Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Amiről az időjárás mesél

'Hullott a hópehely anélkül, hogy csak egy gyenge szellő is megzavarta volna esésében' Amiről az időjárás mesél 'Hullott a hópehely anélkül, hogy csak egy gyenge szellő is megzavarta volna esésében' Máig őrzik a régi korok nagy havazásait a fellelhető tudósítások, amelyekből Kovács Győző, helytörténeti kutató, meteorológus szemzgetett. 2024. december 26. 20:40 Közeledik karácsony havának legboszorkányosabb napja Amiről az időjárás mesél Közeledik karácsony havának legboszorkányosabb napja András zárja a hegedűszót! – hallatszott november végén a hajdani intelem, ami azt jelentette, hogy az adventi időszak áhítatos csendjét nem illett a zenés-zajos táncmulatságokkal megzavarni. Így azután az Andrások és az őket köszöntő bálozók a jeles nap végső órájában véget is vetettek a vigalmaknak, a hazatérő lányok pedig – férjjósló praktikák révén – megálmodták, ki lesz majd a jövendőbelijük. A téli évnegyedet kezdő névünnep – az egyházi naptárban – a Krisztus után 43-ban vértanúhalált szenvedett Szent András apostol emlékét őrzi, akit, mint hittérítőt a peloponnészoszi Patraszban feszítettek a pogányok az X formájú, róla elnevezett András-keresztre. 2024. december 7. 22:31 Fákat vetkőztető, mogorva november Amiről az időjárás mesél Fákat vetkőztető, mogorva november Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlott bokrai közt sárga levél zörög… - juttatja eszünkbe Berzsenyi Dániel örökbecsű sorait „A közelítő tél” című költeményéből a fákat vetkőztető, mogorva november. Amely persze, ha eleinte a „halottak hetében” meg is rendít bennünket, ilyenkor már a fedél alá kényszerülő hétköznapjaink színtere, és hát a gondjainkat is feledtető, jeles névnapok, derűs alkalmak sora. A Károlyok és Imrék névünnepe után 11-én Mártont köszöntöttük. 2024. november 24. 12:03 'Közel a tél, tudd meg ember, kórót zörget a november!' Amiről az időjárás mesél 'Közel a tél, tudd meg ember, kórót zörget a november!' „Közel a tél, tudd meg ember, kórót zörget a november!" – figyelmeztet bennünket a régi rímes naptárversike a ködös, borzongatós Őszutó havára. A régi római naptár kilencedik hónapja november, ebből származik a hónap neve is. Régi magyar elnevezés szerint Szent András hava, csillagászati megnevezése pedig a Nyilas hava. Az őszi hónapok közül általában november a legködösebb, a legcsapadékosabb. A hónap első felében a szántóföldekről betakarítják az utolsó terményeket, és a hónap második fele már a báloké szokott lenni. Az első hó is novemberben szokott leesni, és a falun élő, gazdálkodással foglalkozó emberek ez idő tájt csak a ház körüli munkákkal foglalatoskodtak. 2024. november 1. 20:37 'Ha októberben fagy és hó van, lágy idő lesz januárban' Amiről az időjárás mesél 'Ha októberben fagy és hó van, lágy idő lesz januárban' „Ha októberben fagy és hó van, lágy idő lesz januárban.” – jövendölték a hajdani megfigyelők. Aminek persze a régi gazdaemberek sem örültek, viszont még inkább igyekeztek megalapozni a következő év gabonatermését. Erre utalt sokfelé a tizennyolcadikához kapcsolódó intelem, hogy tudniillik: Lukács az utolsó magvető.” Huszadikán Vendel az egyéb mezei munkák befejezését sürgette, Orsolya pedig – 21-én – a káposzta betakarításának kezdetét jelölte. Szintén ekkor kezdték a szüretet a Somlón, és ha hideg volt az idő, a szőlőszedők a mezsgyén rakott tűznél melengették elgémberedett ujjaikat, a szőlőtaposók pedig forralt bort kaptak. 2024. október 18. 