A Mártonnal kezdődő, karácsony előtti negyven nap a középkorban még ugyanolyan böjtös időszaknak számított Európa-szerte, mint a húsvétot megelőző nagyböjt. Később, nyilván a világiasabb német reformáció hatására, november 11-én 11 óra 11 perckor kezdődött és kezdődik napjainkban is – Európa német nyelvterületeinek nagyobb tájain – a következő év húshagyó keddjéig tartó, vidám farsang.
A késő őszi borongásnak fittyet hányó életörömnek nálunk az úgynevezett „kisfarsang” kínált tágabb teret, amely tulajdonképpen a kinti munkák befejezése után, az újbor kiforrásával kezdődött és András napig tartott. Ekkor zajlottak a kézfogók és a lakodalmak, népesültek be a fonóházak. A fonóba járás jó alkalmat teremtett az ismerkedésre, udvarlásra, szórakozásra.
Fortepan / Sibinger János
November időjárását a télre való „felkészülés” jellemzi. Van úgy, hogy a hónap közepén már keményen fagy és hó borítja a tájat, de vannak évek, amikor egészen enyhe az idő, és a reggeli fagy is különlegességnek számít. Mint például 1875-ben, amikor november 14-én arról írt a Veszprém, hogy az első dér a napokban köszöntött be hozzánk, minek folytán a fák már kopaszon állanak. Időjárásunk esős, felváltva hideg szélvész csap a városra észak s nyugatról. Utcai kátyúinkban a sár permanens álláspontra helyezkedett. 1877. november 18-án pedig arról tudósított az újság, hogy „időjárásunk annyira szép, hogy a Bakony közepén szabadban lehet nyílt rózsát látni. A vetések azonban szomjúhozzák már régóta az esőt.”
Van úgy, hogy novemberre is marad a nyári zivatarokból néhány, mint 1882-ben, ugyanis november 12-én azt írta az újság, hogy „múlt csütörtökön este erős szélvihar dühöngött városunkban, mely a pornak kiállhatatlan felverése által majdnem lehetetlenné tette a járás-kelést. A levegő meleg volt; erős és sűrű villámlás szelte át légkörünket, dörgés azonban nem volt hallható. A megeredt záporeső után a legszebb és legenyhébb tavaszi reggelre virradtunk, melyet szép napos idő követett. A légsúlymérő feltűnő leszállása távolabb vidéken lehető földrengést jelzett. Múlt pénteken este szintén volt égiháborúnk, mely erős villámlás és mennydörgéssel vonult városunk fölött el, jeges záporesővel mosta meg földünket. A péntek esti vihar jégesővel járt. Szombat reggel még a mohás házak tetején mogyoró nagyságú jégdarabok voltak láthatók. Reggelre erős dér volt.
Fortepan / Szerdahelyi Márk
„Szent Erzsébet napja, tél erejét szabja” – emlegették ilyenkor a november 19-éhez kapcsolódó regulát a régi öregek. Aztán ha Örzsébet a „hópendelyét” alaposan megrázta, abból enyhe decemberre és lágy téli időre következtettek. Még inkább kívánták a késő ősz első, kiadósabb havazását az úgynevezett iccés juhászok, mert nekik, a tavasszal megkötött egyezség szerint, addig kellett kint tartani az őrzésre, legeltetésre felvállalt falkát, amíg a birka hátát be nem lepte a hó.
1876-ban nem kellett a pásztoroknak sokáig várni, ugyanis november 10-én virradóra ugyancsak beköszöntött a tél egész mivoltában. A hó oly szép mennyiségben esett, hogy tél derekára is beillett volna. A Veszprém című újság figyelmeztette a háztulajdonosokat, hogy el ne mulasszák házok elejét, különösen a hol síkos szokott a járda lenni, olykor-olykor egy kis hamu-, föveny-, vagy fűrészporral behinteni. Egyes közjáróhelyekről úgyis fog a város gondoskodni. Így azután, nem leszünk azon szomorú helyzetben, hogy lábtöréseket, karficamokat stb. jelezzünk.
Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
Természetesen a közjáróhelyekről a város nem mindenütt és minden időben gondoskodott. „Épp mikor legrosszabb az idő, akkor tagadja meg rendesen a piaci kút is a szolgálatot. Ilyenkor természetesen az Úr-kútról kell vizet hordani; de ott meg a lépcsők oly vastag jégkéreggel vannak bevonva, hogy csak életveszéllyel lehet magához a kúthoz férni. Ne kutassuk, kinek kellene azon segíteni; a kötelességre úgyis mindig fogni kell az embereket, hanem a szomszédos férfiak közül csak találkozhatnék valaki, ki, ha másért nem, legalább a „sajtáros kisasszonyok” kedvéért egy-két balta-vágással, meg egy pár marok hamuval vagy murvával oly könnyedén segíthetne a dolgon. Hja, ilyen időben még a lovagiasság is megfagy.” – olvasható a Veszprém 1876. november 19-ei számában.
1879 novemberében is figyelmeztetni kellett a háztulajdonosokat, mivel a beállott kemény tél szükségessé teszi, hogy a hogy házuk, illetőleg boltjuk elejét a hótól és jégtől megtisztítsák, és azt járhatóvá tegyék. Még eddig igen kevés helyen tapasztaltuk azt, hogy a járdák hamuval, fűrészporral vagy murvával behintettek volna. Dicséretes kivételt tesz a tűzoltó egylet, mely járdáját becsületesen gondozza.
Alexandriai Szent Katalin névünnepe – 25-én – korunkban is a hajdani, rigmusba fogott időjárási megfigyelést juttatja eszünkbe: „Ha Katalin locsog, a karácsony kopog.” Sokszor bevált tapasztalat, hogy az ellentét fordítottja sem alaptalan feltételezés, mert a november végi kopogós fagyokat – időjárásunk szakaszosságából eredően – gyakran enyheségbe fordítja az ünnepek előtti, alatti időszakot. Katalin névünnepén különösen az asszonyok tartózkodtak a nagyobb munkáktól és a férfiak sem fogták be a lovakat a kocsi elé. Katolikus vidékeken leálltak a malmok, a kendergyárak, a munkások a kerekek mozdulatlanságával emlékeztek védőszentjükre, merthogy Katalint az üldözői kerékbe törték.
