Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C

Fehér Zsolt: Mindenki tanult az elmúlt két mérkőzésből!

2023. november 2. 17:15
Az első osztályú bajnokságot nagyszerűen kezdő, ám az elmúlt két fordulóban kisebb hullámvölgybe kerülő 1. Futsal Club Veszprém pénteken (18.30) az újonc Maglód vendéglátójaként gyarapíthatja pontjai számát.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a veszprémi futsalcsapat kiválóan rajtolt az NB I idei kiírásában, hiszen az az első hét fordulóban hat győzelmet aratott és csak egyszer játszott döntetlent. Debrecenben aztán megszakadt a remek sorozat, a gárda 4-1-re kikapott, így elvesztette bajnoki veretlenségét. Néhány nappal később pedig hazai pályán sem sikerült nyernie a Magyar Futsal Akadémia ellen (3-3).

Tudjuk, hogy mi volt a probléma az elmúlt két találkozó alkalmával. A Debrecen elleni mérkőzésen rossz felfogásban játszottunk, átadtuk az irányítást ellenfelüknek, amely ezt könyörtelenül kihasználta. A Magyar Futsal Akadémia elleni legutóbbi hazai találkozón nem az akarattal vagy a játékkal akadt problémánk, az egyéni hibák miatt nem sikerült itthon tartanunk a három pontot. Párharcokat veszítettünk, ami nagyban befolyásolta a meccs kimenetelét.

– összegezte tapasztalatait Fehér Zsolt vezetőedző, aki hozzátette: a jövőben nem engedhetik meg maguknak, hogy a saját pályájukon az ellenfelük agresszívabb és erősebb legyen náluk.

Fehér Zsolt: Plusz erőt ad, hogy újra hazai környezetben játszhatunkFehér Zsolt: Plusz erőt ad, hogy újra hazai környezetben játszhatunk

A Haladás elleni csúcsrangadót elhalasztották, a vasiak ugyanis a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepeltek, ahol két döntetlennel és egy vereséggel továbbjutottak az elitkörbe. Így két hét szünet után folytatódik a bajnokság a tabella második helyén álló bakonyiak számára, akik pénteken (18.30) a kilencedik Maglód gárdáját fogadják a Március 15. utcai csarnokban.

Nem is lehet kérdés, itthon kell tartanunk a három pontot. Mindenki tanult az elmúlt két mérkőzésből, átbeszéltük a dolgokat, visszanéztük azokat a jeleneteket, amelyekben hibáztunk. Plusz erőt ad, hogy újra hazai környezetben játszhatunk, s az is motivációt jelent számunkra, hogy megőrizzük a második pozíciónkat. Kvalitásban jó, fizikálisan erős ellenfél a Maglód, minden pillanatban oda kell figyelnünk ellenük. Nagyon fontos lesz a helyzetkihasználásunk, ami az utóbbi mérkőzésen kritikán aluli volt. Ha ezeknél a szituációknál koncentráltak leszünk, akkor nem kérdés, győztesen hagyjuk el a pályát.

– bizakodott a szakember.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 15 14 0 1 78 20 58 42
2. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 17 11 2 4 81 45 36 35
3. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 16 11 2 3 72 37 35 35
4. MVFC BERETTYÓÚJFALU 16 10 3 3 59 27 32 33
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 17 10 2 5 58 41 17 32
6. NYÍRBÁTORI SC 17 7 1 9 57 64 -7 22
7. ÚJPEST FC-220VOLT 17 6 3 8 54 65 -11 21
8. DEAC 16 5 5 6 45 42 3 20
9. ARAMIS SE 16 5 2 9 46 65 -19 17
10. PTE-PEAC 17 3 3 11 33 84 -51 12
11. MAG-LOG MAGLÓDI TC 17 3 2 12 36 77 -41 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 17 1 1 15 30 82 -52 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:08
Események
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
tegnap 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.