Amikor a Titanicról beszélünk, a legtöbbször csak az emberi veszteségeket említjük, azokat az utasokat, akik a hajóval együtt szálltak hullámsírba 1912. április 15-e hajnalán. A luxus óceánjárón azonban nem csak emberek utaztak: a legtehetősebbek magukkal vitték állataikat is, jobbára kutyákat, de akadt a fedélzeten néhány macska is. Utóbbiak általában nem puszta kísérők voltak, hanem nagyon is fontos feladatot láttak el: hivatásos rágcsálóirtóként azért feleltek, hogy elkapják a kikötőkben hajóra merészkedett patkányokat és egereket, amelyek bizony még a legkülönlegesebb utasszállítón is előfordultak.
Ilyen hivatásos rágcsálóirtó volt Jenny is, aki korábban a Titanic testvérhajóján, az Olympicon szolgált, mielőtt átvezényelték a később katasztrófát szenvedett óceánjáróra, ahol a konyhában lakott, és egy Jim Mulholland nevű fűtő viselte gondját, aki rendszeresen elcsent neki pár falatot a maradékokból.
Jim egyébként eredetileg csak átmeneti időre szerződött a Titanicra, amíg segített átnavigálni a hajót az Ír tengeren át Southamptonba, később azonban teljes munkaidős állást ajánlottak neki az óceánjáró első útjára New Yorkba. Mulholland nem sokat gondolkodott az ajánlaton: meglehetősen kemény idők jártak akkoriban az egyszerű munkásokra, egy jól fizető állást vétek lett volna kihagyni. Így tehát Mulholland izgatottan készülődött a hajó első hivatalos útjára, s bár a munka megterhelő volt és monoton, a szürke napokba Jenny igazi örömet csempészett. Már csak azért is, mert nagyjából egy héttel az indulás előtt a macska megkölykezett. Jim lelkiismeretesen viselte gondját Jennynek és kölykeinek: komfortos, meleget adó helyet talált nekik, és továbbra is ellátta finom falatokkal.
Úgy tűnt, a macska jól érzi magát, ahogy azonban a hajó kikötött Southamptonban, fogta a kölyköket, és egyenként elkezdte lecipelni őket a hajóról. A jelenetnek Jim is szemtanúja volt, aki úgy gondolta, valamit tudhat ez a macska, ha ott hagyja eddigi biztonságos és kellemes helyét. Fogta és összepakolta a saját holmiját, és még mielőtt elindult volna végzetes útjára, Jim is elhagyta a Titanicot - szerencséjére.
A sztori Celia Spike festőművészt is megihlette
Hogy mindez csak legenda lenne, amelyet Jim költött később, hogy érdekesebbé tegye a történetét? Biztosan nem tudni. A tragédia után évekkel az Irish Times számolt be Jenny sztorijáról, amit egy riporterük hallott egy idős embertől – talán magától Jimtől, talán csak valakitől, aki ismerte Jimet. A Daily Mirror 1912-es kiadásának címlap sztorija: egy „Okos macskamama megmentette kicsinyeit a Titanictól” ugyancsak említi az esetet, ami mellé egy képet is mellékeltek egy alom kismacskáról és anyjukról, talán épp Jennyről és családjáról. Akárhogy is volt, a Titanic katasztrófája valószínűleg örökre beszédtéma marad.
Nyitókép: Hulton-Deutsch Collection/ CORBIS/ Getty Images
