Korán reggel ébredtem, a megszokott rutinnal indult a nap, hamar a kezembe került a kávém, amibe kapaszkodva nagyobb lendülettel tudtam megnyitni a hírportálokat, hogy tájékozódjak az aktuális, és még aktuálisabb hírekről. Hatásvadásznak tűnő címek, amelyek mégsem vádolhatók azzal, hogy lódítanak – ilyesmik közt válogattam. Kortyoltam a kávét, és az első szavak, amelyek a látóterembe kerültek, azonnal a fotelbe szögeztek: „A tanulmány szerint”, „szinte biztosan bekövetkezik”, „leáll az áramlat”…
Oké, ezt még én is értem, gondoltam magamban, és jó is lett volna... Azonban hamar rájöttem, mindegy, hogy értem vagy sem. Amit a tudósok mondanak a jövőnkről, az egyre gyorsabban közelgő és változtatást sürgető globális fenyegetések oly annyira lebénítanak, hogy az már nem a jövő. A sokk nagyon is a jelen. A sokk lebénít itt a jelenben – akár értem, akár nem. Talán a fenyegetés szó a titok nyitja, abban van ez a rejtőző kettősség. Ami fenyeget, az még nincs itt, ezért aztán legyintene az ember, de ezzel egyidőben össze is szorul a szíve, mert bár még nincs itt, de jön és jön, megállíthatatlanul…
A szóban forgó cikk például azt jövendöli – szigorú számításokkal teletűzdelve –, hogy 2025 és 2095 között eljön az idő, amikor a nyaraink közel ötven fokos forróságot hoznak, de télen akár a Duna is befagyhat a mínusz harminc fokban. Gyakoriak lesznek az árvizek és teret hódítanak a szélsőséges időjárási jelenségek. Erre egyrészt legyintene az ember, hogy óhh, hol van az még, de abban a pillanatban bele is borzong: hiszen csak pár év. Pár év? Az semmi. Pár évtized… Hisz az is semmi, merthogy bőven a látóhatáron belül van, ha ingatlan vásárlásra gondolunk: lakópark vagy vidéki házikó? Önálló vagy társas? Cserépkályha vagy hőszivattyú? A gyermekvállalásról ne is szóljunk...
Eddig úgy gondoltam, nem vagyok klímaszorongó, most is így hiszem, bár egyre trendibb a fogalom. Azt viszont szorongás nélkül kezdem felismerni, hogy ami a jövőnket fenyegeti, arról most kell döntenünk. Most. Ebbe a csatába bele kell állni. Felkészülni annak az érkezésére, amiről itt és most nem tudjuk, hogy mikor és miként támad. Remélhetjük, talán nem lesz annyira irtózatos, amennyire a fenyegető számok jósolják. Remélhetjük, de a remény kevés. Sosem volt aktuálisabb Cromwell, mint korunkban: bízz Istenben, de azért tartsuk szárazon a puskaport.
