Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élsportolók két lábon

2024. április 1. 19:55 // Forrás: VEDAC
A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében.

A projektet Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója vezeti, aki a pilot projekt során a VEDAC és a VESC érintett sportolóit vonja be a programba, de a kísérleti fejlesztés eredményeit szélesebb körben is tervezi hasznosítani.

2024 áprilisától hét társadalmi innovátor indítja saját projektjének megvalósítását. A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban megvalósuló, egyedülálló programot a HÁRFA Alapítvány irányítja.

A 2023 decemberében meghirdetett pályázati felhívásra közel 30 jelentkezés érkezett. Az első forduló után 15 pályázó vett részt a HÁRFA Alapítvány által koordinált mentorálási szakaszban. A pályázók március 12-én pitch-napon mutatkoztak be a TINLAB konzorciumi partnerei előtt. A zsűri nyolc projektet javasolt megvalósításra, egy pályázó visszalépésével alakult ki a végleges, hét győztes.

Hollósi Szabolcs, a HÁRFA Alapítvány elnöke és Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatójaHollósi Szabolcs, a HÁRFA Alapítvány elnöke és Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója

A kísérleti fejlesztések a TINLAB fókuszterületeihez – Digitalizáció társadalmi hatásai; Kultúra, kompetencia és humán tőke; Életminőséget javító társadalmi innovációk; Társadalmi innovációs módszertanok – illeszkednek. A projektek futamidőtől függően díjazásban (bruttó 1-4 millió összesített bérkeret) részesülnek, mentorálási támogatást kapnak, valamint profitálhatnak a TINLAB szakmai kapcsolati hálójából is.

A pályázati folyamat eredményeként került kiválasztásra Németh Attila projektje is, mely az Élsportolók két lábon – A középiskolai tanulmányaikat befejező sportolók továbbtanulását, továbbképzését támogató innovatív módszertan kidolgozása címet kapta.

Szeretném a sportolókat minél szélesebb spektrumban támogatni, mely túlmutat egy hagyományosnak tekinthető sportklub-sportoló viszonyon. A továbbtanulás kérdése visszatérő nehézség a sportolók körében, nincs egy egységes keretrendszer, módszertan, mely támogatná őket a számukra legjobb döntés meghozatalában. Ebben szeretnék nekik segíteni a kísérleti fejlesztéssel

– mondta el Németh Attila.

A továbbtanulás kapcsán szükséges egy egyéni kompetencia- és érdeklődés felmérés, meg kell vizsgálni az egyén sportpályafutására és a sportágára jellemző specifikumokat, valamint olyan „soft” tényezőket is górcső alá kell venni, melyek nem közvetlenül tartoznak a továbbtanulással kapcsolatos döntések meghozatalához, de a sikerességet jelentősen befolyásolják. Ilyen például a családi és anyagi háttér, az emberi kapcsolatok, a településhez és a sportegyesülethez való kötődés stb. A projekt várható eredménye egy olyan módszertan kidolgozása, mely adaptálható más sportolók és más egyesületek továbbtanulással kapcsolatos döntési mechanizmusába. Az edukációs folyamat eredményeként hozzásegítik a sportolót a minél eredményesebb továbbtanulással kapcsolatos döntés meghozatalához. Az innováció fontos értéke, hogy az edukáció nemcsak a sportolóra terjed ki, hanem a döntésében szerepet játszó környezetére, a sportegyesületre, az edzőkre és a szülőkre/családra egyaránt. Az edukációnak köszönhetően az érintettek más sportolók esetében is hasznosítani fogják tudni a megszerzett tudást, és új szemléletben közelítik meg a továbbtanulás kérdését.

A projektek a ceglédi TINLAB-URBAN 21 konferencián is megjelentek kerekasztal-beszélgetések formájában.

vehir.hu
további cikkek
Negyedszer rendeztek hegyi ob-t atlétika Negyedszer rendeztek hegyi ob-t Idilli zöld környezetben, viszont annál nehezebb és küzdelmesebb pályán rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) közösen az idei hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot. 2024. április 19. 15:35 Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. 2024. április 18. 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.