22:46 'Hideggel ijesztő Mindszent hava, te, mint borzasztod és búsítod szívünket…' Amiről az időjárás mesél 'Hideggel ijesztő Mindszent hava, te, mint borzasztod és búsítod szívünket…' „Hideggel ijesztő Mindszent hava, te, mint borzasztod és búsítod szívünket…” – A legrégebbi kalendáriumok jellemezték így októbert, melynek inkább csak a Skorpió csillagképbe átváltó utolsó harmada szokta meghozni a deres-fagyos hajnalokat. Tulajdonképpen ez, a lombhullást is felgyorsító, késő őszies időszak késztette a hajdani névmagyarítókat, hogy tízedik hónapunkat, az elmúlást is jelképező, november eleji halottas ünnepünkről, Mindenszentekről nevezzék el. 2024. október 2. 14:18 Nyár késeje, ősz hamara Amiről az időjárás mesél Nyár késeje, ősz hamara Nyár késeje, ősz hamara… A költő, Erdélyi József nevezte így szeptember középső harmadát, amely még igen kellemes, verőfényes időszaka az évszakváltásnak. Ugyanakkor egyre több jelét fedezhetjük fel az ősz „hatalomátvételének”: színesednek a lombok, tömegével hagyják itt fészkeiket kedvenc vándormadaraink, erdeink csendjét fel-felveri a szarvasbikák vetélytársriasztó bőgése. A Fecskehajtó Kisasszony-nap utáni hetek még inkább a termények betakarítására és a szántás-vetés előkészületeire összpontosították a gardaemberek figyelmét. 2024. szeptember 25. 22:38 Régmúltban viharok dúltak szeptemberben Amiről az időjárás mesél Régmúltban viharok dúltak szeptemberben A szeptember még nyár és már ősz is – bár hivatalosan az ősz csupán az őszi napéjegyenlőség napjával, szeptember 21-ével köszönt be. A mezőgazdaságban ez a hónap a betakarítás, a szüret, egyúttal pedig a szántás-vetés időszaka. Mint általában, a betakarítás és vetés, nemkülönben pedig a szüret időszakában nagyon sok függ az időjárás alakulásától. Kovács Győző meteorológus és helytörténeti kutató írása. 2024. szeptember 2. 15:47 'Hogy ha szép és tiszta Boldogasszony napja, jó jel, mert bő borral a szüretnek tája' Amiről az időjárás mesél 'Hogy ha szép és tiszta Boldogasszony napja, jó jel, mert bő borral a szüretnek tája' "Hogy ha szép és tiszta Boldogasszony napja, Jó jel, mert bő borral a szüretnek tája." - írták egykor elődeink, de hogy ezt mennyire is igazolja az időjárás a történelemben Veszprémben, arra Kovács Győző helytörténeti kutató és meteorológus keresi a válaszokat írásában. 2024. augusztus 15. 14:51 A '96-os veszprémi özönvíz krónikája - 'Mintegy fél órán át mintha dézsából öntötték volna a vizet' A '96-os veszprémi özönvíz krónikája - 'Mintegy fél órán át mintha dézsából öntötték volna a vizet' "Mintegy fél órán át mintha dézsából öntötték volna a vizet, s jég is hullott a belvárosban. Ugyanakkor szemtanúk szerint a Dózsavárosban egyetlen csepp sem hullott a flaszterra." 1996. augusztus 3-án a szeszélyes időjárás több tízmilliós károkat okozott Veszprémben, amit Kovács Győző, helytörténeti kutató és meteorológus elevenít fel írásában. 2024. augusztus 3. 2:27 Ilyen volt a régmúltban 'kaszasuhintó július' Veszprémben Amiről az időjárás mesél Ilyen volt a régmúltban 'kaszasuhintó július' Veszprémben „Most aratok és szénámat takargatom, ami nedves benne fölfordítom. Ím, a kánikulák ránk igen erőlködnek, magamra azért jobb gondot viselek.” – a régi kalendáriumok ezzel a tömör versikével érzékeltették a kaszasuhintó július, embert próbáló, rekkenő hőségét. Amivel az idei július közepe is előrukkolt, versenyre kelvén a 2007-es, a 2013-as és az elmúlt évek – hasonló időszakának – forróságával. 2024. július 23. 