Eltelt tíz nap ebből az évből, az újévi fogadalmak jelentős része már bele is állt a földbe. Gyakran tűzünk ki magunk elé számokkal mérhető célokat: ennyi kilót fogok leadni, annyi könyvet fogok elolvasni, ilyen meg olyan távokat fogok lefutni, heti X alkalommal járok edzőterembe. Néhány hét elteltével aztán megvonjuk a mérleget, elkészítjük a magunk termelési riportját, és kiértékeljük, hogy vajon az elvárásoknak megfelelően teljesítettünk-e?
Egyre inkább elmosódnak a határok a munkaidő és a magánélet között, egyre többen dolgoznak esténként, otthon is azon, ami nem fért bele a napi nyolc órába, és emiatt belénk ivódott az a mentalitás, hogy minden percet hatékonyan kell töltenünk. Közben már a valóban szabad időnket is a produktivitás iránti késztetés határozza meg, és ezzel a teljesítménykényszerrel megmérgezzük a hobbijainkat.
Illusztráció: Andrew Tanglao on Unsplash
Elvárásokat állítunk magunk elé, akkor is, amikor a teljesítmény számokkal nem kifejezhető. Én egy-két éve kezdtem el rajzolni, és mindig lenyűgöz a flow-élmény, ahogy alkotás közben megszűnik a külvilág, ugyanakkor mégis élesebbé, színesebbé válik a látvány, amire fókuszálok. Rajzolás közben megszűnnek a gondok: a téma és a kreatív folyamat minden figyelmemet leköti. De nem vagyok igazán jó benne. Gyakran elégedetlenkedek a végeredménnyel, és végül csalódottan teszem le a ceruzát – pedig közben jól éreztem magam. Olyan ez, mint amikor futás közben nem tudjuk az elképzelt tempót tartani, és bár így is élvezhetnénk a mozgás jótékony hatásait, mégis rossz élmény lesz, és elkámpicsorodva kullogunk haza.
A teljesítménykényszer, a saját vállunkra pakolt súly elrontja azokat a pillanatokat, amik feltölthetnének és amiket pozitívan is megélhetnénk. Milyen sokan vannak azok, akik lemondanak valamiről, sőt bele sem kezdenek, mert elrettenti őket, hogy nem teljesítenek jól! Szeretnél barkácsolni, de ügyetlen vagy? Énekelnél, de te vagy a karaoke partyk réme? Mindig vonzott a balett, de semmi ritmusérzéked? Persze, a gyakorlás teszi a mestert, és ha belekezdünk, biztosan fejlődünk is, de lássuk be: néha reménytelenül bénák vagyunk olyan dolgokban, amiket szívesen űznénk.
De hát kit érdekel? Persze: minket. Pedig minket sem kellene.
Mi lenne, ha legalább a szabadidőnkben nem az elvárt végeredmény és teljesítmény határozná meg, mit teszünk? Miért ne lehetne a cél, hogy élvezzük, amíg tart? Készüljenek aránytalan és ronda rajzok, ha közben szeretünk rajzolni! Hangozzanak fel a fülsértően hamis dalok, ha közben élvezzük az éneklést! Ne nézzük az órát, ha egyébként jó érzés futni! Ne mondjunk le pozitív élményekről, csak mert nem tartjuk magunkat elég jónak!
