Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A házasság nem egy pont, hanem folyamatos lépkedés

2024. február 8. 17:03
„És boldogan éltek, míg meg nem haltak...” – hangzik el a mese végén, pedig a valóságban ritkán így zajlanak a házasságok. Néha vannak nehéz pillanatok benne, de ha jól csináljuk, ezek nem töréspontok lesznek, hanem lehetőségek a fejlődésre. Erre világít rá az idei Házasság hete rendezvénysorozat is február 11–18. között.

Akár különös jelentőséget is tulajdoníthatnánk annak, hogy éppen február 11-én kezdődik az idei Házasság hete, hiszen pontosan 11 éve csatlakozott Veszprém is az Angliából indult kezdeményezéshez. Ha komoly összefüggés nincs is a dátum és az évek száma között, azt mindenképpen elmondhatjuk: ennyi idő már jó bizonyíték arra, hogy a veszprémiek fontosnak tartják a házasság intézményét, illetve annak megünneplését.

Isó Zoltán, Porga GyulaIsó Zoltán, Porga Gyula

Hogy is lenne másként ez ott, ahol a közösségépítés legalább annyira hozzátartozik a városfejlesztéshez, mint az infrastrukturális beruházások vagy a szolgáltatások bővítése, javítása. Mert – ahogy azt Porga Gyula polgármester is kijelentette az eseménysorozat beharangozó sajtótájékoztatóján – a legkisebb közösség a család, és amikor azt mondjuk, Veszprém családbarát város, az azt is kell jelentse, hogy egy kicsit lelki oldalról is támogatjuk ezt a közösséget, összejövetelekkel, ünnepléssel, elismeréssel.

Ilyen elismerés például a gyémántlakodalmasok vacsorája, amelyet évek óta megrendeznek, tisztelegve a 60. házassági évfordulójukat ünneplő párok előtt, akik igazi mintaként szolgálhatnak mindenki számára. De ilyen a Vándorbölcső kezdeményezés is, melyet háromhavonta egy-egy újszülött kap meg a várostól, most éppen 2024 első veszprémi kisbabája.

Udvardy GyörgyUdvardy György

A Házasság hete azonban nemcsak az önkormányzat számára fontos, évek óta egyre többen állnak oda mellé. A „régi motorosok” között van a Veszprémi Érsekség, amely többek között a Veszprém Tv műsorán látható riportsorozattal és egy fiataloknak szóló rajzpályázattal készül, hiszen nekik is vannak vágyaik, elképzeléseik, véleményük a házassággal kapcsolatban, amely Udvardy György érsek szavaival az emberi élet alapja, melyben a családtagok növekedni tudnak és amelyben a stabilitás mellett jelen van a változás, egy dinamikus fejlődés is.

A házasság ugyanis nem egy statikus valami – nem véletlenül kapta az idei eseménysorozat az „Állandó megújulásban” szlogent. Egy házasságban is előfordulnak bizony viták, de ezek a viták lehetnek a megújulás katalizátorai is, ha közben el tudjuk mondani, hogy a viták azért vannak, mert a másik fontos számomra, mert jobbat akarok mindkettőnknek – magyarázta Závodi Zsuzsanna református lelkész, miközben „Az ÉLET-gyöngyei” imasétára invitált mindenkit, mely során arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy minden nézeteltérés és nehézség ellenére házasságban élni érték.

Závodi ZsuzsannaZávodi Zsuzsanna

Ezt az értéket hangsúlyozta Isó Zoltán evangélikus lelkész is, aki úgy fogalmazott: a házasság Isten teremtési rendje, annak a felismerése, hogy minden jó a világban, csak az nem, ha az ember egyedül van. Társra van szükségünk, akivel erősíthetjük egymást – akár a vitáinkban is –, és házasságban élni jó; ha nem, ha rossz a házasság, az nem azért van, mert annak intézménye rossz eleve, hanem mert mi rontjuk el. De folyamatosan tehetünk azért, hogy javítsunk rajta. Erről szól majd Oberfrank Pál az egyház felkérésére készített irodalmi összeállítása is.

Az egyhetes rendezvénysorozat alatt emellett ismét lesz Mézeskalács szelfifal a Laczkó Dezső Múzeumban, nyitó és záró szentmise, valamint tárlatvezetés is Egry József festőművész és felesége, Pauler Júlia házassága kapcsán. Az állandó megújulás jegyében új együttműködő partnerként kapcsolódik be a FOTON Audiovizuális Centrum, ahol Makk Károly Szerelem című klasszikusát vetítik majd február 16-án.

A Házasság hete részletes programjai ITT olvashatók.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
,,Nem az a cél, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy soha ne adjuk fel” – beszélgetés Sterczer Hildával Házasság hete ,,Nem az a cél, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy soha ne adjuk fel” – beszélgetés Sterczer Hildával Van, aki a biztonságot választja, és van, aki a magasba tör. Sterczer Hilda az utóbbi. Nemcsak 8000 méter feletti csúcsokat mászott meg, hanem a legnehezebb élethelyzeteket is túlélte. Erőss Zsolt feleségeként a hegyek között vesztette el férjét, de megtartotta a hitét, az erejét és a kitartását.Ma mentáltrénerként segít másokat a belső erő megtalálásában, és a Hópárduc Alapítvány vezetőjeként azon dolgozik, hogy a mozgás és a természet szeretetét továbbadja. Hogyan lehet egy tragédia után újrakezdeni? Hogyan lehet továbblépni úgy, hogy a múlt nem lehúz, hanem erőt ad? Sterczer Hilda története több, mint gyász és újrakezdés – a bizonyíték arra, hogy az emberi lélek ereje határtalan. 2025. február 21. 15:46 Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára közélet Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára A Házasság hete alkalmából, idén tizedik alkalommal hirdetett rajzpályázatot a Kukkantó Baráti Kör Egyesület, méghozzá 4-14 év közötti gyermekeknek, "Szeretem a családom, mert mindenki a barátom" címmel. A pályázat fővédnöke Porga Gyula polgármester volt, az eredményhirdetésre pedig szombat délelőtt került sor a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában. 2025. február 16. 10:31 Elindult a Házasság Hete Veszprémben Házasság hete Elindult a Házasság Hete Veszprémben Vasárnap délelőtt a Kálvin János parki református templomban megnyitották a Házasság Hetét Veszprémben, amelyhez kapcsolódóan áldó istentiszteletet is tartottak a házaspárok számára. Az esemény célja, hogy a házasság értékeit, szépségeit és kihívásait egyaránt bemutassa, valamint ráirányítsa a figyelmet a családok közösségi erejére. 2025. február 9. 16:25 A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Házasság hete A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Február 9. és 16. között érkezik a Házasság Hete Veszprémbe is, ahol a szervezőknek ezúttal is sikerült sokszínű  programokkal előrukkolniuk, az interaktív workshopoktól a legmélyebb lelki dimenziókat érintő beszélgetésekig. Cikkünkben bemutatjuk az összes programot, amiből válogathatnak Veszprémben, nem csak házasápárok, hanem mindenki, aki szeretne többet tenni a párkapcsolata és családi élete érdekében. 2025. február 5. 10:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.