21:04 'Ha július nem főz, szeptembernek nem lesz mit ennie' Amiről az időjárás mesél 'Ha július nem főz, szeptembernek nem lesz mit ennie' „Hogyha dörög hajnalban, szél megindul óhatatlan. Hogyha délben gurgulázik, erdő-mező bőrig ázik. És ha zendül alkonyatkor, zivatar lesz a javából.” – dédapáink kalendáriuma emlékeztette ezzel a Szent Jakab havára érvényes intelemmel az aratókat. Mert bizony a nyár legmelegebb hónapja – a július – sem mentes a szélsőséges időjárási fordulatoktól. Ilyenkor kúszik legmagasabbra a hőmérő higanyszála, jut uralomra a tikkasztó forróság, és ugyancsak ilyenkor szakíthatják félbe a rekkenő hőséget az égiháborúval ránk törő heves záporok, zivatarok. 5-én pedig, Sarolta esője – miként azt a hajdani időjósok megfigyelték és hangoztatták is – tönkreteszi a várható diótermést. 2024. július 3. 22:21 Viharfelhők kergették a bálozókat Amiről az időjárás mesél Viharfelhők kergették a bálozókat A keresztény naptári hagyományban júniust Szent Iván havaként említik, akinek emléknapja az ősidőktől fogva ünnepelt nyári napfordulóra esik és a pogány népszokások megszenteléseként került a naptárba, mivel a katolikus egyház fölismerte, hogy az ősi kultúra rétegeit nem lehet és nem is szabad kiirtani a világból. 2024. június 19. 21:17 Amiről az időjárás mesél - Tündék nyitották a meteorológiai nyarat Amiről az időjárás mesél - Tündék nyitották a meteorológiai nyarat Június 1-én a légiesen bájos nevű hölgyek, a Tündék nyitották a meteorológiai nyarat, a gabonatermés és az aratásra való felkészülés hónapját. „Júniusi derült ég – bőség, júniusi sár – szükség.” – olvashatjuk a régi kalendáriumban, amely így figyelmeztette rímbe szedett tanácsaival Szent Iván havában a gazdaembert: „Tisztán tartsd a fákat, vigyázz a gyümölcsösre, hogy a javát hernyó – madár el ne költse. Karózva, indát tördösve, gyomlálva, készítsd a szőlőt másodkapálásra.” 2024. június 2. 14:01
1 2
közélet
Huszonháromezer tárgyat felejtettek az utasok a MÁV-csoport járművein 2025-ben Közel 23 ezer tárgyat hagytak el az utasok a MÁV-csoport járművein 2025-ben, amelyek több mint felét sikerült visszajuttatni tulajdonosaiknak - tudatta a MÁV-csoport honlapján kedden. Beszakadt a jég egy korcsolyázó gyerek alatt Balatonfűzfőn Noha a katasztrófavédelem még múlt héten is arra figyelmeztetett, hogy az északi part jege egyelőre nem biztonságos, voltak szülők, akik mégis a tóra vitték korcsolyázni a gyerekeket. Ovádi Péter: második alkalommal indul egymilliárd forint keretösszegű pályázat állatvédő civil szervezeteknek Második alkalommal indul egymilliárd forint keretösszegű pályázat állatvédő civil szervezeteknek - jelentette be az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten. Sarki fény festette színesre a Balatont Nem mindennapi látványban volt részük hétfő este azoknak, akik a Balaton partján kémlelték az eget, hiszen egy rendkívül intenzív geomágneses vihar miatt hazánk felett is felragyogott az Aurora Borealis. Január 24-én tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat A központi középfokú írásbeli felvételi vizsgák január 24-én 10 órakor kezdődnek a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőknek. 