Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Családi vállalkozásból családias vállalkozás

2023. április 6. 11:21
Egy családi ház pincéjéből indult, ma három városban van jelen a Hubert Parketta. A családi vállalkozás nemcsak túlélte a válságokat és a generációváltást, hanem dinamikusan fejlődött is az évek során. Sári Attila cégvezetővel beszélgettünk.

A Hubert Parketta három évtizedes múlttal rendelkezik. Hogyan, milyen körülmények között indult, milyen utat járt be az évek során, és hogyan maradt talpon a válságok idején?

Apósom indította a vállalkozást 1992-ben. Akkor építkezett, és szembesült azzal, hogy a tüzépeken nincs igazi kínálat padlóburkolatokból. Felismerte a piaci rést, és a családi háza pincéjében kezdte el forgalmazni az akkor népszerű termékeket – csaphornyos parkettákat, melyet klasszikusan főleg halszálka mintába raktak le, szalagparkettákat, hajópadlókat és lambériákat. Ahogy fejlődött a vállalkozás, előbb a ház udvarán épült egy raktár, majd 2003-ban megalakult a Hubert Parketta Kft., és ugyanebben az évben megnyitottuk a Házgyári út 24. cím alatt az üzletünket. Ez hatalmas ugrás volt, hiszen egy forgalmas út mellett, egy tágas bemutatóteremben fogadhattuk a vásárlókat. Itt egy térben oldottuk meg a termékek bemutatását és a raktározást is. Ebben az időszakban jelentek meg és váltak népszerűvé Magyarországon a laminált padlók, mi egy osztrák beszállítóval dolgoztunk azon, hogy ezeket a termékeket itthon értékesíthessük. A cég dinamikusan fejlődött, a következő években Siófokon, Érden, majd Ajkán és Sopronban is nyitottunk üzleteket. 

A gazdasági világválság idején meghoztuk azt a stratégiai döntést, hogy a három legerősebb kiskereskedelmi üzlet – Veszprém, Siófok, Érd – megtartása mellett elkezdtük felépíteni a nagykereskedelmi hálózatot. Ettől kezdve tehát már két lábon állt a cég.

A generációváltás sok céget nehéz próba elé állít, és nem is sikerül mindenkinek véghez vinni. Valahol az alapító nem képes elengedni az álmát, amit felépített, míg máshol nincs, aki folytatná a munkáját. Ti hogyan kezeltétek ezt a váltást?

 2012 óta én vezetem a vállalkozást, de már előtte jó pár éve itt dolgoztam más munkakörben, végigjártam a ranglétrát – és a feleségem is aktívan dolgozik a cégben, ő a pénzügyi területért felel. A generációváltás azonban nem egyik napról a másikra történt, apósom hosszú évek alatt engedte el a vállalkozást. Az elején nagyon sok döntést közösen hoztunk meg, aztán egyre többször az enyém volt a végső szó, de még konzultáltunk, közösen átbeszéltük a részleteket. Mára ezek a konzultációk baráti beszélgetésekké váltak. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy neki teljesen más volt a víziója, mint nekem. Végül engedte, hogy az általam elképzelt jövőkép valósuljon meg. 

Mi volt a te jövőképed?

Nekem az volt a jövőképem, hogy legyen saját kollekciónk Magyarországon, főleg laminált padlóból, amivel a nagykereskedelemben is meg tudunk jelenni. 2014-ben ellátogattam Hannoverbe, a Domotex padlóburkolati világkiállításra, és ott ismerkedtem össze a németországi Classen padlógyártóval, akikkel a kezdetektől fogva jól szót értettünk egymással, és akik aztán 2016-ban felkértek minket, hogy legyünk a cég hivatalos magyarországi nagykereskedelmi partnerei. Ekkor hoztuk létre a Designfloor Kft-t, ami az importot és a nagykereskedelmi tevékenységet látja el, a Hubert Parketta pedig megmaradt kiskereskedelmi üzletként. 

Éreztem azt is, hogy nemcsak a termékfejlesztésben, hanem az üzletek megjelenésében is tovább kell lépnünk, ezt is szerettem volna európai szintűre fejleszteni. A nemzetközi kiállításokon tapasztaltam, hogy a beszállítók standjai lenyűgözően néznek ki, és több európai lamináltpadló-gyár bemutatótermében is jártam. Ezek óriási hatással voltak rám, inspiráltak. Azt éreztem, hogy én is ilyen környezetben szeretnék dolgozni, és a vásárlóinkat is ilyen környezetben szeretném fogadni. Ezt az álmomat valósítottam meg a Tüzér utca 93. szám alatt, ahol háromszáz négyzetméteren egy európai színvonalú bemutatótermet hoztunk létre, a fölső szinten pedig a kollégáknak open office irodateret és egy tágas tárgyalót alakítottunk ki, ahol termékbemutatókat, tréningeket tarthatunk viszonteladói partnereinknek, míg a bemutatóterem mögött egy hatszáz négyzetméteres raktár található, ahonnan a nagyker- és a kisker-hálózatunkat is el tudjuk látni. A raktári rendszer kialakításánál a legfontosabb szempont az ergonomikus munkavégzés és a költséghatékony anyagmozgatás volt. Ez a cégünk legnagyobb előnye a piacon, hogy minden üzletünk rendelkezik saját raktárkészlettel, így a vásárló azonnal haza is viheti azt a terméket, amit kiválasztott.

Milyen trendeket tapasztaltok most a piacon? Milyen termékeket keresnek a vásárlók? Hogyan változtak az igények az évek, évtizedek során?

