Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Golovin Vlagyimir: gépiesen játszottunk

2024. augusztus 3. 11:58 // Forrás: MTI
Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának értékelése szerint nem úgy alakult a hollandok elleni csoportmérkőzés, ahogyan tervezték, és bár mindkét oldalon sok hiba akadt, az ellenfél rutinosabb volt.

"Valahogy nagyon gépiesen játszottunk, védekezésben elmaradtak ütközések, támadásban inkább egymástól vártuk a csodát az első félidőben" - értékelte a 30-26-ra elveszített mérkőzésen látottakat. Hozzátette, a második félidőben kicsit jobb lett a védekezés, illetve a kapuban Böde-Bíró Blanka "nagyon sokat segített" abban, hogy a mérkőzés nyílt maradjon.

Kapcsolódó cikk
Vereséggel zárta a csoportkört a negyeddöntős női kézilabda-válogatott
A már biztos negyeddöntős magyar női kézilabda-válogatott 30-26-ra kikapott a holland csapattól a párizsi olimpia csoportküzdelmeinek szombati zárófordulójában.

"Amikor pedig ott volt a lehetőség és zárkóztunk, akkor belehibáztunk" - mondta.

Emlékeztetett rá, hogy az ellenfél is sokat hibázott, de szerinte összességében kicsit rutinosabban oldotta meg a feladatot.

"Úgy néz ki, ha nincs meglepetés, a svéd válogatottal fogunk találkozni. Nemrég játszottunk velük, de ez teljesen más mérkőzés lesz, mint ami volt akkor" - tekintett előre a negyeddöntőre, és egyben utalt az áprilisi, debreceni olimpiai selejtezőre, amelyen a magyar csapat 28-25-re nyert.

A magyar válogatott játékosai, miután 30-26-ra kikaptak Hollandiától a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának B csoportjában játszott mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. augusztus 3-án. MTI/Illyés TiborA magyar válogatott játékosai, miután 30-26-ra kikaptak Hollandiától a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának B csoportjában játszott mérkőzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. augusztus 3-án. MTI/Illyés Tibor

"Az volt a célunk, hogy győzzünk, de látszott mindkét csapaton, hogy ez már a sokadik meccs - kezdte értékelését az MTI-nek az öt gólt szerző Győri-Lukács Viktória. - Nem így terveztük, de hozzáteszem, hogy nem vagyunk annyira szomorúak, mint amennyire most én kinézek. Fáj, hogy kikaptunk, de nagyon örülünk annak, hogy továbbjutunk. Úgy gondolom, a keresztágon nagyon nehéz ellenfelünk lesz."

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC jobbszélsője kiemelte, nagyon örül annak, hogy a 17 fős keretből már mindenki pályára léphetett, "mindenki kapott egy kis lehetőséget, és megérezhette, milyen is olimpián játszani".

Úgy vélekedett, hogy bármelyik skandináv csapat lesz majd a következő ellenfelük, az nagyon erős lesz, de a céljuk az volt, hogy az aranyérem megszerzésére esélyes norvégokat elkerüljék.

"Remélem, hogy tudunk egy csodát művelni és boldogan fogunk majd lejönni arról a pályáról" - tette hozzá.

A francia Metz HB irányítójában, Vámos Petrában maradt hiányérzet a hollandok elleni mérkőzéssel kapcsolatban.

"Jó lett volna, ha meg tudjuk nyerni ezt a meccset és lépünk egy hatalmasat előre. Most nem sikerült. Valószínűleg a papírforma alapján is erősebb most ez a holland válogatott, de azt érzem, hogy ma kicsit a tudásunk alatt játszottunk, a kulcsmomentumokban nem tudtunk váltani. Ennek ellenére azért jó mérkőzést játszottunk, nagyon sok pozitívum volt, de azért látni kell, hogy olykor-olykor akadnak még hibák a gépezetben."

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49 Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren paralimpia Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:46 Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben paralimpia Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren, míg az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján. 2024. szeptember 7. 12:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.