Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Elbukott” osztályozó: a sors akarta így?

2023. június 5. 9:09
Simon Dani jegyzete a veszprémi labdarúgás újkoráról.

A labdarúgó NB II osztályozójával kapcsolatban úgy fogalmaztam a korábbi cikkeimben, hogy a Practical VLS egyetlen lépésre állt attól, hogy újkori történelmet írjon. Igaz, a szintlépés végül elmaradt, hiszen Pető Tamás együttese összesítésben egyetlen találattal „gyengébbnek” bizonyult a tízszer nagyobb költségvetéssel rendelkező, nagy múltú Nyíregyházával szemben.

Véleményem szerint azonban az, amit a veszprémiek letettek az asztalra, több volt, mint történelem. A bajnoki cím megszerzése és az osztályozó hazai felvonása alkalmával közel háromezer embert mozgatott meg a VLS, amely a „kézilabda szentélyében”, a megyeszékhelyen hatalmas szónak számít. Hosszú heteken keresztül focilázban égtek gyerekek, férfiak, de még a hölgyek is.

Hiszen az a Veszprém, amely az idény során sokszor délelőttönként még azt sem tudta, mely településen fog edzeni, valódi hazai pálya nélkül, szerény költségvetéssel is eljutott a csúcsra. Szükség volt ehhez fél évtizednyi lelkiismeretes munkára, vakondtúrások és pocsolyák ellapátolására, de a becsületes tenni akarás végül meghozta gyümölcsét: a Practical VLS országos szinten is elismert lett.

Lehet, de valójában felesleges azon rágódni, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség idén hozott határozata miatt a Veszprém nem jutott fel automatikusan az NB II-be, ugyanakkor, ha szívünkre tesszük a kezünket, látjuk, hogy míg a szakmai munka töretlenül fejlődött, addig az infrastrukturális modernizáció időről időre akadályokba ütközött. A „hontalanság” problémája napjainkig is fennáll.

Az új veszprémi labdarúgó-stadion munkálatai, ha lassan is, de haladnak, ahhoz azonban, hogy révbe érhessen a projekt, rengeteg türelem szükségeltetik. A harmad- és másodosztály között viszont lássuk be, akkora különbség van, amelyet megtapasztalva minden lelki- és mentális erő nélkülözhetetlen a csapatok számára, hogy benn is maradhassanak, mert a feljutás önmagában kevés.

Szabó Péter, a VLS elnöke egy korábban vele készített interjúm során azt mondta, ha sikerül feljebb lépni, természetesen az anyagi nehézségek ellenére is vállalják a szereplést. A klub azonban az NB III-ban eltöltött évei alatt is többször került nehéz anyagi helyzetbe. Mindezek fényében, amit a Practical elért a csodával határos.

A sors is a klub mellett áll majd akkor, amikor minden építőkocka a helyére került.

Más sajtóorgánumok úgy fogalmaztak a vasárnap esti, mindent eldöntő ütközet után, hogy az álom, a mese véget ért. Én mégis úgy gondolom, a történet csak most kezdődik. Pető Tamás azzal, hogy bajnoki címet nyert a csapattal az NB III-ban, betartotta ígéretét, tiszta lelkiismerettel búcsúzhat. Ismerve őt mégis remélem, hogy kitart a VLS mellett és nekifut legalább még egyszer a „lehetetlennek”.

Simon Dani
Szalai Csaba
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. BICSKEI TC 18 15 0 3 33 10 23 45
2. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 18 13 4 1 30 7 23 43
3. PRACTICAL VSC 18 12 2 4 25 14 11 38
4. BUDAÖRS 18 10 2 6 36 28 8 32
5. ETO AKADÉMIA 18 10 2 6 34 32 2 32
6. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 18 8 4 6 27 20 7 28
7. III. KER. TVE 18 7 3 8 36 29 7 24
8. ÉRDI VSE 18 7 3 8 20 18 2 24
9. BALATONFÜREDI FC 18 6 3 9 18 24 -6 21
10. FC SOPRON 18 5 6 7 20 25 -5 21
11. ÚJPEST FC II. 18 6 2 10 27 29 -2 20
12. KOMÁROM VSE 18 5 5 8 25 25 0 20
13. DOROGI FC 18 4 6 8 20 28 -8 18
14. SZOMBATHELYI HALADÁS 18 3 7 8 24 36 -12 16
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 18 3 3 12 21 46 -25 12
16. KELEN SC 18 3 2 13 12 37 -25 11
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:27
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. szeptember 22. 16:00
Helyszín
MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. szeptember 29. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Érdi VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. október 6. 13:00
Helyszín
Novák Ferenc Érdi Sportközpont
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. október 13. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. október 20. 13:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Gyirmót FC Győr II.
Időpont
2024. október 26. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Komárom VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 3. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
FC Sopron
Időpont
2024. november 10. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 24. 13:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
tegnap 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
2025. április 20. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 11. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.