„Ha szeptemberben megdördül az ég, a fák sok virágot hoznak még” – szól a régi kalendáriumi versike, amellyel szorosan összefügg az a megfigyelés, hogy ha másodszor is kivirágzik az akác, akkor hosszú, meleg őszre lehet számítani. Ha viszont korán lehullanak a falevelek, ha a gólyák, fecskék korán útra kelnek, akkor hamarosan megérkezik a hideg idő.
A szeptemberi jeles napok nagy része a mezőgazdasági munkákkal és a paraszti élet szempontjából különösen fontos időjóslatokkal függ össze. Így például úgy vélték a régi öregek, hogy ha Kisasszony napján, szeptember 8-án nem köszönt be az éjszakai fagy, akkor meleg hosszú ősz várható. Ennek különösen a szőlészek szempontjából van jelentősége – amint azt egy régi naptári versike is mondja: „Szeptemberi meleg éjszakák, finom bort érlelnek. Ha hidegre fordulnak Máriák, savanyúak lesznek.”
Kisasszony napja – Mária születésnapja. A Nagyboldogasszony napján (augusztus 15-én) kezdődő „kétasszony köze” befejező napja. Középkori legenda szerint e nap hajnalán angyalok énekelnek az égben. Sokfelé ezen a napon állnak munkába a cselédek. A dióverés ideje is Kisasszony napjára esik, de a vetést is e határnap után kezdték meg. Régi szokás szerint a vetni való búzát az előző éjszakán „harmatra tették”, azaz a szabad ég alatt elterítették, abban a hitben, hogy akkor majd nem fog megüszkösödni. Így vélték biztosítani a jövő évi bő termést. Kisasszony napját esőjósló napként is számon tartották, ugyanis, ha ekkor nagy cseppekben esik az eső, esős ősz várható.
Fortepan / Fridhetsmuseet
Nem igazolódott be a szeptemberi zivatarról szóló népi hiedelem 1792-ben, ugyanis „szeptember 7-én egész éjjel nagy zivatar dühöngött; dió-nagyságú jéggolyók hulltak alá, számtalan ablakot betörve, kárt azonban semmiben sem tettek. A hosszú és enyhe ősz azonban elmaradt, mert „október 4-én kezdődött a hideg idő s tartott a következő év április 13-áig.” – Tudjuk meg Bolgár Mihály gyűjtéséből.
1877. szeptember 2-án panaszolta a Veszprém, hogy: Csak nincs esőnk. Ismét hetek múltak el a nélkül, hogy csak felhőt láttunk volna láthatárunk felett. Bármerre tekintünk, mindenütt a szárazságnak szembeszökő nyomait láthatjuk. A mező le van perzselve, mintha tüzes boronát húztak volna rajta keresztül; a szőlő nagy mértékben le van sülve; a burgonya fészke üres; a föld olyan száraz, mintha kiégették volna. Szeptember 9-én pedig arról olvashattunk, hogy: „Időjárásunk egyszerre meghűsült annyira, hogy ugyancsak elkelt az őszi kabát. A szőlőre a legjobb idő, mert az eső után szép meleg napok következtek; a kukoricára aligha nem későn jött az eső, a burgonyára meg még nem volt elég. Legtöbbet használt pedig a kövér embereknek, akik csakugyan nem tudtak hova lenni abban a nagy melegben.”
Bár a mai naptárakból már régen kiszorult, de a régi pásztoremberek még számon tartották Lambertus vértanú szeptember 17-én esedékes névünnepét. Ezen a napon ugyanis több figyelemmel kémlelték az eget, mert – a hiedelmes tapasztalások szerint – az ősz eleji Lambert megmutatja a jövő évi tavasz időjárását. Rövidebb távra szóló prognózist állítottak föl, 18-án Titusz napjának időjósai, akik, ha ekkor eső támadt, igencsak lucskos, csapadékos őszre következtettek. Titusz könnyeitől – sóhajtották ilyenkor a borúlátóbb szántóvetők – négy ökörrel sem tudsz kievickélni a sárból.
Fortepan / Kieselbach Tamás
Sárral nem csak a szántóvetők, de a veszprémi polgárok is nem egyszer találkozhattak, főként a tavaszi és őszi időszakban. 1881 szeptemberében a Veszprém felhívta az illetékesek figyelmét arra a már valóban elrémítő sártengerre, mely a hosszú-utca [ma Jókai Mór utca] mentén végig és a Horgos-utca hosszában elterül. Mutogatni lehetne pénzért más városbélieknek. Ez a kalamitás (kellemetlenség) ugyan általános a mi városunkban, de még sem oly borzasztó mérvű sehol, mint éppen e két utcában. Vagy akkor lészen csak segítség, majd, ha fagy? – teszi fel a költői kérdést a hírlapíró.
Ugyancsak 1881. szeptember 10-éről való a hír, hogy a vihar, mely pénteken este dúlt városunkban oly óriási villámlással és mennydörgéssel jött, hogy az utcán járó nők és gyermekek reszketve futottak a legközelebbi házakba. Esti 7 és 8 óra között volt a legnagyobb dörgés és villámlás, amikor le is ütött a papnövelde épületére, hol a villámhárító vasai – szemtanúk állításai szerint – még hosszú ideig izzó tűzben voltak. A péntek esti vihar alkalmával jégverés is volt, mely az almádi, csopaki s felsőőrsi szőlők egy részében jelentékeny, nagyobb részében kevés kárt okozott. A nagyobb károk biztosítatlanok voltak.
1882. szeptember 17-én arról írt a Veszprém, hogy „Időjárásunk a hét elején és derekán annyira esős volt, hogy a legnagyobb aggodalom szállt meg bennünket, vajon lesz-e mit szüretelnünk. A szőlő erősen rohad; ami gyümölcs van a fán, az is megreped és lepállik; a zöldség rozsdát fog vagy kipusztul, szóval rossz idők járnak.”
