A hónap első napja mindenszentek ünnepe. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért e nap estéjére megtisztítják és feldíszítik a sírokat. Régen sok helyütt számukra is terítettek: kenyeret, sót és vizet tettek az asztalra. Mindenszentek estéjén gyertyát gyújtanak az eltávozottak emlékére. Halottak hetében tilos volt a földeken dolgozni. November 2-a: halottak napja. Ekkor egyes vidékeken mosási tilalom volt érvényben, másutt úgy vélték, ha sok eső esik e napon, sok felnőtt hal meg a következő évben. Egyébként mindenszentek időjárása is „megmutatta” a várható telet, ha ekkor hó esett – jósolták a babonás megfigyelők – az nem olvad el a következő év márciusáig.
Mártírok útja (Örsi út), Alsóvárosi temető. A felvétel 1896-ban készült. (Forrás: Fortepan / Kiss László)
Persze nem minden alkalommal kezdődik a november havazással, ugyanis a régi feljegyzések szerint 1787. november 2-án Veszprémben mennydörgött és villámlott, sűrű zápor kíséretében. Ugyanakkor 1798. november 1-jén szigorú tél köszöntött be, 9-én pedig sok esővel nagy zivatar dúlt, dörgött és villámlott.
1876. november elsejére virradóra a házak tetejét, majd a földnek egyes puhább részeit oly fehér valami lepte el, amit sokan dérnek, mások hónak tartottak – írta a Veszprém. – Nincs kétség benne, hogy hó volt, mivel egyidejűleg a Bakonyban meglehetős nagy hó esett.
1878. november 1-én, pénteken dér nélkül köszöntött be az első hó, mely eső úrfi karján mutatta be magát a világnak, mely a magas látogatásra még nem volt elkészülve és így történt, hogy hó kisasszony szégyenkezve nyomban elolvadt, de szombaton (2-án) este ismét megjött. Egyébként ez év november 2-a ugyancsak nevezetessé tette magát évi időjárásunkban. Egyszerre oly szélvihar keletkezett, mely a legszigorúbb télnek minden elgondolható zivatarát a nyakunkba zúdította. Szél, hó, eső egész erővel dühöngött és a még zölden lombos fákat részint kitörte részint ágaiktól fosztotta meg az azokra nehezedő nagy hó súlya által. Sok mindent kinn talált az időnek ez a furcsa szeszélye, mert az előző szép napok még távolról sem sejtették, hogy egyszerre ily fordulat állhat be. E szerint a kertekben meglehetős nagy a kár – olvasható a korabeli híradásban.
Forrás: Fortepan / Veszprém Megyei Levéltár/Klauszer
1881. november 5-én arról írt a Veszprémi Független Hírlap, hogy Megjött a tél egész zordságával, minden hidegével; esik a hó, tombol a vihar. A téli zord idő beálltával nem hagyhatjuk érintés nélkül azt, hogy mit fog tenni az a sok szegény nyomorék, kik városunkat ellepik.
A gazdasági év zárónapja – Mihály mellett – Márton napja, november 11-e. Szent Mártont a jószágok patrónusaként tisztelték és országszerte lakomákat rendeztek ezen a napon. Az ünnepi eledel általában egy szép, tömött liba volt, mert a néphit szerint: „aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik.” A boros-gazdák sem hagyták ki a regulájukból szent Mártont, hiszen azt tartották, hogy „az új bornak szent Márton a bírája”, ugyanis a lúd mellé ekkor került az új bor először az asztalra.
Lakoma után a Márton-lúd csontjából időjóslást végeztek. Ha a mellcsontja hosszú és fehér volt, akkor havas telet vártak, ha rövid és barna, akkor pedig sáros és esős telet. A régiek a Márton napi időből is jósoltak. Azt tartották, ha Márton fehér lovon jön enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható. Egy régi mondás szerint: ha Márton napján, a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.
Forrás: Fortepan
Korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy Márton nem egyszer jött fehér lovon. 1544. november 9-én Kecset Márton veszprémi püspök azt jegyezte fel a naplójába, hogy magas hó volt. Egyébként az első néhány, Veszprém városára vonatkozó időjárási feljegyzéseket is a veszprémi püspök naplójában találjuk; eszerint: 1539. október 24-én magas hó volt; 1542. február 17-én pedig mennydörgött. 1543. március 25-én, húsvét ünnepén magas hó volt; 1544. május 14-én pedig óriási zivatar volt, jégesővel, mely a vetéseket több mérföldnyi kiterjedésben tönkretette. 1546. január 26-án pedig árvíz volt, nagy valószínűséggel a Séd önthette el a part menti területeket.
1868. november 10-én arról írt a Veszprém, hogy: „Időjárásunk határozottan télire fordult. Eső, hó, jég folyton változnak s csak a hideg és a nagy szél állandó, s nem engedi elfeledni, hogy a Bakonyban lakunk.” 1883. november 10-én arról tudósított a Veszprémi Független Hírlap, hogy „időjárásunk kétségbeejtő. Egy hét óta borult, ködös atmoszféra mellett majd szüntelenül esik. Az országutak felázottak, s utcáinkon is tengelyig járnak a kocsik a sárban. Meddig tart még? – teszi fel a kérdést a korabeli tudósító.
