Az időszak érdekes dátumát találjuk szeptember tizennegyedikén az egyházi naptárban: a Szentkereszt felmagasztalása ünnepét. A legenda szerint a III. század elején élt Nagy Konstantinusz édesanyja, Ilona császárnő ezen a napon találta meg Jézus Krisztus keresztjét. A január hatodikára eső Vízkereszt, majd a május harmadikán esedékes keresztfaünnep és a szeptemberi Szentkereszt napja szinte hajszálpontosan harmadolja az évet és a földünkben gyökeredző Élet fáját jelképezi.
A keresztény őskor tradíciója szerint Máté apostol volt az első evangélium szerzője. Ő írta meg elsőként Jézus életét születésétől haláláig, majd feltámadásáig. A római katolikus egyház szeptember 21-én tartja emlékünnepét. Máté apostol emléknapja a néphagyományban az őszi gabona vetésének ideje. Sokfelé ilyenkor a szakajtóba, kosarakba rakott búzát megszenteltették a templomban, majd a szentelményt a vetőmag közé keverték. A bő termés érdekében a vetést csak másnap – 22-én – kezdték meg. Máté napja emiatt a néphagyományban a vetéshez, a gabonából sarjadó új élethez kötődik.
Vannak évek, amikor a nyár még ebben az időszakban is keményen küzd az ősz ellenében és felvonultatja a nehéztüzérségét is, mint például 1878-ban. Ekkor szeptember 21-én, napnyugta után, rendkívüli zivatar dühöngött a Balatonon; a villám minden irányban cikázott, sűrű záporeső kíséretében.
1834. szeptember 24-éről pedig azt a tudósítást olvashatjuk, hogy a szüret oly bőséggel ütött ki, hogy elegendő hordók nem lévén, tíz akós hordóért négy-öt akó bort is szívesen fizettek a szőlős gazdák. Borunk oly jó és erős, hogy az 1811-kit is felül haladja. A szárazság most is minden eső nélkül oly tartós és nagy, hogy a’ kik már elvetették gabonájukat, alkalmasint újra vetni kényszerülnek. A kukoriczát csak kivágni lehetett, a’ krumpli oly silányul termett, hogy a’ magnál is sokkal kevesebbet fizetett.
1879. szeptember 21-én azt írta a Veszprém, hogy: Csak nem akarnak fölöttünk az ég csatornái megeredni; oly tikkasztó a hőség, mint a legerősebb kánikulában. A szántás lassan haladhat; a szőlő azonban örül, mert édességben gyarapodik. A szüret hellyel-közzel jobb lesz talán mennyiségre nézve is a tavalyinál, milyenségre pedig határozottan kitűnő lesz. Gyümölcsünk semmi.
Fortepan / Fridhetsmuseet
Szeptembert a régi kalendáriumokban „Szent Mihály hava” elnevezéssel illették Mihály arkangyal napjáról, szeptember 29-éről. János apostol a Jelenések könyvében őt nevezi a sátán legyőzőjének és a keresztény egyház is őt tiszteli fő védője gyanánt. A hagyomány szerint Szent Mihály a túlvilágra költöző lélek kísérőtársa, bírája, a halott vőfélye. Ezzel függ össze a hordozható ravatal „Szent Mihály lova” elnevezés is. Szent Mihály napja az egész magyar nyelvterületen a gazdasági év nevezetes fordulójának számított. Ekkor verték szét a nyájakat, adták számba az állatokat, vagyis a Szent György napkor legelőre hajtott jószágot ilyenkor terelték vissza. Egyes vidékeken ezen a napon fogadták fel a pásztorokat is, akik reggel a templom körül gyülekeztek, majd miután megkapták a pap áldását a munkájukra és a következő gazdasági évre, felkeresték leendő gazdáikat. Ott ünnepi lakoma és áldomás mellett kötötték meg az új szerződéseket.
E napra női munkatilalom is vonatkozott. Azt tartották ugyanis, hogy aki ilyenkor mos, annak kisebesedik a keze, ha pedig ruhát tereget, egész évben dörögni fog a háza fölött az ég. A pásztorok körében számos időjósló hiedelem is elterjedt. Az állatok viselkedéséből következtettek a jövő évi időjárásra. Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok összebújtak az akolban, akkor hosszú, hideg télre lehetett számítani. Általában e nappal kezdődött a kukoricatörés és egyéb őszi munkák, de az őszi mulatságok, bálozások, lakodalmak, más szóval a „kisfarsang” időszaka is, amely egészen advent kezdetéig tartott.
Fortepan / Szekrényesy Réka
A néphit azt tartja, ha Szent Mihály napja előtt sok a ragyás gubacs, úgy már karácsony előtt megérkezik a tél. Az nem tudjuk, hogy 1875-ben mennyi gubacs termett, de szeptember 26-án arról tudósított a Veszprém, hogy „Hideg időjárásunk van pár nap óta s olykor valóságos orkánná fejlik az éles őszi szél. Úgy látszik, nagyon hamar köszönt be hozzánk a tél.” 1877. szeptember 29-én pedig a Piarista Rendház História Domusa szerint, szép északi fény volt látható városunkból. 1878. szeptember 29-e, pedig csúfságával került be az időjárási feljegyzések közé. Ugyanis: „Amitől a szőlősgazdák annyira féltek, az bekövetkezett. A szép, szőlőérlelő napos idők után egyszerre oly őszies szeles és esős napok álltak be, hogy az ember önként a téli kabát után lát. A szőlőre meg épen rossz az idő, mert repedést és rothadást idéz elő a sok eső.” – írta a Veszprém.
Nem volt szerencsésebb a szeptember végi időjárás 1880-ban sem, ugyanis „A módfelett rossz, esős és szeles időjárás annyira sietteti a szüretet, hogy a Balaton-melléken is széltében megeredt az. A szakadatlan eső módfelett megrohasztotta a még nem is érett szőlőfürtöket, az orkánszerű szélvihar pedig nagy részét a tőke alá verte. Szomorú kilátás.”
1882. szeptember 23-án arról írt a Veszprémi Független Hírlap, hogy „a folytonos esőzések következtében a hosszú-utcán a Kolber-féle ház fölött, a vár oldaláról egy tömeg szikla leomlott. Szerencsétlenség nem történt, mert szerencsére senki sem volt az udvaron.”
Nyitókép: Fortepan / Suzanne Lorant