Amikor a vállalkozás indult, a vásárlók főleg a tömör fa termékeket keresték. Manapság a környezetvédelem, az erdők, fák védelme és a piaci trendek miatt a laminált padló keresettebb, így ebből a legnagyobb a választék – a tömör fát a mai árak mellett nehéz is megfizetni. De fontos tudni, hogy minden fa alapanyagú termékünk felelős erdőgazdaságból származó fából készül. Ma már a hidegburkolatok kiváltására is rengeteg alternatíva létezik, nálunk is megtalálható az LVT (luxury vinyl tile, újrahasznosított alapanyagokból készült magas minőségű vinil padló) vagy az SPC vízálló ásványkompozit burkolat, ami falra és padlóra egyaránt felrakható. Az SPC legnagyobb előnye, hogy PVC-mentes, nem tartalmaz klórt és lágyítókat. A laminált padlók folyton megújulnak, az elmúlt években a hagyományos termékeket leváltották a nedvességálló laminált padlók. Az idei trend a halszálka, de a régi, csaphornyos parkettáknál nagyobb panelmérettel, így egészen más, modern rusztikus hatást kelt. Tavaly mutatta be az egyik németországi beszállítónk legújabb hybrid vízálló, karcálló fapadlóját, mely egy új padlóburkolat kategóriát teremt. Exkluzív a megjelenése, hatalmas panelformátumok, természetes tölgyfa erezet jellemzi.

Milyen célokat tűztél ki akár a Hubert Parketta számára, akár önmagad számára a következő évekre? 

Szeretnénk a Tüzér utcában kialakított arculatot a többi üzletünkben is érvényesíteni. A minőség elkötelezettje vagyok, a jövőben bármilyen termékkel is bővítjük majd a palettánkat, a minőség lesz az elsődleges szempont, valamint az, hogy a vásárlóink elégedettek legyenek a termékeinkkel és a szolgáltatásainkkal is. Kollégáinkat is folyamatosan képezzük, hogy kommunikációban és termékismeretben is a legjobbat nyújthassák. Fontosnak tartom azt is, hogy a munkatársaimat is bevonjam a döntésekbe. Nem vagyunk egy óriási cég, megőriztük a családias légkört és hangulatot, az itt dolgozók is érzik, hogy számít a véleményük, nyugodtan elmondhatják, amit gondolnak, és azt figyelembe is vesszük.

Személyesen számomra új kihívás, hogy tulajdonostársként társultam a CNC Global Working Hungary Kft. fémipari cégbe is, ahol a Hubert Parkettánál kialakított szervezeti felépítést, folyamatmenedzsmentet szeretném megvalósítani. A fémipar sem áll távol tőlem, apukám gépészmérnök, így nagyon sok időt töltöttem el nyári szünetekben termelő üzemekben. Az volt az egyik hobbim, hogy apám irodájában a nagyméretű rajztáblán átmásoltam az ott talált műszaki rajzokat. Ezt a műszaki beállítottságot és a precizitást – kiegészítve a közgazdász tapasztalatokkal – hozom azokhoz a szervezetekhez, amelyekkel kapcsolatban vagyok. 
 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Mozgás és táplálkozás egyszerű harmóniája életmód Mozgás és táplálkozás egyszerű harmóniája Amikor valakiben megszületik az elhatározás, hogy addigi, kényelmesebb életvitelét felfrissíti és beilleszti a mindennapi rutinok sorába a rendszeres testmozgást, hatalmas lépést tett egy egészségesebb, stresszmentesebb, hosszabb élet felé. Viszont ahhoz, hogy a sikerélmények minél hamarabb megtalálják az embert, fontos figyelni az edzéstervvel harmonizáló táplálkozásra is. 2026. január 19. 15:39 A hamburgerező, amely ma már saját ligában játszik Life&Style A hamburgerező, amely ma már saját ligában játszik Ha valaki ma Veszprém vagy a Balaton gasztronómiai életéről beszél, szinte biztos, hogy előbb-utóbb szóba kerül a Bitang Burger. A név mögött pedig az étterem mellett egy olyan történet áll, amelyben a véletlenek, a személyes döntések, a szakmai igényesség és - a szó legjobb értelmében vett - makacs kitartás különös elegye működik együtt. Ehhez társul az a három ember – Olivér, Balázs és Mária –, akik ma is ugyanazzal a természetes energiával viszik a helyet, mint az első napon, amikor gyakorlatilag egyetlen biztos pontjuk sem volt. 2026. január 3. 23:29 Két véglet. Egy polc. Life&Style Két véglet. Egy polc. Első pillantásra talán nem is lehetne két ennyire eltérő könyvet egymás mellé tenni, mint Náray Tamás Szerintem című kötetét és Krasznahorkai László Nobel-díjjal is elismert Sátántangóját. Az egyik könnyedebb, személyesebb, elegáns belső beszélgetés az élettel, önmagunkkal, a világgal és annak furcsa mechanizmusaival; a másik sűrű, komor, nagy lélegzetű irodalmi építmény, amely az emberi természet legsötétebb rétegeibe is alászáll, hogy onnan valami különös fényt hozzon vissza. És mégis, ha az ember egyazon polcon látja őket, észrevesz egy lassan kibontakozó összefüggést. Még pedig azt, hogy két teljesen más hang képes ugyanazt a kérdést feltenni: mit kezdünk magunkkal ebben a világban? 2026. január 2. 10:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.