Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 15. Jolán
Veszprém
20°C
2024. június 15. Jolán
Veszprém
20°C

Mindkét veszprémi csapat magabiztosan nyert a másodosztályban

2024. május 18. 7:42
A Veszprém Handball Academy U21 a DEAC vendéglátójaként, a Fejér-B.Á.L. U21 pedig a Kecskemét otthonában nyert meggyőző fölénnyel a férfi kézilabda NB I/B pénteki játéknapján.

A már biztosan második helyen záró bakonyiak – akik nem juthatnak fel az élvonalba – a kilencedik DEAC gárdáját fogadták péntek este az arénában.

Határozott, jó kezdéssel rukkoltak elő az egyetemisták, akik az első játékrész harmadához érve már öttel vezettek. A folytatásban felzárkóztak a hajdúságiak, akik egészen a hajráig tartották magukat. Ekkor 5-0-s szériát produkált a Veszprém, amely ezt követően tovább növelte fórját. Már kilenc góllal is vezettek a mienk, amiből még faragni tudott a DEAC, a vége azonban tükörsima hazai siker lett.

A bakonyi fiatalok május 26-án a Szigetszentmiklós vendégeként búcsúznak az idénytől.

Férfi kézilabda NB I/B, 29. forduló:
Veszprém Handball Academy U21–DEAC 39-30 (20-16)
Veszprém Aréna, 100 néző. Vezette: Bátori, Szécsi
Veszprém: Tóth M. 1, Győri N. 1, Reidmar 1 (kapusok), Jajic 8, Czabula, Füry 3, Szabó T. 4, Janowszky 1, Hoffmann 3, Bőti 2, Balogh B. 6, Bene 2, Viski, Barna 6, Apró 1, Sisa R. Vezetőedző: Szobol Zsolt
DEAC: Boros, Maródi (kapusok), Hornyák 1, Kiss R. 2, Mórucz, Fülöp, Kiss B., Illés 2, Almásy 6, Szolnoki, Kiss A. 8 (2), Pethő 4, Kerezsi 1, Portik 1, Dobos 5. Vezetőedző: Medgyessy Sándor
Kiállítások: 12, ill. 4 perc
Hétméteresek: -/-, ill. 5/2
Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-1, 9. perc: 5-4, 12. perc: 10-5, 18. perc: 11-10, 23. perc: 13-13, 27. perc: 16-16, 31. perc: 21-16, 39. perc: 26-18, 46. perc: 30-24, 52. perc: 34-26

A Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 idei utolsó szereplésére a Kecskemét otthonába látogatott pénteken.

Kovács György csapata meséses teljesített, a veszprémi fiatalok már a szünetre is ötgólos fórral vonulhattak (félidei részeredmény: 13-18). A fordulás után folytatódott a vendégek örömjátéka: a bakonyiak végül meggyőző, nyolcgólos diadalt arattak (végeredmény: 29-37).

A Fejér-B.Á.L. Veszprém jövőre is indíthat csapatot a nemzeti másodosztályban.

Férfi kézilabda NB I/B, 30. forduló:
Kecskemét – Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 29-37 (13-18)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok. Vezette: Barna, Kovács B.
Kecskemét: Sárközi, Kucsera, Molnár (kapusok), Horváth 7, Tóth 7 (2), Csuzi 3, Francia 2, Bózsa 3, Dörmő 1, Forgács 3, Fodor 1, Deák. Vezetőedző: Tóth Norbert
FB-Veszprém: László, Kaiser 1 (kapusok), Fink 2, Racskó 3 (1), Fercsik 3, Gulyás 2, Szucsik 7 (1), Ruzsányi 4, Poharánszki 3, Szabadi 3, Balogh, Majczán 3,  Patonai 2, Rubos 2, Török-Vida 1, Szatmári 1. Vezetőedző: Kovács György
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2

vehir.hu
Szalai Csaba
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO- UNI FKC KFT 29 26 1 2 913 708 205 53
2. Veszprém Handball Academy U21 29 21 4 4 849 740 109 46
3. Szigetszentmiklósi KSK 29 18 3 8 821 756 65 39
4. Optimum Solar - Békési FKC 28 17 2 9 822 799 23 36
5. Mezőkövesdi KKFT 28 14 6 8 855 800 55 34
6. KK Ajka KFT 28 15 3 10 755 685 70 33
7. Budai Farkasok-Rév 29 13 4 12 810 807 3 30
8. OTP Bank-Pick Szeged U21 28 13 3 12 872 876 -4 29
9. DEAC 29 12 3 14 826 829 -3 27
10. Ceglédi KK 29 12 2 15 849 811 38 26
11. Vecsési KKFT 28 11 2 15 771 814 -43 24
12. Rákosmente 28 10 4 14 721 770 -49 24
13. Tatai AC 29 9 3 17 816 859 -43 21
14. Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 30 7 4 19 826 935 -109 18
15. Kecskemét 29 5 1 23 738 925 -187 11
16. ÓAM-Ózdi KC 28 2 3 23 747 877 -130 7
Utolsó módosítás: 2024. május 18. 7:44
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Ceglédi kk
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2023. december 15. 18:00
Helyszín
Cegléd, Gál József Sportcsarnok
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2024. február 2. 19:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
29-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Optimum Solar - Békési FKC
Időpont
2024. február 7. 16:45
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Győri ETO- UNI
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. február 9. 19:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
22-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Mezőkövesdi KKFT
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
40-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
ÓAM-Ózdi KC
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
KK Ajka
Időpont
2024. február 22. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2024. február 25. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
34-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. március 1. 18:00
Helyszín
Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
24-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Rákosmente
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. március 2. 17:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont
Eredmény
26-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
ÓAM-Ózdi KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. március 8. 18:00
Helyszín
Ózd, Marosi István Városi Sportcsarnok
Eredmény
39-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2024. március 8. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
27-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged U21
Időpont
2024. március 24. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Békési FKC
Időpont
2024. március 30. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
23-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2024. április 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Mezőkövesd
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 12. 18:30
Helyszín
Üllő, Városi Sportcsarnok
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2024. április 12. 19:00
Helyszín
Veszprém, DEVM csarnok
Eredmény
30-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Rákosmente
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 20. 17:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont
Eredmény
24-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Győri ETO- UNI
Időpont
2024. április 21. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 2. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
22-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
KK Ajka KFT
Időpont
2024. május 5. 15:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2024. május 10. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
DEAC
Időpont
2024. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. május 17. 19:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
29-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 26. 15:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-27
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.