Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C

Kikaptak Élesék, de így is karnyújtásnyira a bennmaradás

2023. május 19. 20:01
A sereghajtó Budai Farkasok egyetlen góllal verte pénteken a Fejér-B.Á.L. Veszprémet, amely így matematikailag még nem tudta bebiztosítani bennmaradását a férfi kézilabda NB I-ben.

Péntek este kezdetét vette a férfi kézilabda élvonal utolsó előtti fordulója. A Fejér-B.Á.L. Veszprém játékosai annak tudatában utaztak a már biztos kieső Budai Farkasokhoz, hogyha nyernek, a másik találkozón pedig a Cegléd kikap az FTC-től, akkor az utolsó kör eredményeitől függetlenül jövőre is a legmagasabb osztályban szerepelhetnek.

Éles József vezetőedző és Danyi Gábor másodedző ezúttal sem számíthatott a két gólerős átlövőre, Stranigg Jánosra és Pulay Gáborra, valamint a jobbszélső Tóth Péterre. Hosszú idő után azonban ott lehetett a keretben a csapatkapitány Kristóf Mátyás.

A tétnek megfelelően nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe a kemény védekezéssel előrukkoló bakonyi együttes. Miklós gólt sem kapott az első nyolc percben, miközben a duplázó Szrnka mellett vetési és Ludmán is betalált (9. perc: 0-4).

Nourelden szerezte a hazaiak első gólját, majd Vuleta is megvillant, de ez korántsem zökkentette ki az Éles-legényeket, akik villámgyorsan visszavették négygólos előnyüket (13. perc: 3-7).

Bugyáki és Preszter kiskiállítása nyomán kétszer is emberhátrányba kerültek a veszprémiek, ezt kihasználva pedig feljött egyetlen gólra a vendéglátó. Egyenlíteni viszont nem tudott, sőt, Éles Benedek főszereplésével ismét sikerült ellépni hárommal (22. perc: 7-10).

Éles Bendek kilenc gólja is kevés volt a pontszerzéshez - Fotó: Fejér-B.Á.L. Veszprém FacebookÉles Bendek kilenc gólja is kevés volt a pontszerzéshez - Fotó: Fejér-B.Á.L. Veszprém Facebook

Előbb az amerikai válogatott kapus, Merkovszki, aztán Nagy Szabolcs is betalált, ismét egy gólra olvadt a különbség. A szünetig hátralévő időben hasonló mederben folyt a játék: a Fejér-B.Á.L. vezetett egy-két góllal (26. perc: 10-12). A végét aztán megnyomta a sereghajtó, amely így éppen a pihenő előtt tudott először egalizálni (13-13).

A térfélcsere után – a japán Enomoto révén – a vezetést is megszerezte az újonc, de Hári és Ludmán jóvoltából azonnal sikerült fordítani. A folytatásban abszolút kiegyenlített játékot láthatott a budaörsi csarnok publikuma, felválta vezettek egy-egy góllal a felek (37. perc: 18-17).

A mérkőzés harmadik harmadához közeledve rendre a hazaiaknál volt az előny, Szmetánék pedig folyamatosan futhattak az egyenlítésért. Ahogy azt az idény során rengeteg alkalommal megtette, ezúttal is Éles Benedek vette vállára az övéit, aki sorra lőtte a heteseket és akciógólokat (46. perc: 23-23).

Gál sikeres lövésére kettővel feleltek a Pest vármegyeiek, akik a találkozón először tudtak kettővel elmenni. Éles hetesét védte Nánási, de aztán akcióból javított az idény végén Németországba igazoló átlövő. Sajnos a Miklóst váltó Balogh sem tudott segíteni, Zennadi és Nagy Szabolcs bombájával már háromra nőtt a differencia (54. perc: 28-25).

Rendkívül izgalmasan alakult a végjáték, a Veszprém visszajött mínusz egyre, sőt az ikszért is támadhatott, de kimaradt a lehetőség. Ehelyett ismét Nagy Szabolcs volt eredményes (58. perc: 30-28). A vendégek mindent megtettek a pontszerzésért, kétszer is egyre zárkóztak, de végül egyetlen góllal alulmaradtak (31-30).

A játéknap másik meccsén a Cegléd kikapott az FTC vendéglátójaként (31-36), így megmaradt a két pont különbség a két alakulat között. Az Éles-Veszprém tehát csak abban az extrém esetben eshet ki, hogyha jövő héten alulmarad Csurgón, miközben a Cegléd legyőzi a Telekom Veszprémet.

Férfi kézilabda NB I, 25. forduló:
Budai Farkasok–Fejér-B.Á.L. Veszprém 31-30 (13-13)
Budaörs, vezette: Altmár, Horváth M.
Budai Farkasok: Merkovszki 3, Nánási (kapusok), Turák, Puskás, Oldal, Nourelden 2, Valler 1, Vuleta 3, Németh A. 4 (2), Szövérdffy, Enomoto 4, Kvastek 3, Rédai, Kovács Á. 2, Nagy Sz. 6, Zennadi 3. Vezetőedző: Korsós Ádám
Veszprém: Balogh T., Miklós G. (kapusok), Machac, Szmetán P. 3, Hári 7 (1), Preszter 2, Éles B. 9 (1), Ludmán 2, Kristóf, Molnár B., Seregi, Szrnka 4, Bugyáki, Vetési 1, Gál 2. Vezetőedző: Éles József
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2

További eredmények:
HÉP-Cegléd–Ferencvárosi TC 31-36 (12-20)
MOL Tatabánya KC
HSA NEKA 26-24 (13-9)

Így látták a főszereplők

Zatkalik Dávid
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
további cikkek
Kilenc elvesztett bajnoki után ismét nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Kilenc elvesztett bajnoki után ismét nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Nyolcvannégy nap, kilenc elvesztett találkozó után győzött ismét a férfi kézilabda NB I-ben a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely az idei utolsó forduló szombati mérkőzésén három góllal nyert az újonc Eger vendéglátójaként. 2023. december 9. 19:43 Továbbjutott a Magyar Kupában a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Továbbjutott a Magyar Kupában a Fejér-B.Á.L. Veszprém A vendéglátó, harmadosztályú Csömör csak az első félidőben tudta megnehezíteni az NB I-es Fejér-B.Á.L. Veszprém dolgát a férfi kézilabda Magyar Kupa keddi mérkőzésén. Danyi Gábor legénysége végül kilenc góllal nyert és bejutott a legjobb tizenhat közé a sorozatban. 2023. december 5. 20:25 A Telekom Veszprém nyerte a városi derbit Telekom Veszprém A Telekom Veszprém nyerte a városi derbit A listavezető Telekom Veszprém 54-27-re nyert a városi rivális, sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I szombat esti mérkőzésén. 2023. december 2. 19:25 Véget ért Szmetán Péter idénye Fejér-B.Á.L. Veszprém Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. 2023. november 28. 20:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.