Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 20. Illés
Veszprém
21°C
2024. július 20. Illés
Veszprém
21°C

Két keréken alkotnának maradandót

2023. május 15. 18:30 // Forrás: vesc.hu
Igazán impozáns környezetben, a frissen átadott ActiCity szabadtéri színpadánál mutatkozott be hétfőn a Veszprémi Egyetemi Sport Club legújabb szakosztálya.

A VESC Cycling Team a Veszprémi Kerékpáros Egyesület jogutódaként jött létre, azzal a céllal, hogy a vármegyeszékhelyen és környékén élő, illetve a Pannon Egyetemen tanuló, a kerékpársportot szabadidős- vagy versenysportként űző sportolók, szervezett keretek között, stabil szakmai háttérrel rendelkező és támogató közösség tagjaként kerékpározhassanak, versenyezhessenek.

A bemutatkozó sajtótájékoztatón dr. Edvy László, a Testnevelési és Sport Intézet igazgatója kiemelte: a Pannon Egyetem számára kiemelten fontos az élsport, a VESC által kínált színes sportpaletta pedig egyre több fiatal érdeklődését keltheti fel.

Bokros Manassé, a szakosztály vezetője örömét fejezte ki, hogy csatlakozhattak az egyesülethez. Köszöntőjében arról is beszélt, hogy az „átigazolás” valamennyi versenyző számára előrelépés és nagyban segítheti őket a céljaik elérésében. Schmidmajer Ádám operatív vezető szerint a kerékpárosok rövid időn belül is bizonyítottak már az eredményeikkel és reményét fejezte ki, hogy a klub első olimpikonjai is közülük kerülnek ki.

Horváth Áron és Bokros Csenge - Fotó: VESCHorváth Áron és Bokros Csenge - Fotó: VESC

– Szeretnék felnőni az elit szinthez, ez a fő célunk és úgy érzem, hogy ebben segíthet számomra a legtöbbet a VESC – tette hozzá Horváth Áron a klub sportolója.

Bokros Csenge hasonlóan vélekedett az új lehetőségről. Elmondása szerint biztonságot ad számukra az, hogy a VESC-hez tartozhatnak, hiszen így sokkal könnyebb a felkészülésük.

A Veszprémi Egyetemi Sport Clubnál így már tizenhárom szakosztály közül választhatnak a sportolni vágyók, az egyesülethez pedig már csaknem 700 sportoló tartozik.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
ELTE-BEAC
Vendég
VESC
Időpont
2024. január 28. 14:30
Helyszín
Budapest, BEAC Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Kecskeméti LC
Vendég
VESC
Időpont
2024. február 4. 10:00
Helyszín
Kecskemét, Dunszt Ferenc Tornacsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
FC Nagykanizsa
Időpont
2024. február 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Máltai SE
Időpont
2024. február 18. 10:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kiskunhalasi Szilády RFC
Időpont
2024. február 25. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Almásfüzitői SC
Vendég
VESC
Időpont
2024. március 3. 19:00
Helyszín
Almásfüzitői Sport Club
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
FC Nagykanizsa
Vendég
VESC
Időpont
2024. április 7. 16:00
Helyszín
Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Eredmény
9-1
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
2024. április 20. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.