Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. május 14. Bonifác
2025. május 14. Bonifác

Elvitte a pontokat Veszprémből a Budaörs

2023. november 26. 19:53 // Forrás: vesc.hu
Elvesztette bajnoki veretlenségét a VEHIR-VESC, miután a női röplabda NB I vasárnapi mérkőzésén 3:1-re alulmaradt a vendég Budaörssel szemben.
 

Veszprémi ponttal indult a VEHIR-VESC – Budaörs női NB I-es röplabda mérkőzés, majd a vendégek vették át a kezdeményezést és meglógtak öt ponttal. Tumpech Ádám rövid időn belül mindkét idejét kikérte és a második után el is kezdtek zárkózni a házigazdák. Ujvárosi Levente is magához rendelte övéit és a szünet után ismét a piros mezesek játszottak hatékonyabban, akik 25:18-ra be is húzták az első felvonást.

Fej fej mellett haladtak a csapatok a második szett elején, majd hiába harcolt ki ötpontos előnyt a VESC, a Budaörs kisvártatva ott loholt a nyakukon. Hol az egyik, hol a másik csapat járt előrébb a hajrára kanyarodva, de végül a vendégek hibáztak kevesebbet, akik így kétszettes előnyre tettek szert.

Galéria
VEHIR-VESC – Budaörsi DSE-Emericus 1:3 (-18, -22, 10, -23)

Nyugodtabban kezdte a harmadik játszmát a veszprémi együttes és pillanatok alatt megléptek hat ponttal. A vendégek időkérését követően már közte tíz volt az állás, a különbség pedig folyamatosan nőtt a csapatok között. Végül 25:10-re nyerte a szettet a VESC, így egyet lefaragtak hátrányukból Sevinger Eszterék.

A folytatásban is a meccsben maradásért küzdöttek a kékmezes házigazdák, de erre a szettre ismét összekapták magukat a Pest vármegyeiek. Hiába kezdtek jól Charlotte Richardsék, a játszma közepén már a Budaörs járt előrébb, de 20:20-nál ismét döntetlen volt az állás. Két vendég pont után Tumpech Ádám kért időt, majd három meccslabdához jutottak a vendégek, amiből hiába hárítottak kettőt a hazaiak, végül mégis a BDSE örülhetett.

Női röplabda NB I, 6. forduló:
VEHIR-VESC–Budaörsi DSE-Emericus 1:3 (-18, -22, 10, -23)
Veszprém, 80 néző. Vezette: Varjasi, Szél
VEHIR-VESC: Deli 2, Araújo 15, Sevinger 5, Piltman 2, Richards 18, Bozsó 4
Csere: Bődi, Tóth (liberók), Sólyomvári 15, Molnár-Pintér, Kovács
Vezetőedző: Tumpech Ádám. Másodedző: Fehér Tibor
BDSE: Pisák L. 1, Horváth 20, Hernády 13, Pisák F. 17, Drávecz 7, Katona 4
Csere: Ujvárosi, Berkó (liberók), Pásztor, Flach, Kiss
Vezetőedző: Ujvárosi Levente

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2024. november 14. 17:30
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. december 1. 19:00
Helyszín
Budapest, TFSE Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Szent Benedek RA
Időpont
2024. december 4. 18:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kecskeméti RC
Időpont
2024. december 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kaposvári NRC
Időpont
2024. december 12. 17:30
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. január 11. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. január 17. 19:30
Helyszín
Budapest, Kispesti Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. január 19. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
U16-os válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. január 24. 15:00
Helyszín
Budapest, Nemzeti Központ
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
BDSE-Emericus
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. február 1. 19:30
Helyszín
Budapest, BDSE Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2025. február 6. 20:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Diósgyőri VTK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. február 15. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. február 22. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. március 2. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2025. március 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, VESC Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Kecskeméti RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. március 23. 13:00
Helyszín
Kecskemét, KRC Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. április 5. 20:00
Helyszín
Budapest, BVSC Röplabda Csarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2024/25
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2025. május 4. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.