Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 6. Lénárd
Veszprém
7°C
2025. november 6. Lénárd
Veszprém
7°C

Győzelemmel zárta az alapszakaszt az 1. FCV

2024. február 1. 22:44
A Veszprém kiélezett csatában nyert az újonc Maglód vendégeként a férfi futsal NB I alapszakaszának utolsó fordulójában, csütörtökön. Fehér Zsolt legénysége a harmadik helyen zár, így négy pontot vihet magával a felsőházi rájátszásba.

Csütörtökön és pénteken már az utolsó fordulót rendezik az első osztályú férfi futsalbajnokság alapszakaszában. A sérült Fridrich Dávidot és a betegséggel küszködő Bencsik Ádámot egyaránt nélkülöző Veszprém annak tudatában utazott az utolsó előtti helyen álló Maglódhoz, hogy nyernie kell a harmadik hely megszerzéséhez.

Nem indult azonban jól az összecsapás a mieink számára, a 6. percben ugyanis Spandler hibája után vezetést szerzett a házigazda (0-1).

A bakonyiak a folytatásban sem találták az összecsapás ritmusát, a 12. minutumban kapufát is rúgtak a hazaiak. Kettővel később aztán nagy küzdelem árán érkezett az egyenlítés, Gerencsér talált be (1-1).

A hajrához közeledve Fellembek révén fordított a Fehér-csapat, ám a szünet előtt Lux labdaeladását kihasználva egyenlített a Maglód (2-2).

Hozta a kötelezőt a VeszprémHozta a kötelezőt a Veszprém

A második felvonás is nagy küzdelmet hozott. Már a találkozó háromnegyednél jártunk, amikor Gerencsér révén ismét átvette a vezetést az 1. FCV (2-3).

Sajnos összegyűlt a Veszprém hat szabálytalansága, hét perccel a vége előtt tízméterest lőhettek a Pest vármegyeiek, ám Spandler bravúrral hárított.

A végjátékban aztán már nem esett több találat. Fehér Zsolt legénysége nyert, megszerezte az alapszakasz harmadik helyét, így négy pontot vihet magával a hónap közepén rajtoló felsőházi rájátszásba.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 22. (utolsó) forduló:
Mag-Log Maglódi TC–1. Futsal Club Veszprém 2-3 (2-2)
Monor, vezette: Kiss G. (Apkó, Ibriksz)
Maglód: Bohony – Seregy, Vékei, Milavecz, Jenei
Csere: Klcsó (kapus), Simon, Buzás, Horváth R., Karina, Csóri, Szabó D., Talabér, Papp
Vezetőedző: Tánczos Tibor
Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Oswald (kapus), Bognár P., Meczner, Molnár D., Ábrahám, Bognár M., Fellembek, Kiss M., Lux
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Papp (6.), Milavecz (20.), ill. Gerencsér (15., 29.), Fellembek (19.)

vehir.hu
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 11 11 0 0 52 15 37 33
2. ÚJPEST FC 10 8 0 2 49 24 25 24
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 11 6 3 2 57 21 36 21
4. ARAMIS SE 11 6 1 4 36 34 2 19
5. DEAC 10 5 2 3 25 19 6 17
6. PTE-PEAC 10 4 1 5 26 26 0 13
7. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 4 0 6 25 40 -15 12
8. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 3 3 4 34 26 8 12
9. H.O.P.E. FUTSAL 11 3 2 6 25 43 -18 11
10. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 10 2 1 7 31 41 -10 7
11. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 10 2 0 8 21 42 -21 6
12. HALADÁS VSE 10 1 1 8 9 59 -50 4
Utolsó módosítás: 2025. október 31. 22:00
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. május 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. június 4. 20:45
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
holnap 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 4. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 0:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
további cikkek
Hadházi mesterhármast szerzett, a Veszprém hibátlanul várhatja az alapszakasz második körét VEHIR.HU Futsal Veszprém Hadházi mesterhármast szerzett, a Veszprém hibátlanul várhatja az alapszakasz második körét A házigazda Vehír Veszprém 4-1-re nyert a harmadik helyen álló A'Studio Nyíregyháza ellen a férfi futsal NB I péntek esti rangadóján. A címvédő bakonyiak újabb fejezetet írtak klubtörténetükbe: mind a tizenegy bajnoki riválisukat felülmúlták, így listavezetőként, hibátlan mérleggel várhatják az alapszakasz második körét. 2025. október 31. 21:40 Tovább nőtt a klubtörténeti rekord: idei tizedik bajnokiját is megnyerte a címvédő! VEHIR.HU Futsal Veszprém Tovább nőtt a klubtörténeti rekord: idei tizedik bajnokiját is megnyerte a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém néhány másodperccel a lefújás előtt Horváth Benedek bombájával idei tizedik bajnoki mérkőzésén is bezsebelte mindhárom pontot: Marko Perics tanítványai az MVFC Berettyóújfalu otthonában arattak 4-3-as győzelmet, tovább növelve a klub fennállásának leghosszabb idénynyitó győzelmi sorozatát. 2025. október 27. 21:21 Futsal Magyar Kupa: a TFSE vendége lesz a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Futsal Magyar Kupa: a TFSE vendége lesz a Veszprém A Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársai kisorsolták a férfi futsal Magyar Kupa második fordulójának párosítását: a VEHIR.HU Futsal Veszprém a TFSE-TENT Budapest otthonában lép pályára. 2025. október 22. 10:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.