Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV

2024. május 10. 12:36
A hétvégén immáron nyolcadik alkalommal szerepelhet a futsal Magyar Kupa négyes döntőjében a 2021-es győztes Veszprém, amely a szombati (kezdés: 18.00) második elődöntőben a Maglóddal találkozik fővárosi Koltay Jenő Sportközpontban.

A tavaly bronzérmes 1. Futsal Club Veszprém egy győzelemmel és kilenc vereséggel az utolsó helyen zárta a felsőházi rájátszás küzdelmeit, így hatodikként fejezte be az NB I 2023/2024-es kiírását. A bajnokság tehát befejeződött a mienk számára, de a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőben még van lehetőség javítani.

Kapcsolódó cikk
Tíz másodpercen múlt a bravúr
A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára.

– Nagyon kevés, időben kifejezve mindössze tíz másodperc hiányzott a Kecskemét vendégeként a pontszerzéshez hétfőn a rájátszás utolsó fordulójában – fordultunk Fehér Zsolthoz, a Veszprém vezetőedzőjéhez.

– Ha minden felsőházi rangadóba így álltunk volna bele, ennyire akartunk volna, ennyire kitette volna mindenki a szívét a pályára, akkor nagy bizonnyal mi is éremért játszhatnánk a szezon végén. Bár ezúttal sem sikerült a pontszerzés, de nagyon pozitív volt a csapatszellem. Hozzá kell tennem, sajnos külső tényezők nem engedték, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.

Fehér Zsolt szeretne döntőt játszani együttesévelFehér Zsolt szeretne döntőt játszani együttesével

– A gárda így az utolsó, hatodik helyen zárta a felsőház küzdelemit. Itt az ideje megvonni a mérleget.

– Az alapszakaszban kimagasló teljesítményt nyújtottunk, ott voltunk végig az első, második hely környékén. Sajnos a télen történt változások miatt megtört valami. Gondolok itt Everton Felipe távozására, aki nagyon csúnyán becsapott mindenkit, vezetőket, csapattársakat, szurkolókat. (A családi okokra hivatkozva távozó brazil a búcsúzását követő napokban aláírt hazája tartományi bajnokához – a szerk.). Nem úgy mentek a dolgaink, ahogy azt szerettük volna, az idősebb játékosokat az utolsó leheletükig küzdöttek, így felőrlődtek. A fiatalok tették a dolgukat, de ki kell mondani, hosszú távon ők még nem képesek ugyanazon a szinten játszani minden mérkőzésen. Ennek köszönhető, hogy csak a hatodik pozícióban jöttünk be. S ne feledjük, hogy Fridrich is a szezon közben távozott.

– Az idény megítélésén sokat javíthatna egy jó szereplés a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőben.

– Abszolút így van. Szeretnénk döntőt játszani. A hétfői meccsből kell átmentenünk az akaratot a győzni akarást és meg fogjuk csinálni és be fogunk jutni a fináléba. Mindenki jobb szájízzel térne pihenőre, ha eredményesek lennénk szombaton, majd ezt követően vasárnap is.

– Mi kell ahhoz, hogy a Veszprém a szombati elődöntőben érvényesítse a papírformát az NB I-ből most kieső Maglód ellen?

– Be kell tartani azokat a dolgokat, amiket az edzéseken gyakorlunk. Egyénileg is figyelnünk kell a Maglódra, mert van két-három nagyon jó kvalitással rendelkező játékosa. A fókuszban azonban a saját játékunk, a mi akaratunk és taktikai feladataink fognak szerepelni. Fontos lesz a helyzetkihasználás, amivel sajnos egy-egy meccsen elégedetlenkedtünk. Jó mérkőzést várok, hiszen a maglódiak kiestek az élvonalból, s ők is itt, ezen a találkozón akarnak majd visszahozni valamit a szezonjukból.

A Veszprémnek 2021-ben már sikerült megnyernie a Magyar KupátA Veszprémnek 2021-ben már sikerült megnyernie a Magyar Kupát

– Milyen eredményre számít a másik elődöntőben, a címvédő Haladás és a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu összecsapásán?

– Nem lenne fair tőlem, ha most bemondanám annak a csapatnak a nevét, amely szerintem meg fogja nyerni a gigászok küzdelmét, de valahol meglepetést érzek.

Férfi futsal Magyar Kupa, négyes döntő

Május 11., szombat – elődöntő

15.30: Haladás VSE–MVFC Berettyóújfalu
18.00: 1. Futsal Club Veszprém–Maglódi TC

Május 12., vasárnap

16.30: döntő (Tv: M4 Sport)

A sorozatban bronzmérkőzést nem rendeznek.

Nyolcadik alkalommal a négyes döntőben

A 2011-ben alapított 1. Futsal Club Veszprém) 2012, 2014, 2015, 2019, 2020, 2021 és 2022 után immáron nyolcadik alkalommal jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. A kék-fehérek 2015-ben és 2019-ben a döntőben is szerepelhettek, ám előbb a Győr, majd a Berettyóújfalu ellen is alulmaradtak. 2021-ben pedig a bakonyi klub eddigi legnagyobb sikerét aratva elhódította a sorozat serlegét, miután a fináléban hosszabbítást követően felülmúlta a Berettyóújfalu gárdáját. Legutóbb 2022-ben sikerült eljutni a legjobb négy közé, akkor a későbbi győztes Haladás állította meg a mieinket az elődöntőben.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.