Hazánkban Keresztelő Szent Iván napjaként emlegették és nem volt olyan szeglete az országnak, ahol a tisztások szélén föl ne lobbant volna az Iván-napi máglya. A tűzgyújtás és a parázs átugrása főképpen a szerelemvarázslást szolgálta, ám a tűzbe dobált és megsült „szentiváni” almának gyógyító erőt tulajdonítottak.
Veszprémben hajdan június, a báli évadot jelentette. Egymást érték a különböző szervezetek, egyletek, körök által rendezett táncvigalmak, amelyeket legtöbbször a Betekints-kertben tartottak. Ám a Betekintsnél rendesen megszokott történni az a borzasztó dolog, hogy az ott rendezendő nyári táncmulatságokat elmossa az eső. 1879. június 29-én arról tudósított a Veszprém, hogy a június 14-ére kitűzött táncvigalma a veszprémi fiatalságnak nem volt megtartható az eső miatt. A rákövetkező hét minden szép napján találkozott egy pár táncsóvár nő, kik azon reményben, hogy na, ma meg lesz tartva a majális, felöltöztek és útnak indultak, míg valaki fel nem világosította őket, hogy hiszen nem lőttek, tehát ma nem lesz tánc.
Végre megjött június 21. de viharfelhőket is hozott, melyek a rendezőség keblét szorongással, a Betekints bérlőjét pedig páni félelemmel töltötték el. A tarackok mindannak dacára megszólaltak, reményt öntve az aggódó női keblekbe, de választ a mennydörgés adott rá azon koromsötét felhőkből, melyek a Bakony fölé tornyosultak. Nagy nehezen eloszlottak ezek a felhők is anélkül, hogy városunkat érintették volna. A rendezőség nagyot lélegzett, de még idő előtt, mert a Bakonyba leszakadt felhő vize oly mennyiségben öntötte el ismét a Séd part kertjeit, hogy a Betekints kerthelyisége egy pár perc alatt egészen víz alá került. A rendíthetetlen fiatalság rögtön gyűlést tartott és elhatározta, ha törik szakad, a táncvigalmat megtartja. Úgy lett.
A Séd megsokallva már a fiatalság ilyetén bosszantását félig meddig visszahúzódott medrébe, de a tánchely hasznavehetetlen lett. A találó elme könnyen segít magán; a szárazabb helyen a ház előtt egy pár fát a prefektus engedélyével szépen kivágattak, a lehúzódott víz helyét hamar megmúrváztatták és oly tánchelyet rögtönöztek, amelyen a széles jó kedv kénye szerint tombolhatott. Híre ment ugyan városszerte a Betekints elöntésének és sok családot ez vissza is tartott, de mindennek dacára oly szép és válogatott közönség jött össze, hogy az első és második franciát 28-28 pár táncolhatta. Hogy a megzavart, de félig azért mégis megtartott táncvigalom teljes legyen, ugyanazon fiatalság még egy majálist rendezett, június 29-én.
A Séd völgye, háttérben a Betekints-völgy a malmokkal (fotó: Fortepan / Umann Kornél)
Június 27-én van az egyik legnépszerűbb magyar szentnek, Lászlónak az ünnepe. Sok monda és legendás történet mesél a lovagkirály életéről, emberi nagyságáról. Mivel a korai gyepű-határ, Erdély végleges egybeépítése az országgal az ő uralkodása alatt történt meg, ezért Erdély patrónusaként is tisztelték és ábrázolásai főként az ország hajdani gyepű-vidékein lelhetők fel.
A hónap végén, június 29-én két apostolt is ünnepeltek és ünnepelnek ma is: Pétert és Pált. Az első az apostolfejedelem. A másik a népek apostola volt. Hagyományosan ezen a napon kezdődik az aratás, mivel a néphit úgy tartja, hogy a búza töve „Péterpálkor” megszakad. Sokfelé ekkor kezdték vágni a rozsot és a búzát. Ha ez utóbbi még nem érett meg a betakarításra, akkor egy-két kaszasuhintást végeztek csak, hogy jelképesen megkezdjék az aratást.
Péter-Pál napja valamikor dologtiltó nap volt. Sokfelé ekkor fogadták fel a gazdák a kaszálni tudó részes aratókat és a napszámosokat. A hiedelem szerint, aki a hajadonok közül ezen a napon elsőként hallotta meg a harangszót, az év végéig biztosan férjhez megy.
Június vége, július eleje gyakran hozott rekkenő hőséget a régmúltban is, amelynek általában heves zivatarok, jégesők vetettek véget. Bolgár Mihály feljegyzéseiben olvashatjuk, hogy „1806. június 28-án nagy zivatar volt; este 7 órakor erős jégzápor hullott alá; a dió-nagyságú jéggömbök némelyike 8 latot is nyomott. Ehhez hasonló jégesőre még nem emlékeznek az emberek. Elpusztítá Jutast, Csatárt és Márkót, de tovább nem ment. Akiket födetlen fővel talált a mezőn, azok fejét beverte. A nyugatra néző ablakok mind összetörtek; jóllehet a zivatar csak igen kis ideig tartott, mégis vastagon födé a mezőket a jég. Esti 9 órára kiderült az ég.”
1883. június végén arról írt a Veszprémi Független Hírlap, hogy „Vetéseink a múlt heti kedvező időjárás folytán igen szépek s gyönyörű fejlődésnek indultak. Reményeink ez ideig jó aratással bíztatnak.” Még ugyanebben a lapszámban (június 30-án) olvashatjuk az alábbi hírt is, hogy „Iszonyú jégeső vonult el városunk s határa fölött tegnap délelőtt, mely a vetésekben is igen nagy károkat okozott.”
A Veszprém július 1-én részletesebben tudósít az eseményről. Eszerint: „június 28-án d. e. 11 és 12 közt valóságos felhőszakadás volt városunk felett, mely mogyoró nagyságú jéggel volt vegyítve. Szerencse, hogy keskeny szalagban vonult és így nagy kárt nem tett. A hosszú utca és a Séd melletti házak itt-ott szenvedtek.”