560 helyszínen több mint 70 ezer diák kezdi meg a felvételi eljárást - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden. Herendi porcelán Magyarország egyetlen luxusbrandjeként az európai élvonalban Árpád-házi Szent Margit példája és Boldog Bódi Mária Magdolna ajándéka erősíti a szentségre hívott közösséget A veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templom búcsúi ünnepén Dr. Udvardy György érsek atya mutatott be ünnepi szentmisét. A liturgia különös lelki súlyt kapott: a főpásztor hangsúlyozta, hogy a búcsú nem csupán hagyomány, hanem kegyelmi találkozás – „lélekfürdő”, amelyben az igehirdetés és a szentgyónás által készülhetünk fel az isteni ajándékok befogadására. Nyolcvan éve kezdődött a magyarországi németek kitelepítése Nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött meg a magyarországi német kisebbség kitelepítése, miután az állam a kollektív bűnösség elve alapján őket (minket) tette felelőssé a második világháború borzalmaiért. „Megtaláltam a helyem” - nyílt nap a Veszprémi Érseki Főiskolán Élénk érdeklődés övezte a Veszprémi Érseki Főiskola nyílt napját, ahol a pályaválasztás előtt álló fiatalok és a felsőfokú tanulmányok iránt érdeklődők személyesen ismerkedhettek meg az intézmény képzéseivel, oktatóival és légkörével. A nyári alak télen készül, de nem mindegy, hogyan Nem mindegy, hogyan állunk neki a fagyos futásoknak, a kinti mozgásnak. Legyünk óvatosak, tájékozódjunk, mielőtt nekivágunk a minuszos edzéseknek... Íme néhány fontos szempont, melyeket érdemes figyelembe venni.
sport
Férfi kézilabda Eb: Pont nélkül kezdi a középdöntőt a magyar válogatott A magyar férfi kézilabda-válogatott nem visz magával pontot az Európa-bajnokság középdöntőjébe, mivel 24-23-ra kikapott Izlandtól kedden, a csoportkör utolsó fordulójában, Kristianstadban. Ötméteres dráma után Eb-elődöntős a magyar válogatott A magyar válogatott ötméteresekkel 15-14-re legyőzte a címvédő és világbajnok spanyol csapatot a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság középdöntőjének zárófordulójában kedden, ezzel bejutott a legjobb négy közé. A debreceni Neuwirth Bence 100 pontot dobott egy egyetemi kosárlabda-mérkőzésen A debreceni Neuwirth Bence 100 pontot dobott a magyar egyetemi bajnokság hétfő esti mérkőzésén, ezzel beállította a legendás Wilt Chamberlain rekordját. FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben A magyar válogatott egy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei első világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek. Tóth Alex a Premier League-be szerződött – hivatalos Tóth Alex az angol Premier League-ben szereplő Bournemouth labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. Futsal Eb: nagy bravúr kell a továbbjutáshoz Szerdán kezdődik a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatottnak nagy bravúrra lenne szüksége, hogy továbbjusson a negyeddöntőbe. Elülső keresztszalag-szakadást szenvedett Lukas Jörgensen – hosszú kihagyás vár a Veszprém nyári igazolására Megérkezett a hétfő esti vizsgálat eredménye: elszakadt Lukas Jörgensen elülső keresztszalagja. A dánok olimpiai és világbajnok beállósa hosszabb rehabilitáció elé néz. Pergel szerint extra teljesítmény kell Izland ellen A balátlövő Pergel Andrej szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottnak extra teljesítményre lesz szüksége, hogy kedden legyőzze Izlandot az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Fazekasnak a támadások miatt van hiányérzete Az irányító Fazekas Gergőnek van némi hiányérzete az Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátéka miatt a csoportkör második fordulója után. A nyári alak télen készül, de nem mindegy, hogyan Nem mindegy, hogyan állunk neki a fagyos futásoknak, a kinti mozgásnak. Legyünk óvatosak, tájékozódjunk, mielőtt nekivágunk a minuszos edzéseknek... Íme néhány fontos szempont, melyeket érdemes figyelembe venni.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.