Úgy tűnik, hogy kimászott a gödörből a veszprémi futsalcsapat. Öt vesztes meccs után Nyíregyházán végre nyerni tudott a gárda az NB I felsőházi rájátszásában, a Magyar Kupában pedig imponáló magabiztossággal, kettős győzelemmel búcsúztatta az alsóházban szereplő Pécset.
A bakonyiak ezzel bejutottak a sorozat négyes döntőjébe, melyet május 11-12-én a fővárosi Koltay Jenő Sportközpontban rendeznek. A sorsolást április 9-én tartják, amelyen a mienk mellett a címvédő Haladás, a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu és a Maglód lesz még érdekelt.
– Örülünk annak, hogy az utolsó három mérkőzésen sikeresek voltunk, ráadásul tizenöt gólt szereztünk és mindösszesen négyet kaptunk – kezdte a helyzetértékelést Fehér Zsolt, aki hozzátette: az említett számok jól mutatnak, de úgy véli, a sikeres folytatáshoz minden játékosának bele kell adnia apait-anyait, és kétszer húsz percig kell koncentrálnia. Negatív példaként a hazai kupameccs első félidei teljesítményét említette.
Csak akkor lehetünk eredményesek a szezon hátralevő szakaszában, ha mindenki százszázalékosan odateszi magát, és nem mindig Tatai Józseftől várja a gólokat. „Joci” nagy dolgot visz véghez, de most már elvárnám a többiektől is, hogy igenis nyerjenek meg egy-egy mérkőzést. Ők is rúgjanak gólt, adjanak gólpasszokat, nyerjenek meg minél több párharcot
– fogalmazta meg intelmeit a szakember, aki Tatai kapcsán a közelmúltban elért jelentős mérföldkőre utalt. A 62-szeres válogatott játékos immáron 305 meccsen viselte együttese mezét, amelyeken eddig 406 gólt jegyzet.
A kupameccsek után hétfőn (18.30) tehát folytatódik a bajnokság: a felsőház 7. fordulójában az utolsó helyen álló DEAC-ot (egy győzelem, egy döntetlen, négy vereség) fogadja az ötödik Veszprém (egy győzelem, öt vereség). A bakonyiaknak égető szükségük van a három pontra, hiszen győzelem esetén megmarad az esélyük, hogy megelőzzék a negyedik Nyíregyházát, s a bajnokság utolsó etapjában megküzdhessenek a bronzéremért.
A nyomás nem az én csapatomon van. A hazai pálya mindig nagyon fontos volt számunka, de így is az erősebb kátékoskerettel rendelkező DEAC a találkozó esélyese. Ezzel együtt, ha úgy játszunk, ahogyan a Nyíregyháza otthonában, csapatszinten mindent megteszünk a győzelemért, nem kérdés számomra, hogy itthon tartjuk a három pontot. A Pécs elleni találkozó második játékrészében rendkívül hasznos munkát végeztek a fiataljaink az első védővonalban. A Bognár testvérek és Molnár Dániel mellett nem sok babér termett a pécsi támadások kialakítására. A jó helyzetkihasználás mellett fontos lesz, hogy a társak ezúttal is ilyen agresszív, jó védekezéssel tehermentesítsék majd Tatait és Dorogit, hogy a mérkőzés végéig bírjuk a tempót.