt az is szerepel, hogy a csopaki borok alkoholtartalma nem lehet több 12,5%-nál, szakítva azzal a berögződéssel, hogy a jó borokhoz magas alkohol is társul.
Annak érdekében, hogy a Csopaki Kódexbe vágyó borászatok ezeket az előírásokat maradéktalanul teljesítsék évente többször is ellenőrzik, majd pedig egy független bizottság bevonásával kóstolót is tartanak az elkészült termékekből, mielőtt valakinek megadják a védjegyre való jogosultságot. A kegyetlen revizori szerep helyett azonban másképp kell ezt a folyamatot elképzelni. A borászok ilyen bejárások alkalmával sokszor segítik egymást és megosztják a tapasztalataikat.
A Csopaki Kódex célja tehát az, hogy védje a térségre jellemző borkultúrát, de az mégsem mondható, hogy egyenborokat akarnak létrehozni. Hiszen hiába a borvidék legkisebb termőterületén jött létre ez az összefogás, a különböző dűlők mindegyike hordoz magában olyan sajátosságot, amitől egyediek lesznek ezek a borok, innentől pedig a borász feladata ezt előcsalogatni.
Képek: Csopaki Kódex
